Interjú Szelényi Bencével – “Zene nélkül mit érek én?”

Ebben a hónapban a szabadság témakörét járjuk körbe és mi is adhatna nekünk nagyobb szabadságot, mint a zene. Szelényi Bencével beszélgettem zenéről, a zene adta szabadságról, kultúráról és annak meghatározó jellegéről. Az életének és személyének fontos sarokköve a zene és nem mellesleg a PPK hallgatója.

Hogyan kezdődött a kapcsolatod a zenével?

Anyukám meglehetősen neves zongoratanár, de az egész család erősen zenei vonalon mozog. A szüleim mégsem erőltették rám kötelező jelleggel a zenetanulást, ezért az, hogy én megtanulok zenélni abszolút a saját döntésem volt. Egészen 12 éves koromig fociztam, játszottam és minden mással foglalkoztam. Egyszer meg akartam tanulni egy egyszerű darabot, anyukám leültetett, megmutatta mi az, hogy kéztartás és utána autodidakta módon tanultam játszani. Éppen emiatt mindig megvolt a saját, belső motivációm. A szüleim nem forszírozták, hagyták míg tényleg a magam örömére vágtam bele. Sajnos ennek a hátránya, hogy kottát ma sem tudok olvasni, mert nem kellett soha.  Általában hallás után játszottam meg játszom el, ami megtetszik.

Mikor született meg benned a gondolat, hogy te magad is írnál zenét?

Sokáig nem foglalkoztam ilyesmivel, körülbelül 15-16 éves lehettem, amikor először megpróbálkoztam a zeneszerzéssel. Az első pár darabom nem sikerült túl fényesen, de kezdésnek mindenképp jó volt. Igazából azóta folyamatosan írok, lehet 30-40 szerzeményem nagyjából. Csak mindig elfelejtem őket, mert nem tudom rendesen leírni, de hallás után le tudom játszani mindegyiket. 

Minek a hatására vágtad egy ilyen kihívásba a fejszédet?

Leginkább filmzenék után. Nagyon szeretem a filmeket, viszonylag otthon is vagyok a témában és szerettem volna olyasmit alkotni. Szerintem hasonlít is a zeném az általam kedvelt filmzenékhez és mindig lapult bennem valahol egyfajta kreálni vágyás, hogy valamit adjak magamból. 

Hogyan írod a zenéd?

Nálam ez úgy működik: régen írtam zenét, akarok írni egy dallamot, akkor leülök a zongora elé és nekiállok. A hangulatom valamennyire befolyásolja a jellegét, hogy dúr-ban vagy moll-ban írom, de pl. az, hogy melyik hangról kezdem, mindig alapból megvan a fejemben. Rendszerint az, hogy régen írtam valamit, a legnagyobb motiváció bennem. Nagyon tudatosan állok hozzá a zene íráshoz, viszont amikor már a zongora előtt ülök, elragadnak az érzéseim is.

Ennek ellenére tapasztaltál már extázis élményt komponálás közben?

Persze, nincs annál jobb érzés, mint amikor a saját zenédtől ráz ki a hideg.

Hova kategorizálnád be a saját zenédet?

Alapvetően a zeném modern, de a klasszikusoktól egy-egy szeletet, egy-egy minőségi momentumot rendszerint beemelek írás közben és ez elég meghatározó az egész zenére nézve.
Azt a teljességet sosem fogom tudni átadni, amit a nagy klasszikusok, talán értékelni sem tudom úgy, mint ők. Nekem sok, én jobban szeretem az egyszerűbbet, letisztultabbat, de apró részleteket felfedezni vélek a saját zenémben is tőlük vagy általuk.

Kit említenél, aki igazán nagy hatással volt rád illetve a zenédre?

Hans Zimmer mindenképpen. Sok az övéhez hasonló hangzás vélhető felfedezni az én zenémben is. A Two steps from hell-t is mindenképpen említeném. Meg vagyok róla győződve, hogy Two steps from hell zenét mindenki hallott már életében, csak nem tudta, hogy ők írták. 

Mit gondolsz, a kor, a kultúra, a körülmények, az emberek mennyire és milyen szinten határozzák meg mondjuk egy zeneszerző számára a saját zenéjét?

Elkerülhetetlen, hogy befolyásoljon minket a környezetünk. A mi jelenünkben, a mi társadalmunk elképesztő nagy szabadságot adott számunkra, minden téren. Értékrend, gondolkodás szempontjából is. Ez biztosította azt a zenei sokszínűséget, amit ma tapasztalhatunk. Ezzel szemben áll az a tény, hogy minden létező dallammenetet leírtak már. Ez nagyon bekorlátozza a zeneszerzőket, de ebben kell felfedezni valahogy a szabadságot és meg is teszik. Ehhez persze kellett az, hogy kitáguljon a művészet, a zene fogalma.

Bence az interjú közben
(Forrás: saját kép)

Képtelenség kiszakadni a saját kultúránkból?

A kultúra nagyon erős hatással van ránk, de van egy biológiai alapegységünk. Mindenkiben van egy alapvető önmegvalósítási vágy, egy legbelső önazonos motiváció, ha ezt levezetjük zenére, akkor a zenével kapcsolatban is van benned egy belső érték, amit te tudsz adni. Szerintem nem képtelenség, a kulturális befolyásoltság ellenére, ha te valami mást szeretnél alkotni, adni magadból a világnak az mindenképpen extra lesz. 

Ezek alapján nevezhetünk egy zeneszerzőt egyedinek?

Én azt gondolom, hogy igen. Az egyediség nem függ a már leírt dallamok ismertségétől. Az egyediség ebben az esetben jelentheti azt, hogy összekapcsolsz két olyan dolgot, ami korábban elképzelhetetlen volt. 

Zenehallgatás közben inkább fókuszálsz a dallamra, mint a szövegre?

Igen, ez abszolút így van. Nekem ahhoz külön aktívan koncentrálnom a szövegre, hogy igazán megértsem, vagy átérezzem. A zene számomra a dallam, ami ténylegesen megfog. 

Mit gondolsz a saját zenédről? A visszahallgatásnál hallasz hibákat vagy teljesen elégedett szoktál lenni?

Külön választanám a zenét, amit megírtam attól, ahogyan lejátszom. A megírt zenével nem szokott problémám lenni, mert éppen akkor abban az időben, amikor megírtam én azt gondoltam, hogy ez így jó. Olyan munkát nem adok ki a kezemből, amivel az írás pillanatában nem vagyok teljesen elégedett. Most, ha visszahallgatom, ugyanúgy élvezem, már mást írnék, de amit egyszer megírtam, azon nem változtatnék. Főként inkább zeneszerzőnek gondolom magam és nem zongoristának, ezért vannak hibáim a technikával. Kritikusabb vagyok magammal ezen a téren és gyakran meg is hallom ezeket a hibákat. Akkor lenne tökéletes, ha írnék egy zenét és egy zongoraművész játszaná le. 

Nem bánnád, hogy más lenne, ha nem te játszanád le? 

Ebben lehet, hogy igazad van. Nem tudom, nem volt még ilyen. A koncerteken is mindig én játszottam.

Milyen koncertekről van szó?

Kis dolgokra gondolj. Gimnáziumban őszi, tavaszi koncerteken léptem fel. Volt, hogy direkt egy ilyen eseményre írtam zenéket. PPK-n volt kettő Zenésest, amin zongoráztam. Egy kedves író ismerősömmel is dolgoztunk egyszer koalícióban. A novelláihoz írtam zenét és így csináltunk egy előadást. Az nem minősül koncertnek, de stúdióban is voltunk felvenni a zenéimet, amiket feltettem a Youtube csatornámra.

Szívesen lépsz fel?

Igen, nagyon. Koncerten mindig jobban játszom. 

Bence az Eklektiken zongorázik
(Forrás: Media Group)

Nagyon szépen köszönöm a beszélgetést Bencének, ha valakinek felkeltette az érdeklődését a zenéje, szeretettel ajánlom a Youtube csatornáját. Az alábbi linken azonnal az egyik dala érhető el: 

Földes Anna