Ide Hallgass! – podcast ajánló, ha már unod a zenéidet

Annyit hallgattad már kedvenc dalaidat, hogy megnyitva az applikációdat már lassan a rendszer magától elindítja? Jó lenne egy kicsit utazás, munka, tanulás közben mások gondolatait, beszélgetéseit hallgatni? Ha még ismeretlen terep számodra a podcastok világa, figyelmedbe figyelmedbe néhány magyar tartalom gyártót, akikre az utóbbi időben találtam.

De pontosan mik is a podcastok és hogyan fogj neki a hallgatásnak?

A podcast szó eredetileg egy összeolvadás eredménye: az “iPod” és a “broadcast” (közvetít, sugároz) angol szavakból ered, amely összességében foglalta magába a videó és hanganyagok sorozatszerű feltöltését és hallgatását, nézését. Ennek a népszerűsége 2004-től kezdett felfelé ívelni, lefedte a képi anyaggal rendelkező műsorokat és tartalmakat is. Hármas célzatú ez a fajta tartalomfogyasztás: például szeretnénk kihasználni a holtidőket – azokat a perceket, órákat, amikor koncentráltan nem tudjuk a képernyőt nézni, de mégis szeretnénk azt az érzést kelteni magunkban, hogy beszélnek hozzánk/velünk; illetve szeretnénk más nézőpontokat megismerni (azaz új perspektívákat meghallgatni); naprakésszé szeretnénk tenni tudásunkat. Itt külön kiemelném, hogy a podcastok hallgatása nem egyenlő a híradások ismeretével. 

Podcastot hallgatni egyfajta módja a minőségi(bb) időtöltésnek. Nem jobb vagy rosszabb más médium és annak tartalmi részeinek fogyasztásánál. Kicsit olyan, mint hogy van, aki a csokis fagyit szereti és van, aki a pisztáciásat. ( #teampisztácia )

Amennyiben rendelkezel Spotify-al, YouTube fiókkal, egyéb Android/IOS zene- és podcast műsort kínáló alkalmazással, melegen ajánlom ezeket a platformokat kezdésnek.

Beszélnünk kell!

Beszélnünk kell! – A WMN magazin podcastja:

Biztos vagyok benne, hogy D. Tóth Kriszta és Orvos-Tóth Noémi párosa nem lesz teljesen ismeretlen mindenkinek: ha másképp nem is, de a nevükkel külön-külön  már több helyen is találkozhattunk. DTK műsorai és online közössége egészen páratlan a hazai médiában, ezt tovább építve Noémivel egy olyan podcastot viszenk, amelyben klinikai szakpszichológus és nagyon jól kérdező újságíró találkozik. Szinte érzi az ember, ahogy leülhet melléjük egy csésze kávé vagy tea társaságában és minden beszélgetéssel kicsit többet tudhat meg az emberekről, önmagáról, az érzésekről és a társas létezésről. Hiába éljük a “társiatlan társiasság” korszakát, végső soron mindannyian egymásra vagyunk utalva, ezáltal egymásban okozunk kisebb-nagyobb érzelmi reakciókat. Laikusoknak és értőknek egyaránt érdekes, edukatív és közérthető egy-egy órás beszélgetésekre számíthatunk ettől a két nőtől.

Happy Hour

Happy Hour – a WeAreTheVR gameplay világán túl

Akik mozognak egy kicsit a hazai gaming világban (magasra fellendítem a karomat, hajrá gaming kedvelő csajok!), Pisti és Jani munkásságát biztosan ismerik, vagy akár napi rendszerességgel követik is. Amennyiben egy könnyed, reggeli ébredéshez, gondolkodáshoz alkalmas podcastot kerestek, őket ajánlanám. A most már négy fősre duzzadt társaság (Balázzsal és Danival kiegészülve) minden hétköznap reggel Twitch csatornájukon élőben nyomja, amely később a streaming- és zenefelületeken visszahallgatható. Akik élőben követik a beszélgetést, a chaten keresztül interaktív módon is részesei lehetnek. Széles körben, érintőlegesen és gondolkozásra buzdítóan nyúlnak hozzá az őket foglalkoztató vagy a chaten felbukkanó témákhoz: világban történő természeti helyzetek, világpolitika helye az ember életében (szigorúan nem politizáva), emberi kapcsolatok, mindennapi apró családi és egyéni problémák. Minden reggel más és más, de az egyedi hangulat náluk garantált!

Párnacsata Podcast

Párnacsata Podcast – HeyJulie és Málnáspite egy kanapén:

Amennyiben az ember őszinte és tiszta női beszélgetésekbe szeretne bekapcsolódni (nem csak nőként), úgy ezt a párost ajánlanám. Kezdetben a lányok hárman voltak, majd a második évadtól a trióból duó lett: Julcsi és Viki heti rendszerességgel hoznak olyan témákat hallgatóik számára, amelyek a “XXI. század nőinek” mindennapjait érintik. Ezekhez csatolják saját élményeiket és tapasztalataikat, szakmai vendégeket hívnak meg és olyan atmoszférát teremtenek, mintha mi is ott ülnénk azon a kanapén.

Bizonyos részek kitekintenek, hangsúlyt fektetnek a férfiakat is lényegesen érintő témákra: Julcsi férje, Dávid is csatlakozott már egy-két epizód erejéig. Ezek a beszélgetések a kedvenceim közé tartoznak, nemcsak azért, mert mindkét fél egyaránt “képviselteti” magát, hanem mert Dávid olyan“mai férfi” karaktert képvisel, amely jó példaként tud szolgálni.

Márkó és Barna Síkideg

Márkó és Barna Síkideg – Az Index podcastja

Szia Uram! Ez itt Magyarország kedvenc kidühöngő podcastja. A két úriember olyan személyekkel járja heti szinten körbe aktuális puffogásaikat, amelyek az átlagember mindennapjaiban is megjelennek: legyen szó szomszédokról, családtagokról, a közösségi médiában felbukkanó személyekről, jelenségekről vagy csak egyszerű piros lámpánál ácsorgásról. Ezek azok a percek, amikor egy kicsit megnyugszom, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki képes furcsa dolgokon is felhúzni magát. Ugyanannyira átlagos vagyok, mint bárki más ezen a bolygón. Tudjátok, ez teljesen megnyugtatja ilyenkor a lelkem , és rávilágít, miért is szeretek ennyire podcastokat hallgatni: mindig azzal a konklúzióval zárhatok, hogy normális és hétköznapi dolgok foglalkoztatnak és érnek engem, ergo: tök okés vagyok. És talán erre mostanság még nagyobb szükségünk van.

Források:
Podcasting (Wikipedia)Híres Norbert: A legjobb magyar podcastok szubjektív listája [2021]

Gál Panni