Kortárs segítő csoport

logo_final

Az ELTE Kortárs Segítő csoport egy pszichológushallgatókból álló önkéntes csoport, amely a PPK Életvezetési Tanácsadó részeként működik. Többféle szolgáltatásunknak egy közös célja van: megkönnyíteni a hallgatótársaink életét, hogy az egyetemen eltöltött éveik pont olyanok legyenek, amilyennek ők szeretnék.

Az ELTE bármelyik karán is tanulsz, várunk segítő beszélgetésre, akár a tanulmányaidról, akár valamilyen személyesebb témáról, az életed más területeit érintő kérdésekről szeretnél beszélgetni valakivel. A Kortársak mindegyike pszichológia szakos, így bizalommal fordulhatsz hozzánk, hiszen szakmai tudásunk mellett megvan az a hatalmas előnyünk is, hogy Veled egyidősek vagyunk – így pontosan tudjuk, milyen egy huszonéves bőrében lenni, mit jelent egyetemistának lenni.

Programjainkkal arra törekszünk, hogy mindenki megtalálhassa bennük azt, ami a legjobban érdekli, amire leginkább szüksége lehet – ezért éppen olyan sokszínűek, mint amilyenek Ti vagytok. Filmklubjainkon érdekes filmekkel és az azt követő közös beszélgetéssel járunk körbe egy-egy pszichológiai témát – népszerűbbeket és jobban elfelejtetteteket egyaránt –, amiket úgy választunk ki, hogy mindenki találhasson benne valami gondolatébresztőt, valami inspirálót: valamit, amit magával vihet.

Önismereti társasjáték-alkalmainkon lehetőségetek van közelebb kerülni másokhoz (és magatokhoz egyaránt), és olyan kérdésekről együtt-gondolkodni, amik eddig is foglalkoztattak, csak nem tudtátok kivel megbeszélni, vagy éppen ellenkezőleg, korábban fel sem merültek bennetek.

Segítőinket, programjainkat, ügyeleti időpontjainkat megtalálod itt a honlapunkon és a Kortárs facebook oldalán. Ha segítő beszélgetésre jelentkeznél, írj nekünk bizalommal a kortars.segito@ppk.elte.hu címre. Ha pedig valami más kérdés merült fel benned vagy bármilyen észrevételed lenne, akkor keress minket az info@kortars.elte.hu címen.