Különös érzést kelt bennem, ha meghallom:
kihívás.
Mert olyankor csak én vagyok porondon 
és nem más.

Ami kihívás, az nem monoton és unalmas, 
hanem valami izgalmas, 
valami olyan, ami miatt majd kiugrok a 
bőrömből,
amihez sok holmit kell kipakolnom abból a 
bőröndből, 
amibe eddigi utam során gyűjtögettem.

A kérdés az az, hogy téves hívás-e, 
amit felvettem.
Ha igen, akkor nagy a baj,
mert úgysem bírok magammal
és nem teszem le a viszonthallásra, 
minek az lesz a viszontagsága, hogy
kudarcot vallok.
Magamnak, vagy éppen másnak.

Tehát a vastag számlát én állom,
ha már a sarat nem sikerült.

És kiderül, hogy mindez azért történt, 
mert nem éreztem a helyzet súlyát és 
nem nyomtam ki időben a rejtett számát,
amikor (ki)hívott.

Pedig szívem joga nemet mondani
az igen, vagy az annál is rosszabb:
talán helyett.
Hiszen a gombnyomásaim felett 
a döntés az enyém.

És ha a döntés előtt feltekintek az égre és
hagyom végre, 
hogy vezessenek, 
akkor félrevezetni rejtett szám már nem fog és 
a helyes hívásfogadás,
a jó irányú kihívás eredménye
gyümölcs lesz,
hibátlan.

Hiszen nem mindegy, 
hogy gyarapodik a bőrönd, 
vagy eddigi tartalma elvész ebben a 
hatalmas világban.

Hullé Panka