Fogolyként a nagyvilágban,
Jelen hűvös árnyékában,
Megáll az idő szilárdan.
Vergődik múlt s jövő között,
Hova teste majdnem elköltözött,
Ám időben hazaszökött.
Árnyékban a napvilágban,
Olykori hűvös hiányban,
Is lobogni vidáman.
Percei közt átöltözött,
Ide-oda elköltözött,
Régit új mintába ötvözött.
Szabadlábon napvilágban,
Lágy sugarát megtalálta,
Szívét is újra kitárta.
Fátyolba ötvözött,
Melege belé költözött,
Egy alak lett a többi között.
Bánhidai Hanna
