A sírásó fáradhatatlanul dolgozik.
Szombat délután van, esős idő. Filmekbe illő hangulat ez, mikor amerikai katonák temetésén jár az ember. Nincs sok munka a nyughely kiásásával, mivel az elhunyt az átlagnál kisebb. Egy sírásó van, a többiek csak a koporsó behelyezéséhez jönnek segíteni. A harangok zúgásáig még van negyedóra, de már megásta a nyughelyet. Mit csináljon? Menjen vissza a fiúkhoz kártyázni? Nem! Ő nem megy vissza azokhoz a részeg barmokhoz, akik csak női mellekről meg a fociról tudnak beszélni. Ő a nyugalmat keresi pillanatnyilag. Leül a legközelebbi padra és elővesz egy doboz Fecskét, meg a laposüvegét. Jobb cefre híján csak valami olcsó lötty van benne, mely utal a férfi életszínvonalára. Meghúzza az üveget, nagyot kortyol, majd visszateszi elnyűtt bőrkabátjának belső zsebébe. Nagy gonddal előveszi a szivarkát, és meggyújtja. Mélyeket szippant bele, erősen köhög tőle.
-Le kéne már szokni erről is – mondja a füstfelhő mögül egykedvűen, néz ki a fejéből. A fejéből, mely egy lecsúszott, reményvesztett emberhez tartozik.
Elgondolkodik, biztosan jó helyen van? Nem kéne egy harminc emeletes irodaház tetején lévő ultramodern irodában ülnie, és egy halom pénzt keresnie? Most már mindegy. 25 éve csinálja. Nem kárörvendő, de valamelyest örül a halálnak, hiszen általuk sírásóként plusz pénzhez jut. Ráadásul nem is kell leadóznia! Ez tiszta haszon!
Ekkor megszólalnak a harangok. Az elhunyt hozzátartozói elindulnak a tisztelendő atya vezetésével, a részeges kollégák pedig már közel járnak hozzá. A halotti beszéd a szokásosnál rövidebb, meglepően. A pap egy idézetet mond a Bibliából, a beszéd utolsó sora megérinti a sírásót: „Semmit sem hoztunk a világba, nem is vihetünk ki semmit belőle.” Egy hozzátartozó sem mond beszédet. Ez nagyon furcsa. Ilyen egyszerű, boldogtalan élete lett volna? Feláll, odamegy, és segít a többieknek behelyezni a koporsót. Berakják, majd gyors, rutinos mozdulatokkal beássák a sírt, mintha a világ legegyszerűbb dolga lenne. Egy hozzátartozó kitűzi a fejfát, melyen a következő olvasható: „Borbély János, élt 59 évet”. A tömeg hamar szétszéled, csak a pap és a sírásó marad. Az atya még egy imát mond az elhunytért, a sírásó pedig csak a sírt nézi. Pontosabban a földet. Azt, ahogyan a porhanyós föld és az esőcseppek összeolvadnak. Egy új, különös anyag keletkezik: a sár.
Miután befejezte a zsolozsmát, a pap finoman, de érezhetően a férfi vállára teszi a kezét és egy borítékot ad át neki, melyben egy Deák-igazolvány pihen. Erős, határozott kézfogást váltanak, majd némán elindulnak, ki-ki a maga útján. A sírásó a patika felé indul, ami közvetlenül a dohánybolt mellett van, két utcára a temetőtől. Először a patikába lép be, ahol már jól ismerik.
– A szokásosat? – kérdi a patikus.
-Igen kisasszony – felel a sírásó.
Megkapja a gyógyszert melyen a következő felirat áll: Xanax. A kisasszony elkéri a pénzt és a vényt, mire a férfi megköszöni és távozik a boltból. A dohányboltban csak két tüskét, és egy doboz olcsó sört kér. Hazamegy. Otthon lezuhanyzik, felveszi alvóboxerét. Szalonnát és kenyeret vacsorázik, azzal a bicskával, amit még a nagyapja adott neki általános iskolai ballagása után. Megnézi a híreket, de unja az egészet, inkább lefekszik aludni. Csak a plafont nézi, nem jön álom a szemére. Eltelik így egy-két óra. Homlokára csap, csak most jutott eszébe a Xanax. Bevesz egyet. Továbbra is a plafont bámulja, nem tud elaludni. Ekkor felbőszül és hirtelen haragjában bekapkodja az egész levél nyugtatót.
-Na ez már csak hatni fog! – mondja ingerülten
Mikor rájön, hogy mit is művelt valójában, kifakad belőle a sírás. Búcsúztatja életét, előjönnek a gyermekkori emlékei, első szerelme, a folyamat ahogyan kisiklott az élete és ahogy sírásóvá vált.
Kisírja magát, elmosolyodik, nagyot sóhajt, és nyugtázva kimondja:
– Na, most már ideje lenne aludni egy jót!
Lehunyja szemeit, melyek soha többé nem nyílnak ki.
F. Tóth Balázs