Mindazoknak, akik esetleg először találkoznak az instaköltészet kifejezéssel: olyan irodalmi, szépirodalmi posztokkal, képekkel önmagukat kifejező személyek állnak emögött a nemrég életre hívott fogalom mögött, akik az Instagramon keresztül találnak el az olvasóikhoz. A publikálás egyik legkönnyebb, ingyenes módja lett ez, amely az utóbbi időben nem csak a már ismert és elismert alkotók további lehetőségeiként, hanem a teljesen kezdők berobbanásának forrásaként is felütötte a fejét.
Első olvasatra a legegyszerűbb önkifejezési formának tűnhet, de rengeteg összetevője van egy jól működő, sokakhoz elérő fióknak. A világszinten elhíresült Rupi Kaurtól kezdve a kortárs magyar íróinkon át (Simon Márton, Kemény Gabriella) egészen a hétköznapi emberekig sokan találnak ide és osztják meg gondolataikat az egészen kötött formákon keresztül a prózaibb megfogalmazáson át. Legalább annyian tartják innovatívnak és korszerűsítőnek az irodalmi berkekből, mint amennyien egyenesen a szépirodalom meggyalázásának.
Alkotni magunknak vagy alkotni másoknak is? Kifejezni, vagy átadni magunkat? Mi ebben a kihívás egy ekkora méretű platformon? Ezeket a kérdéseket körbejárva készült az interjú a Drága Liv (ig.: @draga.liv ) elnevezéssel Instagramon publikáló, 1000 alatti követőszámmal rendelkező Líviával.
Mindenekelőtt azoknak, akik most találkoznak először a neveddel: miért @draga.liv?
Lívia: Nos, valljuk be, sokan nem vagyunk megbékélve a nevünkkel. Sokunknak van az a rossz beidegződése, amikor a teljes nevünkön szólítanak minket, hogy biztosan valami rosszat tettünk. Főként a Lívia tud így hangzani, tehát nálam sem volt ez másképp, és talán tíz éve történt, amikor beléptem a Visegrádi utca antikváriumába, és megpillantottam az egyik polcon, Sándor Iván: Drága Liv c. könyvét, aminek az egyik főhőse Liv, azaz Lívia. Onnantól tudatosan használtam ezt a nevet, azonnal magamra találtam benne. Így amikor névválasztás előtt álltam az Instagram-oldalam létrehozásánál, annyira egyértelmű volt számomra a döntés! (A válasz pedig természetesen az, hogy azonnal elhoztam a könyvet, és még nagyobb megtiszteltetés, hogy a főhősnővel sok a közös vonásunk. Őszinte hálám Sándor Ivánnak.)
Miért kezdtél el írni és posztolni Instagramon?
Lívia: Most már elmondhatom, nagyjából egy évvel ezelőttig nem is tudtam, hogy létezik olyan, hogy instaköltészet. Tovább megyek, semmi kapcsolatom nem volt az irodalommal azonkívül, hogy néha olvastam szökő évente egy könyvet. Egy számomra fontos személy és magam miatt, egyszerűen eldöntöttem, hogy elkezdek rendszeresen olvasni. Egy itthon nem igazán ismert költőnő, Lang Leav, ráébresztett mennyire magaménak érzem a versek által az irodalmat. (…) Elkezdtem böngészni, és kapcsolatba is kerültem az egyik ilyen instaíróval. Neki mutattam meg először a gondolataim, és nagyon támogatott abban, hogy ezeket másnak is látnia kell, és kezdjek el én is posztolni. Az első visszajelzések gyorsan megerősítettek abban, hogy ha már az, akinek szólnak ezek a posztok, nem olvassa, másokat igenis érdekel. Sőt.
Mi számodra a legnagyobb kihívás Insta-kommunikáció terén? Mindig át tudod adni az olvasóid számára, amit szeretnél?
Lívia: Talán az az igazi kihívás, hogy van – jó esetben – tíz másodperced megragadni egy ember figyelmét. Az Instagram nevében benne van, hogy instant, vagyis gyors, pillanatnyi. Ennyi időnk van, hogy valakit ránk figyeljen, és meghallja, amit mondani szeretnénk, ezért azt gondolom, bármit írunk, az első mondatoknak, soroknak nagyon nagy jelentősége van. Szinte azon múlik minden, hiszen ezek az emberek úgy olvashatnak a lelkünkben, hogy nem ismernek minket. Egy perc alatt át kell adnod magadat tisztán, érhetően, szinte lecsupaszítva a lelked, megragadnod őket, és bennük valamit, ami gyakorlatilag megfoghatatlan. Ez az igazi kihívás, és maximalista ember lévén az, hogy minden írásommal eljuttassam a mondandóm az olvasómhoz.
Nem egyszerű kitűnni napjainkban a kis követőtáborral rendelkező instaköltők közül. Ez egyfajta kihívás annak, aki ebbe belevág. Hogy látod, mi segíthet abban valakit, hogy több emberhez eljusson, amit át szeretne adni?
Lívia: Ez egy összetett és sokrétű kérdés. Úgy gondolom, hogy a követő és lájk számok sosem reálisak, tehát semmiképpen nem tartom mércének. Mindenkinek őszintén magába kell néznie, mit jelent neki az írás, és mit szeretne elérni. Külön kell választani az irodalmi részt, és az „eladhatóságot”. Rövid, könnyen emészthető gondolatokkal, egy egységes design-al, és a követőkkel folytatott aktív, személyes kommunikációval gyorsan kiemelkedhet valaki, de ez nem egyenesen arányos azzal, hogy az irodalom szempontjából olyat is alkot. Csak azt tudom mondani, aki belevág, ne a követőket vagy lájkokat nézze. Egyszerűen adja önmagát. Ne másoknak feleljünk meg, hanem magunknak. Ez is egy út, lehetőség önmagunk megismeréséhez. Egy kihívás.
Mit adott hozzád az aktív instaköltészeti tevékenység? Érzel-e bármilyen hatást magadon?
Lívia: Voltak már olyan döntéseim, amikre azt mondom, megváltoztatták az életem, de kevés volt ennyire nagy hatással és befolyással a személyiségemre, mint az instaköltészet. Rengeteget tanultam önmagamról, és a társadalomról is. Olyan embereket ismerhettem meg, akik nagyon meghatározó tapasztalatokkal ajándékoztak meg, és ezért iszonyat hálás vagyok. Felfedeztem azt, hogy a gondolataim többre is érdemesek, és sosem kaptam ennyire biztos visszajelzést, hogy nekem ez az utam, mint ebben a közegben. Egy újfajta lehetőséget kaptam arra, hogy kifejezzem önmagam. Elmondhatatlan érzés, hogy a szavakkal nem csak magamat vagyok képes gyógyítani, hanem másokat is, és ezt semmiért nem cserélném el, nagyon hálás vagyok érte.
Gál Anna
A cikkben található képek @rupikaur, @5mondatok és @dragaliv Instagram-oldaláról származnak.