Az élet lényegében kihívások sorozatából áll. Ha túljutottál egy nehézségen, jön a következő. Először a szülők elvárásainak való megfelelés, teljesítés az iskolában, majd a függetlenedés – ezeken a folyamatokon mind keresztülmegyünk. A legnagyobb kihívás azonban mindig az, amit saját magad elé állítasz. Olyan megmérettetés, ami nem öl meg, de megerősít, amitől több leszel, mint a többiek. Vagy mégsem?
Miért akarunk mindig többek lenni, mint a többiek? Egy kihívás sokféle lehet, esetleg a saját szemedben akarsz növekedni, vagy éppen másokat szeretnél lenyűgözni. Ne essünk át a ló túloldalára. Ott vannak például a teljesen felesleges és sok esetben még veszélyes kihívások is, melyek feketelyukként vonzzák a fiatalokat a közösségi médiában. Több TikTok-kihívásnak lett már folyománya szexuális zaklatás, fulladás vagy gyógyszertúladagolás. Ezekkel az értelmetlen, ártalmatlannak tűnő szórakozásokkal nem leszünk különlegesebbek, mint mások. Pont, hogy beállunk a sorba, követjük a többieket az esztelen, végletekig menő játszmákban, néhány követőért és lájkért cserébe. Rosszabb esetben egyre durvább dolgokra vállalkozunk, aminek sehogy sem lehet jó vége.
Mi az a kihívás, ami fejleszt, ami előrébb visz, mint embert, aminek életszaga van? Itt az én receptem a motiváltság fenntartásához, ami inspirál abban, hogy tudatosan újabb és újabb kihívások elé állítsam magam. Ez segít abban, hogy átvészeljem a nehéz időszakok homályát is. Ez a recept lényegében egy hosszú folyamat: a futás gyűlöletétől eljutottam a félmaraton teljesítéséig.
A legtöbb általános iskolás lánykához hasonlóan, ki nem állhattam a véget nem érő iskolaköröket, a futóiskolákat, a tesi óra utáni kócos frizurát, a hűvös levegőtől és fullasztó lihegéstől kipirult arcbőrt. Kifejezetten rossz futó voltam. Eszembe sem jutott, hogy esetleg jobb is lehetnék, hidegen hagyott az egész, alig vártam, hogy ledobjam magamról az izzadt tornacuccokat. Gimnáziumban kezdett igazán foglalkoztatni a dolog, és megláttam ebben a nemes sportban a szépséget. Már nem emlékszem, pontosan mi változtatta meg a hozzáállásomat. Lenyűgözött a vérbeli sportemberek kitartása, akaratereje. Azt hiszem, pontosan a kihívás volt az, ami vonzott. Elhatároztam, hogy benevezek egy tíz kilométeres távra egy futórendezvényen.
Tehát az első és legfontosabb szabály, hogy mindig legyen célunk. Ha nincs semmiféle ambíciónk, észre sem vesszük, és céltalanul tengetjük az egyre inkább egybevágóbb mindennapjainkat, egyforma éveket megélve. Azt gondolom, mindenki ismer olyan embereket, akikről tudja, megtehetné, hogy jobb minőségű, tartalmasabb életet éljen, de nem mer változtatni, kilépni a komfortzónájából. Olyan emberek, akiknek, ha azt mondod: tessék egy csomó pénz, megtehetsz bármit, amit szeretnél, bárhová elmehetsz – nem fog elindulni az úton, mert nem mer. Persze, ki tudja milyen ott? Itt se jó, de mi van, ha ott még rosszabb? Hát, nekem igazán jót tett, hogy belekezdtem a célomig vezető út építésébe.
(Forrás: Szigetköz Félmaraton Facebook oldal)
Legyen szó nemes ügyről, az emberiség, vagy a Föld megmentéséről, karrierről, vagy éppen egészen egyszerű dolgokról, rendszeres mozgásról, esetleg megtanulni a főzés művészetét, akár egy új nyelvet – saját célod mindig egyedi lesz, hiszen egyedi motiváció áll mögötte. Persze az is fontos, hogy ne váljon rögeszmévé az, amire vágyunk, hiszen:
Valójában nem az számít, hogyan teljesítünk ezekben a helyzetekben, hanem hogy megpróbáljuk, és ha nem jön össze, akkor nem dől össze világ. Ez a második, és egyben legnehezebb szabály. Mi is lehetne ennél nehezebb, mint hogy úgy érezzük, valamihez nem vagyunk elég jók, de mégis annyira akarjuk, hogy beleszakad testünk lelkünk? Iszonyatos erő és ambíció kell ahhoz, hogy ne adjuk fel akkor sem, ha tudjuk, lehetetlennek tűnő dologra vállalkozunk. Túl kell jutnunk az érzésen, hogy nem tudjuk megcsinálni. Számomra elképzelhetetlennek hangzott, hogy egy ember képes lefutni tíz egész kilométert. A legnagyobb kétség önmagammal szemben azonban akkor fogott el, amikor a félmaraton rajtjánál zuhogni kezdett az eső. Majdnem hazamentem. Vacogva, bőrig ázva, fogcsikorgatva, de megcsináltam.
Persze sokszor van, hogy egy addig számunkra ismeretlen szituációban úgy érezzük, iszonyatosan bénák vagyunk a többiekhez képest, és nem értjük mit keresünk ott. Bennem is felmerültek hasonló gondolatok. Ebből következik azonban a harmadik szabály: soha ne másokért, hanem saját magunkért csináljuk. Ne azért kezdjünk bele valamibe, hogy elismerést, figyelmet vagy szeretetet kaphassunk másoktól. Egy másik ember gondolatai – akit egyébként teljes mértékben leköt a saját élete – csak kismértékben gyakorolhat hatást a mi életünkre. Ha ezt végiggondoljuk, rendkívül felszabadító és szorongásoldó felismerésre tehetünk szert: te vagy a saját életed alfája és ómegája.
A negyedik pedig, hogy örüljünk a legkisebb sikereknek is. Amikor lefutjuk az első kilométereket, vagy éppen megfőzzük az első főzeléket, ami nem a kukában végzi. Néha már a könyökünkön jön ki a közhellyé vált „Élvezd a kis dolgokat, az apróságokat!” duma, de én személy szerint sosem felejtem el a földöntúli boldogságot, amit akkor éreztem, amikor először sikerült lefutnom a tíz kilométert. Az volt a mérföldkő. Később már ezzel a távval edzettem, és két évvel később a félmaratont is lefutottam.
Ezek az apró kihívások segítenek át minket nehéz időszakokon, gyógyítanak ki egy szakításból, löknek ki minket a komfortzónánkból, adnak értelmet még a szürke karanténidőszaknak is. Hiszen mennyivel jobb kedvünk lehet már attól is, hogyha az egésznapos magunkba zárkózásból, aggasztó hírek fullasztó erdejéből kicsit kiszakadva a nap végén kimozdulunk a szabadba futni pár kilométert, kiszellőztetjük a fejünket, és élvezzük a mozgás gyógyító hatását. Ez a nap sem úgy ért véget, hogy az ablakon kibámulva vártad, hátha ma kinyit a kedvenc sörlelőhelyed.
A kialakult járványhelyzet sajnos rengeteg lehetőségtől megfoszt minket. Azonban temérdek időnk marad magunkra és olyan dolgok megvalósítására, amikre eddig sosem értünk rá. Ne habozz és ne keress kifogásokat! Ragadd meg a fakanalat, túrabakancsot, futócipőt, a kreatív energiáidat, alkoss valami egyedit és gyönyörködj az eredményben: Magadban.
(Forrás: Saját archívum)
Knauz Anna