Fazekas Orsolya harmadéves Közösségszervezés BA szakos hallgató, akárcsak én. Már az első félévünk során felfigyeltem rá, hogy amint belép egy terembe, valami természetes ragyogás veszi őt körül. Rövidesen kiderült, hogy emögött a lány mérhetetlen szenvedélye és életigenlése áll, aminek a tánc központi részét képezi. A vele készített interjúban rengeteg értékes és érdekes témát érintettünk. Elmesélte hogyan vált számára elsődlegessé a tánc és a kultúra, a hagyományok éltetése. Kifejtette, hogy a Magyar Táncművészeti Egyetemre való felvétele után miért jelentkezett az ELTE PPK Közösségszervezés BA képzésre. Kitért arra is, hogy bokros teendői mellett hogyan tudja fenntartani motivációját egy magasztosabb célért, a tapasztalás útján járva.
Mesélj egy kicsit magadról, a gimnázium utáni pályaorientációdról és a jelenlegi tanulmányaidról!
Az, hogy a jövőben a színpadon akarok majd szerepelni, tánccal vagy énekkel szeretnék foglalkozni, konkrétan pár éves koromban eldőlt, mikortájt kijelentettem: „Én énekes táncosnő leszek!”. Mindig hatalmas mozgásigényem volt, így 9 évesen elkezdtem néptáncolni. Eleinte borzasztóan béna voltam benne, abba is akartam hagyni, de édesanya közbenjárására nem tettem. Néhány év elteltével teljesen beleszerettem. 12 évesen már gondolkodtam rajta, hogy a tanáraim kollégája szeretnék majd lenni, és az együttesemben akarok majd táncot tanítani. Mikor komolyabban feljött a pályaorientáció kérdése, beszélgetni kezdtünk a táncos szakmáról a családommal. Megegyeztünk, hogy csinálhatom, de mindenképpen legyen a kezemben még valamilyen szakma, amire át lehet nyergelni, ha valami bajom esik, és nem tudnék tanítani, színpadon lenni. Végül terv szerint felvételiztem, és felvettek a Magyar Táncművészeti Egyetemre (MTE). Mikor elkezdtem, lógott a levegőben, hogy választanom kell még valamit. Ekkor találtam meg a Közösségszervezés szakot! Az ELTE PPK nyíltnapján kiderült, hogy ez a szak az emberekről, a közösségekről, a kultúráról szól, így végre megtetszett egy szak, hiszen számomra a tánc részben ezekről szól.
Mi motivált? Hogyan tesz hozzá az ELTE PPK Közösségszervezés BA szak a kijelölt utadhoz szakmai és közösségi síkon?
Kezdetben nem láttam át teljesen, hogy ennek mi lesz a haszna, de szépen lassan elkezdett körvonalazódni a kapcsolódási pont. Az egyetem első évének a végén adódott egy lehetőség annak kapcsán, hogy közösségszervezést tanulok. A Budapest Főváros Bartók Táncegyüttesben, ahol táncolok, megválasztottak az egyesület egyik alelnökének, hogy beletanulhassak az ottani munkába, és segíthessem ezzel az együttes életét. Részt vehettem rendezvényszervezésben, a pénzügyek intézésében és sok egyéb háttérmunkálatba is. Ez nagyon tetszett, és ezek segítségével könnyebben megtaláltam a helyemet Közösségszervezés szakon is.
A közösségek mellett számodra a kultúra és a hagyomány meghatározó fogalmak. A folklórművészeteket azonban sokan olyan fogalomként kezelik, amelyekhez a huszonegyeik századi ember már nem tud közel kerülni. Téged miért tudott mindez mégis ennyire magával ragadni, és szerinted a „mai fiatalokat” hogyan tudná megfogni?
A szenvedélyem mindenképpen a táncegyüttesemben tevékenykedő mestereimnek köszönhető, mert ők adták át nekem azt a táncszeretetet, amire azt szoktuk mondani, hogy: „Egy kicsit bele is kell őrülni.” Nem csak szeretni kell, hanem belehelyezkedni, hogy meglássuk a mélységét, az ősiségét. Gyerekszemmel persze még nem ezt fogjuk látni, hanem azt, hogy jó a csapat, szeretek mozogni, barátságokat köthetek és szépek a viseletek. Először engem is ez fogott meg. Ahogy nő az ember, úgy húzza be magával az egész, többet akar tudni a zenéről, a viseletekről, a táncról. Az egy teljesen hamis feltételezés, hogy azért, mert a miénk egy régről jövő hagyomány, valami poros, dohos, „elővettük a dédi ládájából” tematikájú dologról beszélünk. Ha így gondolunk rá, akkor ez bizony tényleg egy halott, hiszen a paraszti réteg, és a felvételeken, képeken őrzött valós kultúrájuk már nem létezik. Viszont amit ránk hagytak, azt csak mi éltethetjük. „A hagyományőrzés nem a hamu imádata, hanem a szikra tovább adása.“ Ilyesmi lenne a kulcs. Segíteni kell megtalálni az embereknek, hogy mi ebből a szerteágazó kultúrából az a pont, amihez tudnak kapcsolódni, és amivel így a szellemi hagyatékot továbbörökíthetjük. Fontos, hogy soha ne legyen erőltetve, hogy „Márpedig igen is értékeld, hogy ez a kultúra a tiéd is!”. Nem, találd meg azt, ami ebben Neked szép, fontos, jelentést hordoz, és Te azonosulsz vele, legyen az ének, dallam, tánc, vagy ruhát díszítő motívum.
Az életed mely pontja tekinthető azon mérföldkőnek, ahonnan kezdve tudtad, hogy komolyan szeretnél tánccal foglalkozni?
Konkrét mérföldkő nem volt. Megéreztem fiatalon, hogy végre valamiben ügyes vagyok, és ez az érzés máris terelt efelé. A csapaton belüli lelkesedés is egy ilyen tényező volt, mindenkinek az volt a benyomása, hogy mi ezt fogjuk mindig csinálni! Az rakott végleg a pályára, amikor megláttam, hogy ez tesz engem teljessé. Ez az én menedékem, terápiám, feltöltődésem, mozgásom, egészségem, szeretetem, alkotásom, mindenem. Azt éreztem, hogy akkor lennék egy egészséges harmonikus ember, ha ezzel foglalkoznék egész életemben.
Nagyon szép, hogy a harmóniát látod ebben. Ennek ellenére egyre több teendő terhel téged. Hogyan tudtad összeegyeztetni az általad választott MTE-s és ELTE-s képzéseket? Sikerült egyensúlyban maradnod?
Attól függ, hogy mit nevezünk kiegyensúlyozottnak. (nevet) A mai napig változó, hogy éppen mennyi motivációt érzek magamban. Bármennyire szenvedélyesen beszélek erről az egészről, még az előző hétről is tudnék neked mondani egy olyan pillanatot, amikor megkérdőjeleztem, mit miért csinálok. Az ember nem tudja örökösen fenntartani a lelkes hozzáállást. A közösségszervezéssel kapcsolatban például úgy maradtam motivált, hogy egyrészt tudatosítottam magamban a családommal említett egyezségem, másrészt sokszor a tánchoz kapcsoltam a szakon megszerzett tudást, hogy később fel tudjam majd használni. Mindig ebből az irányból közelítettem meg, a kulturális közösségszervezés szakirány elindulása is jó löket volt, hiszen általa haladhatok a művészetek és a kultúra irányába.
Milyen eseményeket tudnál kiemelni az életedből, amelyek a tánccal kapcsolatban a legemlékezetesebbek és a legbüszkébbé tesznek?
A legutóbbi szép élményem – az őszi korlátozások előttről – Németh Hajnalkához kötődik, aki az Aurora FolkGlamour márkájával, népi ihletésű ékszereivel, ruháival vált ismertté. Az együttesünkkel együttműködve szervezett egy divatbemutatót, amelyen a Góbé zenekar zenéire táncoltunk el a népmesékről, népi balladákról szóló koreográfiákat, az ő alkotásaiban, a 2020-as Táncháztalálkozó keretében. A Duna TV-ben, a Család-barát műsorban is felléptünk ezzel a műsorral, és nekem ez volt az első „szólista“ élményem, ami televízióban megjelenik.
Tavaly kijutottunk az együttessel Szöulba, a Seoul Friendship Festival eseményre, amely Szöul testvérvárosainak a fesztiválja. Rengeteg nemzet képviselteti magát tánccal, hagyományos ételekkel, miegymással. Három napot töltöttünk ott, elképesztően egyedülálló élmény volt.
A Fölszállott a pávában való szereplések is nagy pillanatok a táncos életemben, és a rájuk való felkészülés is. Ez a szereplés volt a „leköszönésem“ a miskolci Szinvavölgyi Néptáncműhelyből. Ott kezdtem el táncolni – remélem egyszer még visszatérhetek – de nem tudtam tovább haza járni, a két egyetem mellett. Azóta az egyetemi képzéseim, és a tánc is Budapesthez köt, de szerencsére úgy érzem visszavárnak. Például a közelmúltban mesteremmel, Maródi Attilával taníthattam táncot a Zselic Táncegyüttes nyári edzőtáborában Crikvenicában, ami a helyszín, a társaság, és a munka érzelmi háttere miatt is örök emlékem lesz.
A második diplomád megszerzése után mik lesznek a közeljövőben tisztán látható céljaid?
Egyelőre sok út és opció van előttem. A közeljövőben nagyon jó lenne, hogyha elkezdhetnék tanítani eleinte óvodás, iskolás korosztályban, vagy kezdő felnőttek körében. Egyáltalán nem zárkózom el attól a lehetőségtől sem, hogy hivatásos táncművészként dolgozzak. Rengetegszer érzem, hogy egy helyben toporgok, mert az MTE-re sokan már úgy érkeznek, hogy vannak a tanulmányaikba építhető előzetes tapasztalataik, évek óta tanítanak. Emiatt muszáj folyamatosan tudatosítanom magamban, hogy mindenki a saját ritmusában halad. Nincs olyan, hogy el vagy késve, nincs olyan sem, hogy valami túl gyorsan történik. Úgyis minden embert azok a dolgok és döntések fognak megtalálni, amik az ő életére igazak. Ha már el kellett volna kezdenem a tanítást, vagy a színpadon való szereplést, akkor megtörtént volna. Haladgatok előre, és itt kell lennem, ahol ebben a pillanatban vagyok.
Akkor szerinted abban rejlik a te erőd, hogy a fő célod mellett utat adsz az apró lehetőségeknek, intuícióknak, és ez formál?
Ez egy nagyon jó gondolat, az biztos, hogy erre nagy szükség van. Ami fontos még szerintem, hogy kell egy felsőbb cél, ami nekem például a kultúra ápolása és átadása. Ez a „késztetés” az, ami erőt ad, bármi más is lehetne, attól függ, kinek mi a központi motívum az életében, mint nekem a tánc. Ha a közösségszervezést nézem, ebben is megtaláltam egy magasztosabb célt. Sok közösségnek voltam már tagja, és sokszor néztem végig, hogy a működésük hogyan lesz pozitív vagy negatív irányú. Célomnak tartom, hogy olyan közösségeknek legyek a tagja és/vagy vezetője, ahol a tagok odafigyeléssel és kedvességgel fordulnak egymás felé, és amelyekben egyszerűen jó lenni.
Ennek tekintetében mi a szerepe a magasztos cél kiválasztása mellett a már említett kis utaknak, lehetőségeknek?
Fontos minél több mindenben kipróbálni magunkat, hiszen ezeknek tükrében fogjuk igazán meglátni, hogy mi válik be nekünk, mi érdekel minket igazán, miben vagyunk jók és miben kell fejlődnünk. Tapasztalás nélkül sok lehetőségtől eleshetünk.
Én kiskoromban zeneiskolába jártam, zongoráztam, énekeltem, közben nyelveket tanultam és lovagoltam a néptánc mellett. Pár éve balettot is tanulok, mert az MTE-n egy fél év erejéig voltak balett óráink, és ezen időszak alatt megszerettem a műfajt, nem akartam azóta sem abbahagyni. Mindennek kapcsán sok embertől kaptam életem során visszajelzést és impulzusokat, ezáltal tudtam végül azon az úton maradni, ami autentikusan én vagyok. Ha el is bizonytalanodom abban, hogy jó-e az irány, vissza tudok gondolni arra, hogy milyen döntések vezettek ide, amelyek empíria, kipróbálás alapján születtek meg. Ennyiféle megközelítés után igazán magaménak érzem az utamat.
A felhasznált képek Fazekas Orsolya archívumából származnak.
Gyura Réka