Különös érzést kelt bennem, ha meghallom:
kihívás.
Mert olyankor csak én vagyok porondon
és nem más.
Ami kihívás, az nem monoton és unalmas,
hanem valami izgalmas,
valami olyan, ami miatt majd kiugrok a
bőrömből,
amihez sok holmit kell kipakolnom abból a
bőröndből,
amibe eddigi utam során gyűjtögettem.
A kérdés az az, hogy téves hívás-e,
amit felvettem.
Ha igen, akkor nagy a baj,
mert úgysem bírok magammal
és nem teszem le a viszonthallásra,
minek az lesz a viszontagsága, hogy
kudarcot vallok.
Magamnak, vagy éppen másnak.
Tehát a vastag számlát én állom,
ha már a sarat nem sikerült.
És kiderül, hogy mindez azért történt,
mert nem éreztem a helyzet súlyát és
nem nyomtam ki időben a rejtett számát,
amikor (ki)hívott.
Pedig szívem joga nemet mondani
az igen, vagy az annál is rosszabb:
talán helyett.
Hiszen a gombnyomásaim felett
a döntés az enyém.
És ha a döntés előtt feltekintek az égre és
hagyom végre,
hogy vezessenek,
akkor félrevezetni rejtett szám már nem fog és
a helyes hívásfogadás,
a jó irányú kihívás eredménye
gyümölcs lesz,
hibátlan.
Hiszen nem mindegy,
hogy gyarapodik a bőrönd,
vagy eddigi tartalma elvész ebben a
hatalmas világban.
Hullé Panka