Sokszor elfelejtjük, hogy egyetemi éveink alatt, tanulmányaink mellett mennyi ajtót nyithatunk ki magunk előtt, és hány elágazáson hagyhatjuk magunk mögött lábnyomainkat. Biztos sokan hallottátok már azt a szállóigét, miszerint a kitűnő tanulók kevésbé állják meg helyüket a nagyvilágban, mint azok, akik figyelmük egy részét iskolán túli elfoglaltságaikra csoportosítják. Az érdeklődési kör, hobbi nem csupán egy kitöltendő sor önéletrajzunk alján. Sokszor megalapozhatják jövőnket és munkánkat is. Farkas Peti az ELTE BTK hallgatója. Bár nem PPK-s, vele készült interjúm mégis érdekes lehet számotokra. Betekintést kaptok egy szabadszellemű, innovatív huszonéves srác életének bizonyos szegletébe, mely megmutatja, hogyan lehet szabadidőnkben a nulláról felépíteni egy karriert. Bővebben kérdeztem saját rádióműsoráról, a Talponállóról, melyet 2017-ben kezdett el, és azóta is töretlenül ível felfelé.
Az ELTE hallgatója vagy te is, akárcsak az olvasóink. Mesélj egy kicsit magadról, a tanulmányaidról és a szabadidős tevékenységeidről!
Volt már szerencsém a rádiónak köszönhetően beszélgetni Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszttel kitűntetett művésszel, zenei legendákkal, világsztárokkal, nehéz engem zavarba hozni. Mégis, amikor megkérnek, hogy meséljek magamról, mindig leblokkolok, nem tudom, mit mondjak, elgondolkodom, hogy mégis ki vagy te, Peti fiú? Alapvetően az ELTE média-informatika osztatlan tanárképzésének hallgatója vagyok 2016 óta. Az egyetem mellett pedig hű szerelemmel szeretett exsulim, a Könyves Kálmán Gimnázium táborainak, programjainak szervezésében veszek részt. A tanítási gyakorlatomat is most végzem két nagyon cuki nyolcadikos csoportban a Trefortban, focimeccsekre járok habzó szájjal szurkolni, videoklipeket forgatok, dalszövegeket írok, és persze folyamatosan próbálok lépdelni előre a Talponálló című rádióműsorommal.
Mikor érezted azt, hogy meg kell születnie a Talponállónak? Gyerekkori álom volt, hogy rádiózz, az évek során érlelődött benned a gondolat, vagy spontán ötletként nőtte ki magát?
Elég régen indult a történet. Alsós koromban suliba menet a kocsiban minden reggel azt hallgathattam, ahogy Bochkor Gáborék, majd Sebestyén Balázsék megfejtik a világot a rádióban. Nagy erőszakoskodásomnak köszönhetően átpártoltunk utóbbira reggelente, és annyira magával ragadott a műsor, hogy hatodikban az iskolai szünetben már azt játszottuk, hogy rádióműsort vezetünk a hátsó padokban a srácokkal – nyilván a környező székeken ülők nagy örömére. Szegények csak nyugodtan akartak Linkin Parkot küldözgetni egymásnak a Sony Ericsson W300i telefonjaikon infrán, de nem hagytuk őket. Aztán ezeket az ambícióimat eltettem egy időre. 2016-ban az egyik Könyves Kálmán Gimnázium által rendezett programon rádióműsort kellett vezetnünk, ahol előjöttek régi ambícióim. Olyannyira, hogy be is neveztem egy MTVA által szervezett riporterversenyre, ahol 640 emberből sikerült is bekerülnöm a top10-be. Ez akkora lökést adott, hogy összeszedtem két barátomat, és elkezdtem kaparni a budapesti rádiók ajtajait. E-mailekkel és telefonokkal bombáztam őket – körülbelül minden adót – aztán a 87.6-os frekvencián működő Kontakt Rádió egy kétségkívül vakmerő döntést meghozva behívott bennünket. Tetszettünk nekik, és megkaptuk a magunk műsorsávját. Meg is szűntek azóta. Tudtommal nem miattunk. Most a VOLT Produkció online rádiójában, az OpenAir Rádióban vagyunk, ők még nem szűntek meg.
Ha meg kéne fogalmaznod mi a Talponálló üzenete a hallgatók felé, mit mondanál?
Egy a közélet eseményeivel, és az embereket foglalkoztató témákat feldolgozó fiatalos, könnyed, magunk által viccesnek gondolt rádióműsorról van szó. Szerintem konkrét üzenetről nem beszélhetünk az esetünkben, inkább missziónk van: aki a Talponállót hallgatja, az egy harsány baráti társaság szórakoztató stílusában, magát is tagnak érezve kerülhet képbe a világ aktuális dolgaival kapcsolatban, és hozzá fog tudni szólni bármilyen aktuális témához, ami felvetődik a valódi asztaltársaságainál – ez a fő célunk. Nyilván jókat beszélgetünk arról is, hogy a brit tudósok éppen mit állapítottak meg, vagy, hogy mi a helyzet Alekosszal, de én személy szerint nagyon fontosnak tartom, hogy a fiatalok is tájékozottak legyenek, és meg tudjanak nyilvánulni a komolyabb témákban is. Egyfajta „előrágói” vagyunk a komolyabb dolgoknak, hogy a közélet és a világ dolgai iránt kevésbé érdeklődők is megtalálják magukat bennük. Az utóbbi időben ebbe az irányba tolódott a műsor. Bírom ezt a vonalat.
Hogy kell elképzelni egy adást az előkészületektől a végéig? Milyen a munkamegosztás köztetek a tervezési és a megvalósítási folyamatok alatt? Mesélj róla egy kicsit!
A műsort nagyrészt én szerkesztem, az előkészületek nagyjából folyamatosan tartanak. Éjjel-nappal úgy tekintek a világra, hogy miből lehet potenciális rádiós téma. Ha a kezemben van a telefonom, folyamatosan mentem le a cikkeket, híreket, ha látok valamit a TV-ben, egy plakáton, vagy az utcán, már írom is fel a jegyzeteimbe. Hétfőn és pénteken este vagyunk adásban, két órán keresztül élőben, szóval vasárnapra és csütörtökre már össze szokott állni, hogy mi az a két főbb, és több kisebb téma, amiket érinteni szeretnék az adásban. Ezeket aztán kidolgozom, kérdéseket vetek fel, kardinális pontokat fogalmazok meg, amiket érintenünk kell. Elkészül az adásmenet, amit egyfajta laza forgatókönyvként kell elképzelni. Megvan, honnan hova szeretnénk eljutni, de az előzetes felkészülés mellett maga az adás természetesen egy improvizált beszélgetés, nincsenek előre leírva a mondataink. Vannak egyébként visszatérő rovataink is, ezen rovatok – egyet leszámítva – Kovács Zoli műsorvezetőtársunk szerkesztése mellett zajlanak.
Három műsorvezető alkotja a Talponálló csapatát, de az évek alatt többen cserélődtek körülötted. Milyen hatással volt ez rád, hogyan alkalmazkodtál? Szerinted fontos egy állandó csapat az elejétől kezdve?
Fontos lenne az állandóság, de az élet nem ilyen. Amikor előre lépdelő fiatalként éppen kinyílik a világ előtted, akkor igenis benne van, hogy valami másban több potenciált látsz, mint abban, amit aktuálisan csinálsz, vagy csak szimplán elsodor az élet a rádiótól. Mindkettőre volt példa. Minden eddigi műsorvezetőnktől tanultam valamit, mindegyikükkel más volt dolgozni. Nem csak azért tartozom nekik köszönettel, mert én komplexebb skillekre tehettem szert általuk, hanem azért is, mert nélkülük sehol sem lennénk. Mindegyik társunkkal töltött időszaknak meg volt a maga varázsa. Egyébként nem mindenki cserélődött, Sipos Kornél barátom a legelső adás óta hű harcostársam a műsorvezetésben, ezért még akkor is rendkívül hálás vagyok, ha amúgy nem csinál semmit. Viccelek, imádom, hogy vele tolom.
Megfordultatok már a legnagyobb hazai fesztiválokon tudósítóként, a VIP részlegen készíthettetek interjúkat külföldi és magyar énekesekkel, zenekarokkal. Kik voltak számodra azok, akiknél azt érezted, hogy a saját magad által állított létrán feljebb léptél egy lépcsőfokot?
Az első komoly szintlépés nem fesztiválhoz köthető. Fél év rádiózás után a Viszkis film bemutatásakor készíthettem egy mélyebb interjút Ambrus Attilával, az egykori Viszkis rablóval. Aztán a legelső fesztiválinterjúm 2018-ból, Sopronból, a VOLT Fesztiválról mindenképpen új lépcsőfok volt, de tök durva, nem emlékszem, kivel készítettem: vagy Lobenwein Norberttel, a VOLT egyik alapítójával, vagy Viszkok Fruzsi YouTuberrel. Közel volt egymáshoz a kettő, a kronológia már nincs meg. Nagy lépés volt aztán Krúbival beszélgetni, mert nagyon pörgött, és nagyon más zenei világból jött, mint amiben mi azokban az időkben működtünk. Illetve a 2019-es VOLT-on Majka is új szint volt, mint az ország egyik első számú sztárja. A Puskás Aréna stadionavatóján az Inter akkori játékosától, Diego Godíntól is kérdezhettem, az volt még „level up” pillanat. Ezt követően 2020 nyarán, az elmaradt VOLT idejében egy héten belül becsődítettük a stúdiónkba Horváth Tomit, a WellHellot, Járai Márkot, és ismét Krúbit, azt a NEMVOLT Fesztivált az eddigi talán legnagyobb eredményként tartom számon.
Szerinted mitől lehet egy feltörekvő huszonéves egyedi a szakmában? Mikor hagy maga mögött olyan lenyomatot, amit már szakmabeliek is észrevesznek, felismernek?
Alapvetően minden ember egyedi, ha magadat adod, és úgy vagy profi, hogy nem próbálsz ugyanolyan lenni, mint mások – sokat küzdöttem ezzel, hogy ne legyek Wish-es Sebestyén Balázs, minek, ha ott van az igazi – akkor ha ügyesen választasz témákat, sarkos véleményeket fogalmazol meg, és érzelmeket generálsz, jó irányba mész. Az érzelmek, amiket kiváltasz, azok mindegy, hogy pozitív vagy negatív előjelűek. Ha egy ilyen műsorban éppen utálnak a véleményedért, az együtt jár azzal, hogy a másik műsorvezető, aki épp a vitapartnered, ő meg azonosulható a hallgatók számára, és vissza fognak kapcsolni máskor is. Borzasztóan hosszú folyamat nyomot hagyni, keményen kell dolgozni akkor is, amikor úgy érzed, hogy a kutya sem kíváncsi rád. Én magamról úgy gondolkodom, hogy elképesztő, hogy mennyivel jobb pozícióban vagyok most, mint három éve voltam, de az is elképesztő, hogy mennyire nem tartok sehol ahhoz képest, ahol három év múlva akarok tartani. Szóval dolgozni, dolgozni, dolgozni, hogy három év múlva majd elmondhassuk magunkról ugyanezt.
Eddigi tapasztalataid alapján mennyire határozza meg a fiatalokat az, amit felsőoktatásban tanulnak, azzal szemben, amivel szabadidejükben tevékenykednek?
Optimális esetben ez a kettő kiegészíti egymást, nálam a médiatanulás és az informatikatanulás is segítette a rádiós dolgaimat, nem kellett meghasonulnom magam előtt sosem. De szerintem annak sem kell aggódnia, aki teljesen mást tanul, mint amivel a szabadidejében foglalkozik, leegyszerűsítve a tanulás adja az utat, a szabadidős „én” pedig az identitást. És aztán lehet, hogy az identitást adó tevékenység úgy alakul, hogy jobbnak érezzük, ha annak érdekében letérünk a tanulmányaink által kijelölt útról, de egy optimális világban az út kedvéért sosem szabad feladni az identitást. Szerintem nagyjából ez a kulcsa annak, hogy ne csak boldoguljunk, hanem boldogan boldoguljunk. Most viszont sietnem kell, mert ez olyan deep lett, hogy időpontot foglaltam feltetováltatni a lapockámra.
Zsolnai Dorottya