A mai világban természetes számunkra, hogy képeket készítünk. Az életünk meghatározó része lett a közösségi média, ahol percenként posztolhatunk a profilunkra, vagy a storynkba, vezethetünk albumokat az életünk boldog pillanatairól, eseményeről. Nyomon követhetjük Zsuzsika fejlődését, az első lépéseit, hogy anyukája mosipelust használ, vagy Pampers pelenkát, de azt is tudhatjuk, hogy ki a szomszéd lányának az aktuális barátja, és milyen filmet néztek aznap este. Rengeteg információ, de ha jobban belegondolunk a világ történéséreiről igen kevés mértékben tájékoztat. Lehet, hogy nem is ez igazán a célja, sokkal inkább egy tökéletes, jól beállított, megszerkesztett világ megteremtése, amiről mindenki tudja, hogy nem igazi, de mégis szeretné, ha az lenne.
De mi történik a való életben? Mi lesz, ha eltávolítjuk a filtereket, a Photoshopot, a szép kompozíciót, a tökéletes sminkeket? Milyen világ tárul elénk? A World Press Photo kiállítás erre ad nekünk válaszokat.
Migrációs válság, menekülttáborok, erdőtüzek, tüntetések, ideológiák, az ember és természet viszonya, a sport, mint a közösségteremtő, és emberi életeket megváltoztató tényező. Ezek mind olyan témák, amelyek megjelennek a kiállításon. Tartsatok velem, tegyünk együtt egy képzeletbeli sétát a sajtófotók világában!
(Forrás: saját kép)
Egy fiatal fiú áll az őt körülvevő, éljenző tömegben, az arcát mobiltelefonok világítják meg. 2019-ben járunk, Szudánban, ahol 30 évnyi diktatúra dőlt meg Omar al-Basír leváltásával. Ideiglenes katonai kormány vette át a hatalmat, akik azonban ígéreteikkel ellentétben nem működtek együtt az ellenzéki pártokkal és szakszervezeti képviselőkkel. A tüntetők tovább folytatták a küzdelmet a demokráciáért, a békés ülősztrájkok tömegtüntetéssé alakultak. Az ideiglenes kormány fellépése a tüntetés ellen több, mint 100 ezer ember életébe került.
Tovább sétálva algériai fiatalok képével találkozunk. Az országban a 30 év alattiak 72%-a munkanélküli. A fényképsorozaton az ő mindennapjaikat láthatjuk, ami reménytelenség és kilátástalanság jegyében telik, és azzal a vággyal, hogy hasonló esélyekkel indulhassanak, mint bármely más fiatal. Pontosan emiatt a futball óriási jelentőséggel bír az életükben, a fiatalok számára hatalmas kitörési lehetőséget biztosít. Olyan szurkolócsapat, az ún. Ultrák állnak mögöttük, amely szinte már politikai pártként funkcionál, és amely legtöbbször a tüntetések magját alkotja.
(Forrás: saját fotó)
Chile. Több százezres tömeg tüntet reformokért, az oktatás, a gáz- és áramszolgáltatás és egészségügy magas költségei, valamint az alacsony nyugdíj és fizetés miatt. A rendőrség gumilövedékével az emberek fejét célozza, sokaknak ezzel részleges vakságot okozva.
A termet körüljárva rengeteg eset tárult a szemem elé, amely a szabadság kivívásáról szólt. Emberek a világ legkülönbözőbb pontjairól, ugyanazért a célért küzdenek. Mindegy, hogy Hong Kong, Chile, Szudán, vagy akár Algéria. Mindegy, hogy ázsiai, arab, európai vagy dél- amerikai, mindegy, hogy vallásos, vagy nem vallásos emberről van szó. Mindannyian vágyunk a szabadságra. A kiállításon a leghétköznapibb emberekről láthatunk képeket, akik a cselekedeteik, és a nézeteik mellett való kiállás miatt váltak a fotók főszereplőivé. Hétköznapi hősök, akik maguk írják a történelmet, és alakítják az országukat napról-napra, egy szabadabb és biztonságosabb jövő érdekében.
A World Press Photo számomra egy olyan sajtófotó kiállítást mutatott be, amely nemcsak eseményeket örökít meg, hanem emberek, népcsoportok, akár egész országok történetét, életét meséli el, akár egy tekintet által. Ha ránézek a menekülttáborokban élő gyerekekre, légikatasztrófa áldozatait gyászoló hozzátartozókra, vagy a fogságban tartott tigrisekre, a pillantásaik mindent elárulnak a múltjukról, és a jelenükről. Nem kell hozzá egy egész estés film, ezek a zseniális fotós szakemberek, akik sokszor éveket töltenek egy téma feldolgozásával, egy kattintással mesélnek nekünk.
Elgondolkoztató az a felvetés, hogy a World Press tragédiákat mutat be, hogy a kiállításról kisétálva több száz ember nyomorának súlya helyezkedik ránk. Egyet tudok érteni vele, a lelkiismeret-furdalás engem is sokszor környékezett meg a fotókat nézve. Azonban az, hogy a lelkiismeret-furdalásunkat hogyan kezeljük ezek után, a mi felelősségünk, ahogy az is, hogy mit kezdünk azokkal az információkkal, amiknek a birtokába kerültünk.
Elfelejtjük őket, vagy teszünk azért, hogy a jövő évben a világ fotósai, már ne tragédiákról, hanem örömhírekről mesélhessenek nekünk?
Tóth Hanna
A World Press Photo kiállításon látható képeket ezen a linken érhetitek el:
https://www.worldpressphoto.org/collection/photocontest/winners/2020