Kihívásokkal mindenki találkozik, és akár tetszik, akár nem, valahogy meg kell birkózni velük. Vannak az ember életében olyan időszakok, mikor ezek a kihívások megsokszorozódnak, és hirtelen azt érezzük, hogy az egész túl sok, és nem leszünk képesek legyőzni őket. A folytatásban elmesélem a saját tapasztalataimat a témával kapcsolatban, és megosztok néhány személyes nehézséget a múltamból, hogy hasznos alternatívákat ajánljak azoknak, akik hasonló szituációkba kerülnek, mint én. Hiszen az életünk különbözik, de különös metszéspontok kötnek össze minket, fiatal felnőtteket.
Valamiért él az emberekben egy olyan felfogás, hogy ez egy kínos dolog, amit szégyellni kell, sőt egyenesen meggondolatlanság. Nagyon sokan vannak azon az állásponton (többek között akár a szüleink is), hogy a mai életben elengedhetetlen egy diploma a későbbi boldoguláshoz. Sokakat azért is megvetnek, mert egy BA diploma megszerzése utána nekivágnak az életnek, és elhalasztják, vagy teljesen elhagyják a mesterképzésre jelentkezés gondolatát. Ha biztosak vagyunk ehhez hasonló döntéseinkben, akkor is nehéz megküzdeni a környezetünk negatív véleményével. De miért is akarunk ezeknek az általános normáknak megfelelni? Teljesen normális, ha valaki még nem tudja 18-20 évesen eldönteni azt, hogy mihez szeretne kezdeni, és hogy mit szeretne csinálni a jövőben. Sokan nem mennek egyetemre rögtön az érettségi után, vagy hagyják félbe tanulmányaikat. Érdemes a felszín alá nézni, mert számos ok állhat egy ilyen döntés hátterében. Valaki előbb dolgozni akar, tapasztalatot szerezni, új dolgokat kipróbálni. Ez sosem probléma, mert mindig tudunk változtatni. Egy másik jelentős ok, ha nem vesznek fel arra az egyetemre/szakra ahová jelentkeztél. Ilyenkor akaratodon kívül kell új alternatívákat kell találnod.
Ha úgy érzed, nem kell engedned a „nyomásnak”, mert sokkal fontosabb az, hogy te éppen mit érzel helyes döntésnek: jól érzed. Persze ezt a döntést meghozni nem könnyű, de hidd el, rengeteg szuper dolgot lehet csinálni egy „gap year” alatt is.
Velem az történt, hogy nem vettek fel az általam elsőként megjelölt egyetemre. Nem is ezt éltem meg óriási kudarcként, inkább azt, hogy nem úgy sikerültek az érettségijeim, mint ahogy azt egyébként elvártam volna magamtól. Nagyot csalódtam magamban és úgy éreztem cserbenhagytam a tanáraimat is. Ez nem volt egy releváns gondolat, viszont akkor, abban a helyzetben nehéz volt máshogy látni a dolgokat. Az érettségi utáni 4 hónapban magamba zuhantam, nem tudtam feldolgozni a kudarcot. Még most sem sikerült teljesen magam mögött hagyni ezt a „pofont”, és továbblépni, de nagyon sokat tanultam abból az időszakból.
Most biztos azt kérdezitek, mi segített? Egyrészt elképesztően támogató és csodálatos emberek, barátok vettek körül, akik éreztették velem, hogy mellettem állnak, és számíthatok rájuk. Ezenkívül megemlíteném még azt, hogy bárki akivel beszéltem erről azt mondta nekem: ebben az egészben semmi szégyellnivaló nincs. Fontos, hogy ilyenkor időt kell adni magunknak. Idővel nekem is sikerült kikerülnöm ebből az állapotból, és elkezdtem hasznos dolgokat csinálni. Dolgoztam egy könyvesboltban (karácsony környékén), aztán az újévben átgondoltam a céljaimat és a lehetőségeimet. Beiratkoztam egy nyelvtanfolyamra, és folytattam a spanyol tanulását. Kipróbáltam más diákmunkákat is, például budapesti fürdőkben voltam hostess, ami igazán izgalmas volt.
A munka és a tanulás mellett új élményeket is szereztem. Egyetemi órák és kötelezettségek hiányában volt lehetőségem kiutazni egy barátnőmmel Angliába, hogy meglepjük a szülinapján egy közös barátunkat, aki Brightonban tanult. Gyönyörű helyeken jártunk, és nagyon jó érzés volt kicsit kiszakadni a hétköznapi életből. Volt egy hely, ami annyira lenyűgözött, hogy azt mondtam magamban: „Ha ez a fent, akkor megérte lent lenni!”
Tehát szépen lassan sikerült újra rátalálnom önmagamra, és a boldogságra. Bár időközben az évem a vírus miatt kissé átformálódott – mint mindenki másnak – de mindenképpen jó volt ezt a felszabadult időt magamra fordítani, gondolkozni azon, hogy mit szeretnék. Ráadásul közben még az életet is ki tudtam élvezni! Pozitívum, hogy nyáron mikor már részben visszatért az élet a rendes kerékvágásba, elkezdtem olaszul is tanulni, amit évek óta tervezgettem. Itt a példa arra is, hogy csak rajtatok áll, mihez kezdetek a szabadidővel. Hiszen akár meg is valósíthattok olyan dolgokat, amiket már nagyon régóta akartatok.
Szerintem ez a célja az összes kihívásnak, amivel találkozunk az életünk során. Minden sikertelenség és kudarc után csak többek leszünk. Már csak azért is, mert azokból fel kell állni. Fontos, hogy ezek a helyzetek természetesek. Ha már megtörténtek, el kell fogadnunk azt, hogy nem tudunk rajtuk változtatni, vissza nem mehetünk az időben. Az élet megy tovább, és nem vár ránk a végtelenségig. Az idő segít, de a legnagyobb része rajtunk múlik! A változásokat nem könnyű feldolgozni, senkinek sem az. Én sem tudok bevált receptet arra, mit kell ilyenkor tenni. Attól még, hogy az élet velejárója, még nem lesz könnyebb megélni.
Egy másik fontos tényező a felnőttség kezdetén a függetlenedés és az önállóság. Ugyan erre nincsen semmiféle szabály vagy életkori határ, amikor „el kell költözni”, mégis össze szokták kötni az egyetem kezdetével. Rengeteg vidéki diák tanul budapesti egyetemeken, és ahhoz, hogy elkerüljék az ingázást és az ezzel járó napi 2-3 (változó) órás utazást, kollégiumba költöznek. A legtöbb esetben nem egyedül vannak ott, hanem másokkal együtt.
Együtt élni valakivel pedig sok szempontból kihívásnak tekinthető. Kompromisszumok, lemondások, áldozatok, ezeket el kell fogadnunk, ha tekintettel szeretnénk lenni a lakótársunkra. Nem csinálhatunk mindent úgy ahogy nekünk kényelmes, és persze az időpontokra is figyelnünk kell. Ez most – a COVID-19 és az online oktatás idején – különösen nagy kihívást jelent, hiszen az órák sokszor fedhetik egymást, párhuzamosan vehettek részt két teljesen különböző órán. Kompromisszumokkal azonban ez is működőképes lehet.
Én szeptemberben költöztem össze egy barátnőmmel, amikor elkezdtem az egyetemet. Ez nagy változás volt, viszont könnyebb helyzetben voltam, mint sokan mások. Ismertük egymást, és a szüleim is tudtak támogatni ebben a célomban.
Na de azért megnyugtatok mindenkit, nálunk is vannak konfliktusok, és feszültségek. Főként azért, mert különböző habitusú emberek vagyunk, sokszor nem értünk egyet bizonyos dolgokban. Ettől függetlenül úgy gondolom, ezeket a helyzeteket érdemes bevállalni. Egymástól is sokat tanulunk, ráadásul nagyon jó érzés minden nap végén leülni, és megbeszélni hogy kivel mi történt aznap.
Nekem az önállósodásban a legnehezebb dolog a főzés volt. Nem voltam előtte egy konyhatündér, így eléggé megijesztett a helyzet. Voltak sikeres és kevésbé sikeres próbálkozásaim bizonyos ételek elkészítésére. Szerencsére fejlődőképesnek bizonyulok, de hosszú még az út…
Feladatok, vizsgák, jogosítvány…
Sok dolog van az életünkben, amiktől félünk, vagy nem vagyunk biztosak abban, hogy úgy tudjuk őket megvalósítani ahogyan szeretnénk. Lehet ez vizsgaidőszak, nyelvvizsga, jogosítvány, lényegében bármi. Természetes az, hogy ezeken stresszelünk, és az is, hogy nem mindig vagyunk biztosak a saját képességeinkben.
Mostanában ezzel kapcsolatban az a meglátásom, hogy a sikerhez konkrét, motiváló célokra van szükség. Olyanokra, amik ösztönöznek a fejlődésre, és amiket meg tudsz valósítani. Ez nagyon fontos, hiszen csak így van értelme. Ha az adott feladat túl nagy projektnek tűnik, megoldás lehet az, ha felosztod kisebb lépéseke és fázisokra. Ha ezt megteszed, eleve nagyobb kedvvel fogsz majd nekiállni a tanulásnak/gyakorlásnak. Engem is a fontolva haladás segített át a „gap year” nehézségein, és változtatta azokat előnnyé a nyelvtanulás és az utazás által.
(Forrás: Pinterest)
+1: Merj segítséget kérni másoktól!
Fontos kiemelni, hogy nehézségekkel bármikor találkozhatunk, életkortól vagy élethelyzettől függetlenül. A barátok segítő keze, és a család sokat tud segíteni, de időnként még a támogatásuk mellett is nehéznek és megoldhatatlannak tűnnek a körülmények. Ha azt érzed, nem tudsz a gondjaiddal megbirkózni, vagy csak szükséged lenne egy emberre, aki külső szemmel tudja nézni a problémát, ne félj pszichológushoz fordulni. Saját tapasztalatból mondom, hogy ugyan időbe telik, de sokat tud segíteni.
Tóth-Stella Zita