<\/span>Pedig mennyi, de mennyi minden f\u00e9r bele egy ilyen kis bef\u0151ttes \u00fcvegbe. De legink\u00e1bb szeretet, amivel a gy\u00fcm\u00f6lcsf\u00e1t felnevelik. Amivel azt\u00e1n leszedik r\u00f3la a meg\u00e9rett, kerek barackokat. Az, amivel megh\u00e1mozz\u00e1k, kimagozz\u00e1k, majd egy hatalmas ed\u00e9nybe t\u00e9ve \u00f3r\u00e1kon \u00e1t kavargatj\u00e1k, m\u00edg t\u00f6k\u00e9letes nem lesz a lekv\u00e1r. Szeretet, t\u00fcrelem, \u00e9s kem\u00e9ny munka. Ennyi mindent t\u00e1rolt ez az \u00fcvegcse. Most pedig szinte m\u00e1r \u00fcres. <\/span>
<\/span>A mam\u00e1m persze sz\u00edvesen adott volna m\u00e9g, ha lett volna. De m\u00e1r nem olyan id\u0151ket \u00e9lt\u00fcnk, ahol meg\u00e9rte otthon eltenni a gy\u00fcm\u00f6lcs\u00f6ket. A f\u00e1k megadt\u00e1k magukat a betegs\u00e9geknek, az emberi k\u00e9z pedig az id\u0151nek. Egyszer\u0171 \u00e9s olcs\u00f3bb volt megvenni a boltban a lekv\u00e1rt, majd egy kis fintorral megenni, elfogadva, hogy ez van. Pontosan tudtam, hogy sz\u00e1momra is kiker\u00fclhetetlen ez a j\u00f6v\u0151, de m\u00e9g egyszer\u0171en nem akartam elfogadni. Ink\u00e1bb n\u00e9ztem szomor\u00faan a marad\u00e9kot. <\/span>
<\/span>N\u00e9ztem volna m\u00e9g, ki tudja meddig, de tudtam, hogy el kell indulnom otthonr\u00f3l. Be\u00fclni egy el\u0151ad\u00e1sra, majd elmenni bev\u00e1s\u00e1rolni, eb\u00e9det f\u0151zni magamnak. Visszaz\u00f6kkeni a gyors h\u00e9tk\u00f6znapokba. Kelletlen\u00fcl s\u00f3hajtottam, majd megindultam. Hi\u00e1ba mentem viszont el otthonr\u00f3l, az agyam folyton vissza-vissza kalandozott a konyh\u00e1ba, \u00e9s b\u00e1rhol is voltam \u00e9ppen, magam el\u0151tt csak azt a kis bef\u0151ttes \u00fcveget l\u00e1ttam. Alig l\u00e1tszott m\u00e1r a c\u00edmke, ami m\u00e9g egy el\u0151z\u0151 \u00e9let\u00e9b\u0151l maradt rajta. Alig l\u00e1tszott m\u00e1r benne, hogy mi c\u00e9lt szolg\u00e1lt most.<\/span>
<\/span>Mikor haza\u00e9rtem, m\u00e1r az ajt\u00f3ban \u00e9reztem az izgalmat. Mintha egy r\u00e9g nem l\u00e1tott bar\u00e1t v\u00e1rna r\u00e1m a lak\u00e1sban, olyan lend\u00fclettel nyitottam be. Sietve kil\u00e9ptem a cip\u0151mb\u0151l, a t\u00e1sk\u00e1mat pedig ledobtam. K\u00f6zben mocorg\u00e1st hallottam a konyh\u00e1b\u00f3l. K\u00edv\u00e1ncsian n\u00e9ztem be a kis helyis\u00e9g ajtaj\u00e1n, tekintetem pedig r\u00f6gt\u00f6n az asztalra szegez\u0151d\u00f6tt. \u00dcres. Csak a k\u00e9k-feh\u00e9r kock\u00e1s ter\u00edt\u0151 mint\u00e1zata k\u00e1pr\u00e1ztatott. A konyhapult mellett viszont a lak\u00f3t\u00e1rsam \u00e1lldog\u00e1lt. K\u00e9ssel a kez\u00e9ben.\u00a0<\/span><\/p>\n
– \u00c1llj!<\/span> Lak\u00f3t\u00e1rsam kom\u00f3tosan fordult fel\u00e9m, let\u00e9ve a keny\u00e9r mell\u00e9 az ev\u0151eszk\u00f6zt. \u00c9n \u00fagy n\u00e9ztem r\u00e1, mintha gyilkoss\u00e1gon kaptam volna, \u0151 pedig t\u00f6k\u00e9letes unalommal fogadta tekintetem. A lekv\u00e1r m\u00e9g biztons\u00e1gban.<\/span> – Furcsa vagy! – mondta v\u00e9g\u00fcl a lak\u00f3t\u00e1rsam a monol\u00f3gom v\u00e9g\u00e9n. – Ha nem eszed meg id\u0151ben, eg\u00e9sz egyszer\u0171en meg fog romlani.\u00a0 – Persze, tudom. – Ha pedig \u00edgyis-\u00fagyis el fog fogyni, jobb ha te eszed meg. Ha te \u00e9lvezed ki az utols\u00f3 falatot. <\/span> Le\u00fcltem vele szemben, ism\u00e9t magam el\u00e9 rakva a lekv\u00e1rt. Ugyanott tal\u00e1ltam magam mint reggel. Tal\u00e1n el se mentem otthonr\u00f3l.\u00a0<\/span><\/p>\n – De mit tudok csin\u00e1lni, ha egyszer\u0171en k\u00e9ptelen vagyok megtenni? – k\u00e9rdeztem. A tekintetemet egy pillanatra se vettem le a bef\u0151ttes\u00fcvegr\u0151l. <\/span> – Mi\u00e9rt akarsz ilyen m\u00e9ly filoz\u00f3fiai k\u00e9rd\u00e9st csin\u00e1lni ebb\u0151l? Mondom, a v\u00e9geredm\u00e9ny ugyanaz. – Csak m\u00e9gis bennem van, hogy megpr\u00f3b\u00e1ljam kiker\u00fclni. Hallgattunk egy darabig. A ritka napsugarak most kopogtattak a konyh\u00e1nk ablak\u00e1n. Amint el\u00e9rt\u00e9k a bef\u0151ttes \u00fcveget, a baracklekv\u00e1rt arany sz\u00edn\u0171re festett\u00e9k. Sajnos nem tartott sok\u00e1ig ez a sz\u00e9p pillanat, a f\u00e9ny hamar tova\u00e1llt.<\/span><\/p>\n – Eszembe jutott valami err\u0151l – sz\u00f3lalt meg a lak\u00f3t\u00e1rsam. – Nem tudom, n\u00e1latok volt e ilyen, de mikor megsz\u00fclettem, ap\u00e1m f\u00e9lrerakott egy k\u00f6zepes min\u0151s\u00e9g\u0171 bort.<\/span><\/p>\n – Hogy megigy\u00e1tok mikor tizennyolc leszel?<\/span><\/p>\n – Igen, igen. Nagyon eredeti – elmosolyodott mag\u00e1ban. – Na mindegy, nem ez a l\u00e9nyeg. A l\u00e9nyeg az, hogy mikor \u00e9n tizenhat voltam, egy \u00e1rtatlan h\u00e1zibuli k\u00f6zben megtal\u00e1ltam ezt a bort. Semmi m\u00e1s nem volt m\u00e1r otthon, \u00e9n meg t\u00fal r\u00e9szeg voltam, hogy \u00e9rdekeljenek a k\u00f6vetkezm\u00e9nyek. Sz\u00f3val a bar\u00e1taimmal sz\u00e9pen megbontottuk, \u00e9s megittuk.<\/span><\/p>\n – Jaj, istenem – mondtam, eltakarva a vigyort az arcomon.<\/span><\/p>\n – Tipikus tin\u00e9dzser viselked\u00e9s. M\u00e1snap persze megpr\u00f3b\u00e1ltam megoldani, hogy ne t\u0171nj\u00f6n fel a dolog, almal\u00e9vel meg ilyenek. De nyilv\u00e1n, mikor ap\u00e1m el\u0151vette a tizennyolcadik sz\u00fclinapomon az \u00fcveget, el\u00e9g gyorsan \u00e9szrevette a hib\u00e1t.<\/span><\/p>\n – \u00c9s nagyon kivolt?<\/span><\/p>\n – Borzaszt\u00f3an – mondta nevetve. – Viszont, b\u00e1rmekkora h\u00fclyes\u00e9g is volt, tudod mit tudok elmondani?\u00a0<\/span><\/p>\n – Igen? – k\u00e9rdeztem, szinte izgatottan.<\/span><\/p>\n – Hogy az a bor pont akkor volt a legfinomabb, amikor megittam. \u00c9s semmilyen k\u00e9s\u0151bbi sajn\u00e1lkoz\u00e1s nem tudja ezt elvenni t\u0151lem.<\/span><\/p>\n H\u00e1trad\u0151ltem a sz\u00e9ken, \u00e9s feln\u00e9ztem a plafonra. Mosolyogva megr\u00e1ztam a fejemet, nem tudtam eld\u00f6nteni, mit is kezdjek ezzel a t\u00f6rt\u00e9nettel.<\/span><\/p>\n – Na mindegy, nem kell ezt se t\u00falgondolni – mondta a lak\u00f3t\u00e1rsam, majd fels\u00f3hajtott. – Viszont valamit eszek, ha m\u00e1r a lekv\u00e1rb\u00f3l nem kaphatok.\u00a0<\/span><\/p>\n – Mintha a tied lenne.<\/span><\/p>\n – T\u00e9nyleg, kenyeret hozt\u00e1l? – k\u00e9rdezte, mik\u00f6zben fel\u00e1llt az asztalt\u00f3l.<\/span><\/p>\n – Basszus. Teljesen kiment a fejemb\u0151l – mondtam. Megr\u00e1ztam a fejem, h\u00e1tha \u00edgy visszat\u00e9rek a val\u00f3 vil\u00e1gba, majd felpattantam \u00e9n is. – Gyors leszaladok \u00e9rte, j\u00f3?<\/span><\/p>\n Am\u00fagy is kellett egy kis friss leveg\u0151t sz\u00edvnom. Az otthoni meleg teljesen el\u00e1lmos\u00edtott, a gondolataim pedig k\u00e1s\u00e1sak lettek t\u0151le. <\/span>
<\/span><\/p>\n
<\/span>A k\u00f6vetkez\u0151 negyed \u00f3r\u00e1t azzal t\u00f6lt\u00f6ttem, hogy le\u00fcltettem az asztal mell\u00e9 \u0151t, \u00e9s megpr\u00f3b\u00e1ltam elmagyar\u00e1zni dr\u00e1mais\u00e1gom ok\u00e1t. Pr\u00f3b\u00e1ltam min\u00e9l \u00f6sszeszedettebb lenni, de a szavak nem j\u00f6ttek ki megfelel\u0151en. Valami t\u00fal egy\u00e9rtelm\u0171 hi\u00e1nyzott minden mondatomb\u00f3l. Megb\u00fajt, \u00e9n pedig nem voltam k\u00e9pes el\u0151csalogatni.\u00a0<\/span><\/p>\n
<\/span><\/p>\n
<\/span><\/p>\n
<\/span><\/p>\n
<\/span><\/p>\n
<\/span><\/p>\n
<\/span><\/p>\n
<\/span>Amint kil\u00e9ptem az utc\u00e1ra, megcsapott a hideg. Nem sok v\u00e1lasztott m\u00e1r el minket az els\u0151 \u0151szi fagyokt\u00f3l – azokt\u00f3l, amiknek m\u00e9g a gondolata is vacog\u00e1sra k\u00e9szteti az embert. Szerettem volna ki\u00e9lvezni a marad\u00e9k j\u00f3 id\u0151t, \u00edgy ink\u00e1bb a hosszabb utat v\u00e1lasztottam, \u00e1t a parkon.<\/span>
<\/span>A f\u00e1k m\u00e9g z\u00f6ldek voltak, csak egy-k\u00e9t s\u00e1rga fest\u00e9k folt ker\u00fclt bele a k\u00e9pbe. A parkra \u00f6r\u00f6m volt r\u00e1n\u00e9zni, emberek sokas\u00e1ga t\u00f6lt\u00f6tte meg \u00e9lettel. Gyerek kacaj \u00e9s sikoltoz\u00e1s, meg g\u00f6rdeszk\u00e1k \u00e9s a beton s\u00farl\u00f3d\u00e1sa. \u00d6sszeh\u00faztam magamon a kab\u00e1tot kicsit, \u00e9s lassan s\u00e9t\u00e1ltam a j\u00e1rd\u00e1n. <\/span>
<\/span>A homok\u00f3z\u00f3ban egy \u00f3vod\u00e1s kisl\u00e1ny \u00e9s bar\u00e1tn\u0151je gy\u00fart\u00e1k a tegnapel\u0151tti es\u0151t\u0151l m\u00e9g ragad\u00f3s homokot. A v\u00f6d\u00f6r volt a s\u00fct\u0151, k\u00e9t kez\u00fck a dagaszt\u00f3. Mellett\u00fck a m\u00e1sz\u00f3k\u00e1n egy als\u00f3s fi\u00fa m\u00e1szott \u00e1t a t\u00faloldalra. Minden karlend\u00edt\u00e9s hasonl\u00f3 lend\u00fclettel t\u00f6rt\u00e9nt, arc\u00e1n az a b\u00fcszke mosoly, ami a hasonl\u00f3 kor\u00fa fi\u00fak v\u00e9gtelen magabiztoss\u00e1g\u00e1b\u00f3l t\u00e1pl\u00e1lkozott. Egy l\u00e1ny \u00e1llt a m\u00e1sz\u00f3ka alj\u00e1n\u00e1l, unott arccal vette fel a mutatv\u00e1nyt telefonj\u00e1n. Miut\u00e1n a sr\u00e1c megtette a torn\u00e1sztehets\u00e9g\u0171 landol\u00e1s\u00e1t, odafutott, \u00e9s izgatottan k\u00f6vetelte a vide\u00f3t. A l\u00e1ny odaadta a k\u00e9sz\u00fcl\u00e9ket, majd se sz\u00f3, se besz\u00e9d els\u00e9t\u00e1lt. A fi\u00fanak fel se t\u0171nt.\u00a0
<\/span>S\u00e9t\u00e1ltam, figyelve, hogy ne l\u00e9pjek a j\u00e1rda reped\u00e9seire. Ha t\u00fal k\u00f6zel voltam egyhez, gyerekes m\u00f3don \u00e1tugrottam felette. A lak\u00f3t\u00e1rsam t\u00f6rt\u00e9nete j\u00e1rt a fejemben k\u00f6zben. Hogy mennyi h\u00fclyes\u00e9get siker\u00fclt elk\u00f6vetnem k\u00f6z\u00e9piskol\u00e1s \u00e9veim alatt. Meg el\u0151tte is b\u0151ven. Sok eml\u00e9k megsz\u00e9p\u00fclt az\u00f3ta, de a legt\u00f6bbt\u0151l egyszer\u0171en elborzadtam. A mostani fejemmel k\u00e9ptelen lettem volna \u0151ket megtenni, m\u00e9gis h\u00e1l\u00e1s voltam l\u00e9tez\u00e9s\u00fck\u00e9rt. Kiss\u00e9 klis\u00e9s. Tin\u00e9dzserk\u00e9nt annyiszor hallod, hogy a feln\u0151ttek ilyeneket mondanak, de teljesen m\u00e1s meg\u00e9lni az eg\u00e9szet.\u00a0
<\/span>M\u00e1r majdnem ki\u00e9rtema parkb\u00f3l, amikor szembe j\u00f6tt velem egy k\u00f6z\u00e9piskol\u00e1soknak t\u0171n\u0151 bar\u00e1ti t\u00e1rsas\u00e1g. K\u00e9t l\u00e1ny volt, a t\u00f6bbi mind fi\u00fa. Az egyik mosolyg\u00f3s, j\u00f3 tart\u00e1s\u00fa, a m\u00e1sik szinte elveszni l\u00e1tszott. Mint egy sebzett farkas, \u00fagy k\u00f6vette a falk\u00e1t, folyton h\u00e1tra tekintgetve, valami vesz\u00e9lyt v\u00e1rva. N\u00e9ha hozz\u00e1fordultak, \u0151 elmosolyodott szel\u00edden, majd b\u00f3lintott, tekintete pedig ism\u00e9t elkalandozott. Egy k\u00f3sza pillanatban \u00f6sszetal\u00e1lkoztak szemeink. \u00dagy \u00e9reztem, ugyanazt a k\u00e9rd\u00e9st tessz\u00fck fel magunknak: vajon \u0151 hogy l\u00e1t engem most?\u00a0
<\/span>Sz\u00f3rakozottan folytattam utamat. Valami mintha a hely\u00e9re ker\u00fclt volna most, de csak miut\u00e1n kiv\u00e9ste mag\u00e1nak a hely\u00e9t. Tal\u00e1n sosem sz\u0171n\u00f6k meg az a k\u00f6z\u00e9piskol\u00e1s l\u00e1ny lenni, aki m\u00e1sok fej\u00e9ben keresi a saj\u00e1t boldogs\u00e1g\u00e1t. Tal\u00e1n m\u00e1r r\u00e9g megsz\u0171ntem az lenni.
<\/span>Mire haza\u00e9rtem a keny\u00e9rrel, m\u00e1r kezdett s\u00f6t\u00e9tedni. Lak\u00f3t\u00e1rsam m\u00e9g mindig a konyh\u00e1ban \u00fcld\u00f6g\u00e9lt, egy k\u00f6nyvvel a kez\u00e9ben. Fel se n\u00e9zett, mikor bel\u00e9ptem. Teljesen elmer\u00fclt az olvas\u00e1sban. Csak akkor eszm\u00e9lt fel, amikor el\u00e9 tettem egy kenyeret, rajta vastag lekv\u00e1r r\u00e9teggel. Saj\u00e1t magam el\u0151tt is hasonl\u00f3 t\u00e1ny\u00e9r volt. \u00c9rdekl\u0151dve n\u00e9zett engem, nem volt benne biztos, hol a csapda. Ekkor felvettem a kenyeret, \u00e9s egy j\u00f3\u00edz\u0171t haraptam bel\u0151le. Sose \u00edzlett m\u00e9g ilyen j\u00f3l a lekv\u00e1r.
<\/span><\/p>\n
![\"\"](\"http:\/\/ppkhok.elte.hu\/wp-content\/uploads\/2024\/01\/kep-a-lekvar.jpg\")
<\/a>