Két doboz. Egy cukor. Szandráé. Egyik kezéből a másikba teszi, ajka remeg, ideges. Besétál a szobába, beleteszi a cukrot a bal dobozba. Körbenéz. Csönd. Kimegy. Jön Anna. A cukor illata vagy a bűn lehetősége vonzotta ide, nem tudni. Céltudatosan a bal dobozhoz sétál, másfele se néz, mintha szemellenzője lenne, mintha csak túl akarna esni rajta. Felemeli a dobozt, egy könnyed mozdulattal. Kiveszi a cukrot. Átsétál a jobb dobozhoz. Beleteszi a cukrot, és elsétál. A tárgyak hallgatnak. Szandra bejön. Hol keresi majd a cukrát?
A jelenet kétéves nézője feszülten figyel. Amikor a vizsgálatvezető felteszi neki a kérdést, meglepődik. A jobb dobozban, mondja. Hiszen ott van. A négyéves alany viszont már másképp gondolkodik. A bal dobozban, mondja. Hiszen Szandra ott hagyta utoljára. És nem láthatta, mit művelt Anna, amíg ő nem volt jelen.
Forrás: ResearchGate
A Sally-Anne teszt (Cadinu, 2000; idézi Bereczkei, 2003) talán a leghíresebb a téves vélekedés tesztek közül. Ezeknek a teszteknek a célja az, hogy megállapítsa, rendelkezik-e az adott gyerek elmeteóriával, vagyis képes-e mentális állapotokat (MÁ) tulajdonítani személyeknek. Ilyen mentális állapot például a vágy, akarat, gondolat, hit, de ilyen például az is, hogy tudást, vagyis vélekedést tulajdonítunk szegény Szandrának, méghozzá téves vélekedést. Rosszul tudja, hol van a cukra, és mi tudjuk, hogy rosszul tudja. Ugyanúgy, amikor dugó van a belvárosban, és ezért késni fogunk egy előre megbeszélt találkozóról a barátunkkal, akkor felhívjuk őt, hogy szóljunk a késésünkről, mivel különben téves vélekedése lenne érkezésünk időpontjáról, várakozna, és ezért megharagudna ránk (harag, egy újabb mentális állapot!).
Olyannyira természetes számunkra, hogy MÁ-kban gondolkodunk, hogy el se tudjuk képzelni, hogy nem volt ez mindig így, ahogy azt se tudjuk elképzelni, hogy nem tudtunk mindig olvasni, beszélni, vagy hosszútávú emlékeket alkotni. Ezért különösen érdekes megfigyelni a kétéves alanyunk válaszát, aki szerint Szandra a jobb dobozban fogja keresni a cukrát. Nem tudja még elképzelni, hogy másnak más képzetei vannak a világról, mint neki. Ezért van az, hogy az 5 évesnél fiatalabb gyerek nem képes úgy elmesélni egy történetet, hogy az is megértse, aki nem volt ott (Kádár, 2013), az elbeszélése kaleidoszkóp-szerűen kusza lesz, tele kontextus nélküli részletek halmazával, mert még nincs elmeteóriája.
De hogyan fejlődik ez ki? Egyik napról a másikra robbanásszerűen, vagy szépen, fokozatosan? Van olyan, akinél nem fejlődik ki egyáltalán?
Forrás: Pinterest
Már a legendás Jean Piaget-et is foglalkoztatta mindez. Ő a nézőpont-átvételi képesség hiányát a gyermekek egocentrizmusának tulajdonította. Szerinte az óvodás gyerekek még nem képesek „decentrálásra”, vagyis mindent centrálisan, a saját nézőpontjukból értelmeznek (Piaget és Inhelder, 1969, idézi: Cole & Cole, 2006). Ennek egyik leglátványosabb demonstrálása a háromhegy probléma (Piaget és Inhelder, 1956, idézi: Cole & Cole, 2006), ahol a gyerekeknek egy három, jól elkülöníthető hegyből álló óriásmakettet mutatnak, majd arra kérik őket, hogy járják körbe, fedezzék fel, ismerkedjenek meg a látvánnyal. Ezután leültetik őket a makett egyik oldalára, a túloldalára pedig egy bábut. Ekkor képeket kezdenek mutogatni a gyerekeknek, amelyek közül ki kell választaniuk azt, amit a bábu lát, a makett túloldalán. A 8-9 évesnél fiatalabb gyerekek azonban szinte mindig azt a képet választották ki, ami a saját nézőpontjukat lefedte, Piaget magyarázata szerint azért, mert értették, hogy más mást lát, mint ők.
Forrás: Piaget in the classroom
Piaget elméletére természetesen több kritika is érkezett, például az, hogy a gyerekek magát a feladatot nem értették, azért válaszoltak rosszul, tehát nem az elmetulajdonítással volt itt a baj. Amikor például tisztában voltak a szereplők szándékaival (a tortatolvaj el akart szökni a rendőrök elől, hova tud elbújni úgy, hogy ne találják meg), akkor már sok 3-4 éves is meg tudta oldani a feladatot, ugyanazon a terepen.
A tudatelmélet kutatásának újabb fordulata Woodruff és Premack 1978-as cikkéhez kapcsolódik, maga az elmeteória szó is itt fordul elő először. A cikk címe: Van-e elmeteóriája a csimpánznak (Woodruff & Premack, 1978)? A cikk vonatkozó állításai szerint a mentális állapotok nem láthatóak, hasonlóan a gravitációhoz, mégis befolyásolják az élőlények viselkedését, ahogy a gravitáció is a tárgyak mozgását. A tudatelmélet tehát egy viselkedésbejósló keretrendszer, mint a gravitáció newtoni modellje, csak ez minden tipikus fejlődési útvonalat mutató emberben kifejlődik felnövése folyamán. A tudatelmélet pusztán azért elmélet, mert a mentális állapotokról biztos tudásunk nem lehet sosem (lévén mentálisak). Ez a cikk nemcsak az etológián belül indított el komoly kutatáshullámot, hanem a fejlődéspszichológián belül is. Megkezdődött a tudatelmélet fejlődésének a kutatása.
A legkézenfekvőbb kutatási paradigmát kezdetben a téves vélekedés tesztek jelentették, és használatuk ma is igen gyakori. Ilyenek a Sally-Ann kísérlethez hasonló váratlan áthelyezés teszteken kívül a váratlan tartalom tesztek (Hogrefe, Wimmer & Perner, 1986) is, amik az alábbihoz hasonlóan néznek ki: a vizsgálatvezető megmutat az alanynak egy jégkrémes dobozt, majd megkérdezi, mi van benne. Jégkrém, mondja az alany, izgatottan, mivel jégkrémről van szó. Kinyitják a dobozt, erre kiderül, hogy tele van keksszel. Ez se rossz, de azért nem jégkrém. A vizsgálatvezető visszacsukja a dobozt, majd megkérdezi, mit mondana a barátod, ha most bejönne, és megkérdeznénk, hogy mi van a dobozban. Ha az alany négyévesnél fiatalabb valószínűleg úgy válaszol, hogy keksz, mivel még nem érti, hogy a barátja tévesen vélekedik a világról, viszont ha elmúlt négy éves, akkor már tudja, hogy a barátja nem tudja, hogy keksz van a dobozban, úgyhogy azt mondaná, hogy jégkrém.
Felmerültek azonban kritikák a téves vélekedés tesztekkel kapcsolatban is, amik nagyon sokban hasonlítanak a Piaget-i egocentrizmus elmélettel kapcsolatban felmerültekre (Bloom és German 2000, idézi: Bereczkei, 2003). A kritikusok szerint a négyévesnél fiatalabb gyerekek egyszerűen csak nem értik a nekik szegezett kérdést, és hogy ezt mérni tudják, kidolgoztak egy másik feladatot, aminek teljesítése a téves vélekedés tesztek megoldásához szükséges összes kognitív készséget igényli, kivéve az elmeteóriát magát. Ebben a feladatban van két szék, egy piros és a kék, és a pirosba egy plüssmacskát ültetnek. Megkérdezik az alanyt, melyikben ül a cica, mondja, hogy a pirosban. Lefotózzák a helyzetet, majd átültetik a cicát a kékbe. Melyik székben ül a cica? A kékben. Melyik székben ül a cica a fényképen? Ha résztvevő fiatalabb négyévesnél, nagy valószínűséggel azt fogja mondani, hogy a kékben, még ha elmúlt négy, már le tudja majd gátolni a jelenlegi helyzetről szóló igaz ismereteit (a cica a kékben ül), hogy belehelyezkedjen egy másik valóság ismeretrendszerébe, amit jelen esetben a fénykép világa képvisel (a cica a pirosban ül). Ehhez az új feladathoz nincs szükség annak a feltételezésére, hogy mások hozzánk hasonló tudati folyamatokkal rendelkeznek, pusztán arra a képességre, hogy az alany ideiglenesen felfüggessze a valóság jelenlegi állapotára vonatkozó igaz vélekedéseit, és ez a képesség a kiválasztó információfeldolgozás.
Viszont az, hogy a gyerek tud-e mentális állapotokat tulajdonítani másoknak nemcsak váratlan áthelyezéssel vagy váratlan tartalommal mérhető, mivel nemcsak téves vélekedéseket lehet másnak tulajdonítani, hanem célokat, vágyakat, ízlésvilágot. Repaccoli és Gopnik híres brokkoli kísérlete (Repaccoli & Gopnik, 1997) új módon kívánta megközelíteni a problémakört, az eddigieknél jóval fiatalabb résztvevőkkel. A kísérletben szereplő vizsgálati személyek 14-18 hónapos gyerekek voltak, akiknek választaniuk aközött, hogy brokkolit, és aközött, hogy ropit egyenek. Mindenki a ropit választotta. Ezután egy beépített felnőtt is választott a két étel közül, az esetek felében látványosan a ropit, a másik felében viszont az alanyok számára értelmezhetetlen módon a brokkolit. Ezután enni kért tőlük. Miből fog neki adni a gyerek? Abból, amit ő szeret, vagy abból, amit a felnőtt? Talán abból, amit ő utál, hogy több maradjon neki abból, amit szeret? Mint kiderült a 14 hónapos gyerekek döntő többsége ropit adott a felnőttnek, valószínűleg azért, mert nem tudta elképzelni, hogy valaki nem azt szereti, amit ők, míg a 18 hónapos gyerek csak akkor adott ropit felnőttnek, ha a felnőtt azt választotta, és akkor brokkolit, ha azt. Piaget szerint a gondolkodás tökéletes decentrálása csak 10 éves korra jön létre, a Sally-Ann teszt eredeti változatait átlagosan 4 évesen tudták megoldani, Gopnikék tesztjében pedig már a 18 hónaposok is mutattak az elmeteória működésére utaló nyomokat.
Forrás: depts.washington.edu
Célokat tulajdonítani valakinek viszont nem ugyanaz, mint elmét tulajdonítani neki. Gergely és Csiba új megközelítésében (Gergely & Csiba, 1997) bár a gyerekek képesek már akár egy évesen is mások cselekvéseit célok és akadályok rendszerében értelmezni (teleologikus értelmezés), de nem képesek ezeket vágyakkal és vélekedésekkel magyarázni (intencionális értelmezés). Hiába érti a baba, hogy a vizsgálatvezető célja az, hogy brokkolit egyen, azt például már nem értené, ha a vizsgálatvezető csak azért enne brokkolit mert úgy véli, hogy az egészséges, hiába szereti jobban a ropit.
Lehetséges elmeteória nélkül élni? Bele tudja képzelni magát egy autista mások helyzetébe? Hogy lehet csalni a Sally-Ann teszten? A Más fejével gondolkozni sorozat 2. része:
Be tudják csapni egymást az állatok? És minket? Okosabbak vagyunk, mint egy csimpánz? Vagy mint egy ősember? És egyáltalán… miit tudhatunk mások elmeteóriájáról? A Más fejével gondolkozni sorozat 3. része:
Kellerwessel Klaus
Felhasznált irodalom:
Bereczkei, T. (2003). Evolúciós pszichológia. Osiris Kiadó, Budapest, 321-389.
Cole, M., & Cole, S. R. (2006). Fejlődéslélektan (II.). Osiris Kiadó, Budapest, 342-349
Dennett, D. C. (1998). Darwin veszélyes ideája. Typotex Kft.
Gergely, G., & Csibra, G. (1997). Teleological reasoning in infancy: The infant’s naive theory of rational action. A reply to Premack & Premack. Cognition, 63, 227-233
Gopnik, Alison: What do babies think? https://www.youtube.com/watch?v=cplaWsiu7Yg&ab_channel=TED
Hogrefe, G. J., Wimmer, H., & Perner, J. (1986). Ignorance versus false belief: A developmental lag in attribution of epistemic states. Child development, 567-582.
Kádár, A. (2013). Mesepszichológia – Az érzelmi intelligencia fejlesztése gyermekkorban. Budapest, Kulcslyuk Kiadó kft.
Premack, D., & Woodruff, G. (1978). Does the chimpanzee have a theory of mind?. Behavioral and brain sciences, 1(4), 515-526.
Repacholi, B. M., & Gopnik, A. (1997). Early reasoning about desires: evidence from 14-and 18-month-olds. Developmental psychology, 33(1), 12.
Smith, E. E., Nolen-Hoeksema, S., Fredrickson, B. L., & Loftus, G. R. (2005). Atkinson & Hilgard Pszichológia. Osiris Kiadó, Budapest.