Korunk egyik legfelkapottabb szlogenje az „igaz történet alapján”, ha ezt megfűszerezzük egy kellően jól csengő névvel, akkor kész is a garantált kasszasiker. Ez a két briliáns összetevő azonban még mindig kevés lehet, hogy valós értéket alkossunk, ami kiállja az idő próbáját. Ki ne tudná ezt jobban, mint a posztmodern festő, Vincent Van Gogh?
Saját maga korának egy elveszett báránya volt. Közismert a tény, hogy életében egyetlen festményt adott el A vörös szőlőhegyet,1888. (A kép mai értéke 2,000 dollár felett van.) Patronálója nem volt más, mint fivére, Theo. Neki sem volt több szerencséje Vincent munkáinak továbbadásában. Van Gogh azok közé a művészek közé tartozik, akiket csak a haláluk után ismertek el. Viszont később annál inkább, jelenleg is viharos és töretlen sikert arat. Képei a Világ legdrágább festményei között vannak számontartva. Nemcsak a festményei, de az életrajza is egyre több kíváncsi szemet vonz. Ennek köszönhető, hogy könyvben és filmekben is dokumentálták azt. Közülük talán a kiemelkedőbb a 2018-ban készült Van Gogh az örökkévalóság kapujában (At Eternity’s Gate) címet viselő film. A rendező Julian Schnabel, főbb szerepekben: Willem Dafoe, Oscar Isaac, Rupert Friend, Mads Mikkelsen. A film négy nemzet koprodukciójaként jött létre, és a svájci-amerikai-francia-angol-ír életrajzi dráma besorolás alatt áll. Az alkotás 12 éven aluliaknak nem ajánlott, hossza 111 perc.
(Forrás: teleelettel.hu)
A történet a festő utolsó éveire koncentrál. Legtöbbet az életéről, a testvérével folytatott levelezéséből, valamint szóbeszédekből, legendákból tudunk. Ezentúl a képeiből ismeríthetünk, amelyek állandó, naplószerű lenyomatok a lelkéről. A film megjelenít sokat látott képeket és azok valószínű festési körülményeit. Hangulatokat, amelyek csak úgy átvibrálnak a környezetből a festőbe, majd a vászonra. Színeket, amelyek elindítanak érzéseket, kinek kellemeset, kinek kellemetlent. Így nem meglepő, hogy rengeteg kérdés és találgatás folyik a részletek összeillesztésében, valamint a válsz keresésében, hogy ki is volt Vincent Van Gogh és hogyan élt.
Az életét 1853-ban kezdte Hollandiában és 1890-ben fejezte be Franciaországban. Rövidnek számító, 37 év éve alatt hihetetlen alkotói termékenységről tett tanúbizonyságot. Különösképpen azt a tényt ismerve, hogy későn, élete huszonhetedik évében kezdett festeni. Összesen megközelítőleg 900 képet festett (valamint közel ugyanennyi rajzot alkotott). Utolsó évei voltak a legtermékenyebbek. Betekintést nyerhetünk életébe, amikor Van Gogh (Willem Dafoe) addigi nehézségeibe beleunva új irányt keres. Közeli ismerőse, a szintén festő Paul Gauguin (Oscar Isaac) tanácsára továbbáll Franciaország határain belül maradva. Miután elhagyja Párizst Arles-ba költözik. Az öt évvel idősebb festőtársával szoros kapcsolatot ápol, ami kiváltja a város lakóinak ellenszenvét. Új irányzatokat, perspektívákat, képtémákat feszeget, ami más, mint az elfogadott. Ez is mutatja, hogy általában először fellép egy alkotó, aki nem illik bele a kor szellemébe – talán bolondnak is tűnik – majd nézetei később normává válnak. Egy változás legyen akármilyen gyors, mindig le van maradva az úttörök mögött. Valós, mély kapcsolata csak testvérével, Theoval és lakótársával, Gaugauinnal alakul ki. Hányatatott élete tragédiait, és okait hosszan lehetne keresni, de hiába látnánk a felsorolt tényeket és következtetéseket, ha nem éljük át. A film főleg a hangulatra hat, zavart, mint a művész maga. Sajnos azt nem tudjuk pontosan, milyen elmebetegségben szenvedett. Orvosai epilepsziát állapítottak meg, de ma már nem fogadja el mindenki ezt a tényt. Az orvostudomány fejlődésével valószínűsítik, hogy szifilisz -betegség okozta paralízisben szenvedett, de ez sem nem bizonyítható vagy cáfolható. Némely kutató porifiriára gyanakszik, amely egy genetikai úton öröklődő betegség, és agykárosodást idéz elő. Valószínűsíthető, hogy van Gogh életvitele és étkezési szokásai kedveztek e betegség kialakulásának. Felmerült a mániás-depresszió és a skizofrénia lehetősége is. Szenvedélyesen szerette az abszintot, egy gyógynövényekből készített, akkor divatos zöld szeszesitalt, amelyet később betiltottak, mert hamisítványai általában mérgezőek voltak. A film nem szolgáltat pontos információt és nem végezi el a bíró szerepét, hogy döntsön ezek közül. A kamerabeállítással és a színekkel érzékelteti eme elmeállapotot. Különösképpen kiemelve, hogy nemcsak őt nem értette a környezete, de ő sem értette környezetét. Az emberek megjelenése zavaros, viselkedésük logikátlan, és hirtelen ellenségesbe forduló. Nem volt kontrollérzete bizonyos helyzetekben. Mindig a saját szemén keresztül látott, de nem a többiekén. Így nem is érthette gondolataikat és szándékaikat. Ezért sem sikerült neki beilleszkedni, kötelékeket, családot kialakítani, ellenben megvolt a művészi szabadsága. Szerencsénkre, mivel festő a foglalkozása, így egy kicsit mi is láthatjuk a festményein keresztül, hogy neki milyen ablak nyílt a világra.
(Forrás: cirkogejzir.hu)
Délre tartó útjával igyekezett a fényt és az ihletet követni. Látásproblémáiról, szemének fáradtságáról leveleiben már korábban is panaszkodott öccsének., de képei Provence-ban is egyre sötétebbek lettek, habár a fényt kereste. Megjelent a képein a látászavar jele: a világító testeket körülvevő szivárványszínű fényudvar. Mindez a kutatókat arra engedte következtetni, hogy van Gogh egy akkor még gyógyíthatatlan betegségben, zöldhályogban szenvedett, ami kezelés nélkül, rövid időn belül teljes vakságot okoz. De mindez spekuláció, vagyis az is lehet, hogy a mai kor sem érti elméjének szabadságát és ötletének eredeteit.
Démonjaival harcban áll, hol szabadon, hol pedig négy fal közé zárva Saint-Rémy-de-Provence-i és Auvers-sur-Oise-i szanatóriumokban, amelyekbe a különös esetei után került. Leghíresebb talán a füllevágásos esete, amelyről kései önarcképei is tanúbizonyságot tesznek. A fülét egy Gauguinnal való civódás után vágta le, majd bevitte a közeli kocsma felszolgálójának, hogy az adta át Gaugiunnak, mint bocsánatkérésként. Valamint a már említett alkohol, különösképpen abszint problémái is szeszélyesebbé és érthetetlenebbé tették viselkedését. A film talán itt hibázott egy kicsit, mert a karakter túl jóra és szerethetőre sikerült, pedig valószínűleg nehéz lehetett a művész környezetében élni. Azonban itt szót kell ejteni Williem Defoe rendkívüli színészi teljesítményéről az Oscar-jelölést érő alakításában. Hihetetlen a hasonlóság a két művész között. Így Williemnek sikerült még egyszer életre kelteni van Goghot a vásznon.
(Forrás: index.hu)
További filmajánló a teljesebb megismerés érdekében: A róla készült talán leghíresebb, bár már igencsak réginek számító film A Nap szerelmese (1956), amit 4 Oscar-díjra is jelöltek.
Pál Janka
Források:
https://www.vangoghgallery.com/