EXIT beszámoló 2021 – egy fesztivál, ami a felkelő nap sugarai után sem ér véget

Az EXIT Kelet-Európa legnagyobb zenei fesztiválja. Az eseményen a techno, a rock és a hip-hop emelkedik ki a zenei stílusok közül, de más műfajok is jelen vannak. Szerbiában, Újvidéken kerül megrendezésre, 2000 óta évről-évre. A COVID-19 miatt a fesztivál tavaly sajnos elmaradt, így idén 20. alkalommal rendezték meg. A „Celebrate Life” névvel illetett 2021-es esemény Európában az első nagy fesztivál volt, amit a koronavírus-járvány után megtartottak, napi 40.000 résztvevővel. 2019-ben voltam először ezen a fesztiválon és az ideit sem hagyhattam ki. Idén a személyin kívül szükség volt védettségi igazolványra vagy negatív PCR tesztre, ezzel biztosítva a részvevők biztonságát, így a maszk viselése nem volt kötelező. Egy nehéz év után teljesértékű fesztiválélményt kaptam.

Véleményem szerint a helyszín az egyik legizgalmasabb választás Európában, a fesztivál Péterváradon, egy várban kap helyet, közvetlenül a Duna mellett. Számomra egészen elképesztő és magával ragadó, ahogy a vár területén sétálok és olyan szemmel láthatom, ahogy a hétköznapokban nem. Bár az építmény teljesen más hangsúlyt kap így, éjjel, emlékeket is felelevenített bennem. Eszembe jutottak az általános iskolás éveim, amikor az osztályommal ide jöttünk kirándulni, élményeket szerezni. Ma már szórakozni járok ide, de az élmények gyűjtésének vágya nem változott. A fesztivál 4 napon keresztül tart, a város ebben az időszakban pezseg, pörög az emberek által, akik a világ számos pontjáról érkeznek ide, hogy részesei legyenek a csodának. Újvidék egyetemi város, így sohasem kong az ürességtől, de ebben a pár napban kel igazán életre. A Duna partján emberek tömege ül, zenét hallgatva, iszogatva, beszélgetve – hiszen itt még lehet hallani egymás hangját – amolyan központi helyként szolgál. A fesztiválozók innen indulnak el, át a hídon, majd fel egészen a várig. Természetesen taxival is megközelíthető, de az nem adja át az igazi fesztiválhangulatot, ahogy a tömeggel együtt lüktetve sétálsz és izgatottan várod, hogy végre megérkezz.

Amennyiben a jövőben terveztek részt venni a fesztiválon és szállást kerestek, azt javasolnám, hogy inkább egy kicsit távolabbi lakást válasszatok, ahonnan a helyi buszokkal el tudtok jutni a hídig. Ez egy költséghatékony megoldás. Ugyanakkor kempingezésre is van lehetőség, de ezzel nincs személyes tapasztalatom. Mi egy kedves ismerősömnél kaptunk szállást, akikkel már a készülődés is jó hangulatban telt reggelente. Csapatunk part mentén indult el a fesztiválra, ami késő este pezsdült fel igazán, így a helyszínre csak éjfél után érkeztünk meg. A magyarországi fesztiválokkal ellentétben az EXIT este 8-kor nyitja meg kapuit és reggelig tart. Az igazán EXIT-hű emberek még részt vehetnek az afterparty-n, ami reggel 9-kor kezdődik. A kései kezdés miatt a főbb fellépők is csak hajnalban kerülnek a nagyszínpadra. Egyébként a fesztivál, vagyis a vár egész területén több kisebb-nagyobb színpad található, így mindenki megtalálhatja a neki kedvező zenei műfajt. Az egyik kedvencem a silent disco, ahol mindenki saját fülhallgatót kap, közben két lemezlovas játssza a zenéket és kiválaszthatod, hogy éppen melyik számra szeretnél bulizni. Emellett van például Hip-hop és Reggie színpad, továbbá Chill Zone. A nagyszínpad után a legnépszerűbb a Dance Arena, aminek érdekessége, hogy egy téglalap alakú terület, melynek közepén van a színpad. Meglehetősen érdekes a bejutás, ugyanis ez a hely a vár egyik árkában kerül megrendezésre, így a hétköznapokban ide le sem lehet menni, de a fesztivál idejére felépítenek egy vas szerkezetű lépcsőt, ami által elérhető a színpad. Természetesen biztonságos, több ember is ott áll és felügyeli a lépcsőket, de be kell vallanom, akármikor fel- vagy lementem azon a lépcsőn megremegtem és alig vártam, hogy lejussak onnan. De megérte, főleg pirkadatkor, várni ahogy a nap szép lassan felkel és sugaraival bearanyozza a vidám emberek arcát, ekkor indul el itt igazán a buli, valamint innen a legszebb a napfelkelte. Megéri kivárni. Itt lépett fel Paul Kalkbrenner, Solomun, Nina Kraviz.

A nagyszínpad fellépői közül Robin Schulz és Jonas Blue mellett David Guettát emelném ki. Régi kedvencem és hihetetlen volt őt élőben látni. Igazán szép pillanat volt, amikor a produkció elején elmondta, hogy hosszú idő után ez az első fellépése és örül, hogy itt lehet. Természetesen minél közelebbről szerettem volna őt látni, így furfangos módon sikerült nagyjából a negyedik sorba kerülni.

Az ilyen pillanatok mellett egy idegen lánynak is sikerült jókedvre derítenie. Megszólított és megdicsérte az ingem, ami korábban a nagymamámé volt. A nagy, színes mintákkal díszített, Humana Vintage-szerű felső az egyik kedvencem, nagyon jól esett, hogy más is stílusosnak lát benne! A lányról megtudtam, hogy Lengyelországból érkezett és ő is – mint sokan mások – most hallott először a fesztiválról. Elmondása szerint nagyon tetszett neki. Rengeteg külföldi vett részt a fesztiválon, akiknek az arcán tükröződött, hogy hasonlóképp éreznek. Érdekes visszagondolni, hogy a sok, különféle emberrel együtt minden nap sötétben érkezünk és a hajnali vagy éppen reggeli fényekben hagytuk el a fesztivált. Ekkor már csak visszasétáltunk a szállásra, az egész esti talpon-lét után, talán ez volt a legnehezebb része a napnak, majd megérkezvén reggeliztünk, töltekeztünk energiával. A nap már javában fent volt, de mi ekkor hajtottuk álomra a szemünket, majd kezdődhetett újra az egész kaland.

Laura és a csoda ing.

Ha csak egy kicsit is felkeltette az érdeklődéseteket a fesztivál, akkor jövőre adjatok egy esélyt neki. Nem gondolnám, hogy bárki is megbánná, ha eljönne, hatalmas élmény! Ki ne szeretne egy várban szórakozni?

A képek Patocskai Laura archívumából származnak.

Patocskai Laura