Szerpentin kavalkád barikádol el a sós víz traumafeldolgozó készletétől,
megmászod a kanyarokat, a szélsőséges nézeteiddel együtt,
majd, mikor megérkezel a rózsa színpartra, színpadra,
leülve konstatálod valós éned variációinak eklektikusságát,
és rájössz, hogy a természetet jobban szereted,
mint saját lényed.
Leanderek között kíséred magad meg a járulékos veszteséget,
amit anyádék hagytak rád, mikor még létezésedről sem tudtak,
ezért, annak érdekében, hogy árnyaltabb képet kapj a világ életszerűtlen magányáról,
kétpercenként pihensz egy fotó erejéig a kacskaringós drumon*.
Megörökítesz pár maghasadásnak induló leandert,
majd a sokszínűség kedvéért hozzáadsz pár kecsképet,
magyarul: lefotózod a kibaszott kecskéket.
A négylábú haverok éppen nyugger módban legelnek,
különbség csak annyi, hogy ők nincsenek beállva.
Miután belemélyedtél a látótered hallucinációjába,
megtörölgeted nem létező szemüveged lencséit, és prokrasztinálod a belégzést,
nem tudatosan, egyszerűen csak elfelejtetted a hatalmas csodálkozásban.
*drum=út
Takács Anna