Ice bucket, mannequin, bottle flip, és még sorolhatnánk a különböző, népszerű kihívásvideókat, amelyek megállíthatatlanul keringenek az interneten. Biztos vagyok benne, hogy még a webes világban kevésbé jártasak is hallottak már ilyen videókról, amelyekben főként fiatalkorúak különböző feladatokat végeznek el, posztolják őket, és online kihívnak másokat, hogy csinálják utánuk. Talán már részt is vettél hasonló kihívásban, és még jól is érezted magad közben. Elvégre, ez egy szórakoztató módja a kikapcsolódásnak, és a kapcsolataid megerősítésének. Sőt, előfordulhat, hogy egy jótékony célt is támogatunk a videók elkészítésével, egy országhatárokon átívelő megmozdulás részeseként. Jó cél vezérelte például az ALS Ice bucket challenge videók megjelenését is, ami az ALS-re, vagyis az amiotrófiás laterálszklerózis jelenségére kívánta felhívni a figyelmet, ami az akaratlagosan mozgatható izmokat beidegző idegsejtek pusztulásával járó, végzetes betegség. Egy független kutatás szerint a kihívást elterjesztő cég 2014 óta – vagyis a kihívásvideók meghirdetése után – 187%-kal növelte az éves kutatásra fordított összeget. De minden esetben ilyen boldog véget ér egy ilyen kihívás?
(Forrás: Time Magazin)
A kihívásvideó-készítők élete nem csak játék és mese. Folyamatosan bővülő palettáról választhatunk, ha teljesíteni szeretnénk egy kihívást, és egyre több veszélyes változat kerül be a köztudatba. Időről időre felbukkannak hírek fiatal áldozatokról, akik súlyosan megsebesültek, vagy akár bele is haltak a különböző kihívások elvégzésébe. Az egyik legelrettentőbb példa a 2020-ban kezdődő, a TikTok-on terjedő Benadryl challenge, ami a Benadryl nevű antihisztamin (főként allergiás tünetek mérséklésére való) gyógyszer beszedéséből állt, annak reményében, hogy a videósok felvehetik, ahogy a gyógyszertől hallucinálnak. Az ajánlott felnőtt adag a Benadrylból 1-2 tabletta 4-6 óránként. A videókészítők közül egy 14 éves lány 14 darab tablettát vett be egyszerre, és kórházba került; egy 15 éves oklahomai tinédzser pedig valószínűleg ebbe a kihívásba halt bele.
(Forrás: medpagetoday)
Másik népszerű kihívás a #carsurfing, ami abból áll, hogy a videókészítők rögzítik, amint mozgó autók tetején igyekeznek egyensúlyozni. Mondani sem kell, miért rejt magában veszélyeket ez a kihívás; sajnos itt is volt példa sérülésekre és halálesetre is.
A cinnamon challenge, vagyis a fahéj kihívás is elterjedtnek számít. Itt a videókészítők egy kanál keveretlen fahéjat próbálnak megenni, ami heves prüszköléssel jár együtt. A fahéj szemcséi ilyen nagy mennyiségben könnyedén a légcsövekbe juthatnak, ami szúró, égető érzést okozhat az orrban és a torokban, sőt, akár tüdőgyulladáshoz is vezethet. Az amerikai méregellenőrző központ több, mint száz hívást kapott a fahéj-kihívás miatt, csak 2012-ben, és ez a szám a kihívás terjedésével egyre nő. Egy michigani gimnazista lány négy napon át feküdt a kórházban a kihívás miatt.
(Forrás: YouTube)
De mégis, mi lehet az oka annak, hogy sok fiatal elvégzi ezeket a kockázatos kihívásokat? Mi motiválhat bennünket arra, hogy fahéjat együnk vagy autók tetején szörföljünk, annak ellenére, hogy tisztában vagyunk a veszélyekkel, amiket ezek a szituációk magukban hordoznak? Több nézőpont felől is megközelíthetjük a kérdést.
Az egyik ok az lehet, hogy a tinédzserkorúak agya evolúciósan úgy fejlődött, hogy keresse a veszélyesebb helyzeteket. Ez azért lehet így, mert a fiatalkorú őseinknek magas kockázatvállalást jelentett elhagyni a biztonságot jelentő közösséget, és megfelelő, diverzebb génállománnyal rendelkező partnert találniuk – márpedig ezt meg kellett lépni, ha tovább szerették volna örökíteni a génjeiket, és sikeres utódot szerettek volna nemzeni. A kockázatvállalás nem a halált, hanem az életet jelentette elsősorban, és a tízezer év alatt alig változott agyunk ma is akképp van huzalozva, mint őseink idejében.
Kutatások szerint az agy egy területe, a PFC (jobb ventrolaterális prefrontális kéreg) az, amely segít az egyénnek a distressz leküzdésében társadalmi kirekesztés esetén. A fiatalkorban lévőknél azonban ez az agyi régió még nem teljesen fejlett, ezért lehetnek a fiatalabbak kevésbé hatékonyak a kortársak általi kirekesztettségérzet csökkentésében. A kirekesztést pedig gyakran úgy próbálhatják meg mérsékelni, hogy kockázatvállalóbb viselkedést választanak, például kihívás-videókat teljesítenek a neten.
A PFC a felnőtteknél a döntéshozatalban és az önszabályozásban is segédkezik, és olyan feladatok alatt aktiválódik, mint mondjuk az autóvezetés. Tinédzserkorban azonban hajlamosabbak vagyunk olyan agyterületeket aktiválni vezetéskor, amelyek szorosabban kapcsolódnak a jutalmazáshoz a vezetési feladat teljesítésekor (Mounts, Magliano & Grippo, 2015). Ez magyarázható például a viselkedéssel kiváltható valós jutalom érzékelésével (Galván, 2013), mondjuk azzal, ha vezetés alatt szándékosan áthajtunk a piroson, és ennek hatására érezzük a bennünk felszabaduló adrenalint. Természetesen a felnőttek is viselkedhetnek így, azonban náluk ez kevésbé gyakori.
Nem szabad elfeledkeznünk a média hírhedt hatásáról sem. Egy kutatásban szintén a vezetés hatásait vizsgálták egy számítógépes programon keresztül, és azt találták, hogy a kortársak jelenléte a fiatalabbaknál több szabály megszegését jelentheti vezetés közben, míg a felnőtteknél nem mutatkozott ilyen hatás. Ha néhány kortárs jelenléte képes kockázatosabb vezetési stílust kiváltani a fiatalkorúaknál (Mounts, Magliano & Grippo, 2015), képzeljük el, mire lehet képes több száz, akár több ezer ismerős, illetve követő online tekintete!
Végezetül lényeges azt is megemlíteni, hogy a koronavírus-járvány kedvezhet a vírusvideók terjedésének is. Tekintve, hogy a kijárási korlátozások az online térre szorították a fiatalok társas kapcsolatait, nincs sok eszközük az egymáshoz kapcsolódáshoz a közösségi médián kívül. A kontrollvesztés elkeseredett lépésekhez vezethet, ami akár szélsőségesebb kihívás-videókban is testet ölthet. Gondoljunk csak a cikk elején szereplő Benadryl-kihívásra. Talán nem véletlen, hogy épp 2020-ban terjedt el a TikTokon.
Mit lehet tenni azért, hogy mérsékeljük a kihívás-videókból fakadó kockázatot?
Számos cikk, ami a kihívásvideók hatásairól írt, néhány hasznos tanáccsal zárult (főként szülők számára), amelyekkel képesek lehetünk közelebb kerülni a fiatalabb generációk kultúrájához. Ennek a cikknek az első verziója is ilyen szellemben íródott: eltávolítóan és kedvesen, de eléggé lenézően fogalmaztam hipotetikus fiatalok masszájáról, akik egész álló nap csak kihívásvideókat néznek és a képernyőt bámulják. Az első cikkem végén sablonos, jól bevett tanácsok sorakoztak, arról szónokolva, hogy legyünk mi a pozitív példa, a tökéletes tanácsadó, aki leereszkedik ehhez az elveszett és meg nem értett réteghez, és hajlandó kapcsolatot keresni velük.
Nem volt jó érzés ezt olvasni.
Így átírtam az első változatot, és megszületett ez a cikk, aminek a végén nem is tanácsokat adok, hanem inkább kihangsúlyozok valamit, amit szerintem a legtöbb, forrásként használt cikk igyekezett közölni a saját tanácsaival.
A tanácsok, amik főként szülőknek íródnak, jóindulatúak, de nem módjai annak, hogy iránymutatást és segítséget nyújtsunk velük azoknak, akik veszélyesebb, saját épségüket fenyegető videókat készítenének – akármi is legyen a motiváció mögötte. A megértést (és nem a partnerség köntösébe bújt didaktikus leereszkedést) érdemes mindenek elé helyezni. Az elfogadás alapja az empátia, a képesség arra, hogy más szemszögéből vizsgálódhassunk. Ehhez pedig arra van szükség, hogy megtanuljunk kapcsolódni, valódi érdeklődést mutatva a másik világa felé, nem pedig csak eszközként felhasználva a tapasztalatainkat a nézőpontjáról, hogy aztán kényünk-kedvünk szerint változtathassunk rajta. A jól működő kapcsolatok egyik alapja a jól működő kommunikáció. Ennek elsajátítása nem egyszerű folyamat – véleményem szerint – talán Thomas Gordon (Gordon-módszer) munkássága adhatja meg a kezdeti lökést. A Gordon-módszer összegzi azokat a tanulható kommunikációs módokat, amelyek segítségével asszertíven, vagyis a saját igényeinket őszintén kifejezve, és mások igényeit meghallgatva leszünk képesek kommunikálni. Afféle arany középút: ha a Gordon-módszert követjük, nem hódolunk be a másik félnek, de nem is uralkodunk felette. Ennek egyik módja az én-üzenetek, vagyis a személyes igényeink kifejezésének használata, amik a kihívásvideókról való beszélgetés során is segíthetnek. Ha mondjuk egy pohár vízért indulva szembesülünk azzal, hogy fiatalabb testvérünk épp a fahéj-kihívást végezte volna el a konyhában, óvó felindultságunkban mondhatjuk neki azt, hogy „Annyira felelőtlen vagy, még magadra sem tudsz vigyázni!”. Ez a mondat az én-üzenetek alkalmazásával valahogy így nézne ki: „Aggódom azért, hogy kárt tehetsz magadban, és úgy gondolom, hogy veszélyes az a kihívás, amit teljesíteni készültél”.
(Források: gordontraining.com, Pinterest)
A generációs különbségek és az ebből fakadó elhatárolódásunk egymástól talán nagyobb, mint valaha. Gyakran érzem úgy magam az utcán sétálva vagy a neten olvasgatva, hogy kiöregedtem valamiből, noha csak húszas éveim elején járok. Nehéz elképzelni, mit érezhetnek a még idősebbek, azok, akik rám nézve és az én hétköznapi tetteimet szemlélve gondolják azt, hogy mennyire elszállt felettük az idő.
Szerencsére nekem és sokan másoknak is van a lehetőségünk arra, hogy ezeket az információkat is a megértéshez és mások segítéséhez használhassuk fel, ami biztos tartogat még kihívásokat mindannyiunk számára – de hát végülis mi nem?
Tóth Csenge
Felhasznált források:
https://www.medpagetoday.com/pediatrics/generalpediatrics/88816
https://www.als.org/stories-news/ice-bucket-challenge-dramatically-accelerated-fight-against-als
https://www.hazipatika.com/betegsegek_a_z/amiotrofias_lateralszklerozis/140
https://www.latimes.com/health/la-xpm-2012-mar-28-la-heb-teen-cinnamon-challenge-20120328-story.html
Albert, D., Chein, J., & Steinberg, L. (2013). The teenage brain: Peer influences on adolescent decision making. Current directions in psychological science, 22(2), 114-120.
Galván, A. (2013). The teenage brain: Sensitivity to rewards. Current directions in psychological science, 22(2), 88-93.
Mounts, N. S., Magliano, J., & Grippo, A. (2015). Why are teens brains designed for risk-taking. Psychology Today. 9th June.