Motiváltnak lenni mozgással és sporttal kapcsolatban nem a legegyszerűbb dolog. Sokszor én is inkább a gondtalan pihenést választanám, bent a szobában, takaróba bújva. Jóbarátokat néznék egy forró kakaóval a kezemben, ami a torkomat is leégeti, de érezném általa, hogy átjár a melegség. Valamiféle húzóerőre van szükség, hogy kikeljünk az ágyunkból kora reggel, felöltözzünk és útnak induljunk.
Magam sem hiszem el, de előző félévben ezt többször is megtettem. Ennek oka nem más, mint egy szabadon választható tárgy, ami Természetjárás (VTN-099:125) néven indult el az ELTE-n. Sokat gondolkodtam év elején azon, hogy milyen sportot vegyek fel, amivel magamat is ösztönözhetem a mozgásra és még élvezem is. Visszatekintve úgy gondolom, hogy jól döntöttem, amikor ezt a kurzust választottam.
Röviden a tárgyról: 1 kreditet ér és ahhoz, hogy sikeresen teljesítsd, 5 pontot kell gyűjteni. 1 túra – a hosszától függően – 1 vagy 2 pontot ért. Ó, igen! Ha a kurzus nevéből eddig nem jöttetek rá, most már biztosan sejtitek, hogy ez a tárgy tulajdonképpen egy túrázási lehetőség.
A kirándulások hétvégi napokra (péntek vagy szombat) voltak szervezve, és az egész napot igénybe vették. Kora reggel indultunk és legtöbbször késő délután érkeztünk vissza a kiindulópontra. A túrák során leginkább Budapest környékén barangoltunk, de akadtak kicsit messzebbi célpontok is. Jómagam 4 alkalmon vettem részt a túrák valamelyikén, melyek közül az egyik alkalom két pontot ért, így lett meg az 5 pontom.
Első alkalommal Solymártól Nagykovácsi tájain keresztül gyalogoltunk, és amennyire izgultam, hogyan fogom kibírni a túrát, olyan gyorsan eltelt. Bár a túrának fontos részét képezi a gyaloglás, a kedvenc részem a mégis pihenő volt, amikor egy magas dombról csodálhattuk a körülöttünk lévő tájat. Felülnézetből miniatűrnek tűnő házakat láttunk. Ez volt a végállomásunk, Piliscsaba. Leülni egy ülésre a vonaton…még soha nem esett ilyen jól.
Jártam a Hármashatár hegyen is. Ahogy ott sétáltam, azonnal a gólyahét jutott eszembe, a HHH napja. Emlékszem ez volt az első PPK-s program, amin részt vettem és ahol rengeteg új embert ismertem meg, akiket mára már barátaimnak hívhatok. Egyébként ezen a reggelen még esett az eső és nagyon erősen gondolkodtam, azon, hogy kihagyom, de szerencsére nem így döntöttem. A túra elején még kicsit borús volt az idő, de szép lassan előjöttek a napsugarak, aminek köszönhetően az egyik pulóveremet le is vehettem magamról végre. Az út során egy hatalmas kilátóra is felmásztunk, ahonnan gyönyörűen beláttuk a Dunát és távolban Budapestet. Szabadság.
Következő alkalommal Bakonykútitól Várpalotán át Csóron keresztül vitt utunk. Gyönyörű kilátóhelyekből itt sem volt hiány. Bevallom általában a sor végén haladtam, de nem feltétlenül a tempóm miatt, hanem mert minden természeti csodát igyekeztem megörökíteni. Rengeteg volt belőlük. Emiatt néha lemaradtam picit, de nem bántam. Megérkeztünk Iszkaszentgyörgyre a végcélhoz, ahol a helyiek éppen a szüreti napokat ünnepelték. Kedvesen, meleg szívvel fogadtak, borral és különféle süteményekkel, pogácsákkal kínáltak minket, ami egy hosszú túra után különösen jól esett mindannyiunknak. Talán ez volt a kedvencem az összes útvonal közül.
A legutóbbi alkalommal Kismarosról indult a túra, majd Kóspallagon keresztül, Nagymaroson át haladtunk. Sok-sok gombát láttunk. Tanulni is tudtam róluk, hiszen volt a csapatban egy srác, aki szinte mindent tudott a gombákról, amit érdemes. Megérkeztünk egy kilátóhoz, ahonnan gyönyörűen beláthattuk a Dunakanyart és a Visegrádi várat, ami a napsütésben festői volt. Innen már csak lefelé vezetett az utunk, viszont az előző napi esőzéseknek köszönhetően a talaj igencsak sárosnak bizonyult. Sokszor éreztem azt, hogy elmerülök majd a sárban – mint valami rossz dzsungeles film klisés jelenetében – de szerencsére mindig sikerült megőriznem az egyensúlyom. Ez a túra kicsivel több, mint 20 km hosszú volt. Korábban nem gondoltam volna, hogy képes leszek ilyen nagy távot megtenni, de nagyon örülök, hogy elmentem a túrára, ugyanis ez volt az utolsó, amit még megszerveztek a koronavírus-járvány miatti szigorítások bevezetése előtt.
Rengeteg gyönyörű helyet láthattam, amikért nagyon hálás vagyok, magamtól talán fel sem fedeztem volna őket. Emlékszem, sokszor keltem úgy egy-egy túra napján, hogy inkább visszafekszem aludni és nem megyek. Ami leginkább motivált, az a társaság volt, hiszen több barátom is felvette a kurzust, így együtt járhattunk be a szebbnél szebb, mesébe illő őszi tájakat. Társaságban hatványozódott a természet légkörének feltöltő ereje. A túrákhoz egyébként külsősök is csatlakozhattak, tehát olyan is részt vehetett, aki nem ELTE-s, így bátran hívhattok bárkit és túrázásra fel!
Ahogyan a Bakonykútitól Várpalotán át vezető túra kapcsán már említettem, plusz motiváció a túrázáshoz, a fotózás lehetősége. Szeretem lencsevégre kapni az apró érdekességeket. Imádom a fotózásban rejlő kreativitást, hogy mindent úgy tudok beállítani, ahogy nekem tetszik. Időnként pedig egy jól elkapott spontán kép készítése a legjobb. Minden hónapban voltam túrázni, ezáltal a természet változását testközelből tapasztalhattam meg. Ősszel különösen mesés a táj, a különböző színekben pompázó levelek, a napsütés, ami a fák ágai között beszűrődik, egyszerűen varázslatos. Valamint ne feledjük a levelek ropogásának hangját a lábunk alatt, ami talán még a fotózás élményénél is jobban kikapcsol.
Amennyiben a tavaszi félévben lehetőségem lesz, biztosan ellátogatok a szervezett túrák egyikére. A pontos helyszínekről és időpontokról az ELTE-BEAC Természetjárás Facebook oldalán lehet tájékozódni, hiszen a túrákhoz mindig készítenek eseményt, ahol mindenről részletes információt kaphatunk. Ugyanakkor, ha maradnak a korlátozások, a kurzus nem biztos, hogy ilyen formában el tud indulni. Ez semmiképp se vegye el kedveteket a mozgástól! Szervezzetek ti magatok túrákat és fedezzétek fel a szebbnél szebb magyar tájakat családdal vagy barátokkal közösen. Higgyétek el egy újonc túrakedvelőnek: megéri!
A cikkben a túrák során készült fotókból láthattok néhányat, Patocskai Laura archívumából.
Patocskai Laura