Szeretném bemutatni a Beatles imádó, a lázadó, a feltörekvő, az undergorund kultúra pop képviselőjét: a MEG EGY CUKORKÁT. Hárs Barna a zenekar frontembere, énekes, gitáros, dalszövegíró és Mihályi Dávid gitáros, dalszövegíró adott nekem interjút.
Találkozhattatok már velük a 30Y, a Bagossy Brothers Company, a SUPERNEM, a Hiperkarma, a Kistehén, az Elefánt, a Lóci játszik, és a Kaukázus előzenekaraként. Jelenleg éppen gőzerővel dolgoznak az új lemezükön. Addig is néhány oldal erejéig ti is az ő szemükkel szemlélhetitek a világot, beleshettek a színfalak mögé.
A fenti idézet Hárs Barnától származik, az interjú során hangzott el. Bár mi éppen zoomon beszélgettünk, határozottan hallottuk egymás gondolatait.
(Forrás: zenekar archívuma)
Elsőként szeretném megkérdezni, honnan jött a nevetek? Miért lett Meg Egy Cukorka?
Dávid: Voltak olyan ötleteink, mint Felső Tízezer, Galaxisok, vagy Idegen, de ezek sajnos már foglaltak voltak. (nevet)
Barna: Nézd igazából, nem fogsz értelmes választ kapni erre a kérdésre, mert bár van egy sztori mögötte, eddig még egyik interjúnkon sem mondtuk el, és nem is tervezzük.
Dávid: Nagyon szeretnénk, ha még sokszor feltennék ezt a kérdést, ez egy igazán őszinte válasz rá.
Barna: Az a legkorrektebb, ha elmondjuk, hogy nem akarjuk elmondani.
Mióta dolgoztok együtt, hogy alakult ki a mai kapcsolatotok?
Dávid: Egy gimibe jártunk, ahol játszottunk egyszer-kétszer együtt, de aztán volt egy hosszabb kihagyás a kapcsolatunkban. Talán 2015-ben találkoztunk újra a 4-es villamoson. Dumálgattunk, és végül úgy alakult, hogy még abban az évben elkezdtünk együtt zenélni.
Nusi: Olyan erős párosnak tűntök, valamiért azt gondoltam, hogy már hosszabb ideje boldogítjátok egymást.
Barna: A szerelem ereje sem azon múlik, hogy milyen régóta tart.
Dávid: Eleinte teljesen más volt a kapcsoltunk, mint most. Mára megtanultuk egymást kezelni, egymásnak az úgynevezett nehézségeit megérteni. Mind a ketten nagyon sokat fejlődtünk egymás mellett. Arról nem is beszélve, hogy szép lassan kiderült: nem is különbözünk annyira egymástól. Mindkettőnknek megvan a saját tragédiája, ilyen például, hogy egyikünk sem tartja a testvéreivel a kapcsolatot. Talán éppen emiatt alakult úgy, hogy mi egymás testvérei lettünk.
Úgy tudom már háromszor cseréltetek dobost. Szerintetek mennyire hat, illetve hatott negatívan a zenekar harmadik tagjára a ti erős kapcsolatotok?
Barna: Szerintem egyáltalán nem, de persze valószínűleg ez is számít. Nyilvánvalóan nehéz lehet egy harmadik embernek beilleszkedni egy új csapatba. Ezt mi is éreztük, ezért próbáltuk azzal kompenzálni, hogy rögtön befogadtuk ebbe a bensőséges körbe az illetőt, de ez soha nem sült el jól. Egyszerűen nem így működnek az emberi kapcsolatok, nem lehet valakit így beemelni egy intim kapcsolatba. Ennek ellenére sokkal inkább az volt a gond a korábbi dobosainknál, hogy alapokban nem egyeztek a nézeteink. Ők nem feltétlen azért csatlakoztak hozzánk, mert hittek a zenénkben, vagy abban, amit mi képviselünk.
Említetted az előbb, hogy nem hittek abban, amit Ti képviseltek. Hogy fogalmaznátok meg azt, hogy mi az, amit képviseltek?
Barna: A mi zenénk is – ahogy általában az összes – két dologból tevődik össze. Az egyik a formátuma, a stílusjegyei. Ez nálunk abból áll, amit Dávid meg én az utóbbi 10-15 évben hallgattunk. Ebbe rengeteg Brit, beat zenei dolgok vannak. Beatles, Rolling Stones. Gitár pop zene, rengeteg magyar zene is. A másik a tartalom. Ezt a szöveg határozza meg. Mi nem azért írunk dalszöveget, hogy mindenképp legyen szövege a dalnak. A dalszövegírást irodalomként is kezeljük, tisztában vagyunk vele, hogy amit mi leírunk az egy dalszöveg, és nem lehet mondjuk „József Attilai mélységekben” mérni. Viszont az fontos, hogy – mint egy követelmény esetében – minden szövegnek legyen jelentése, és ne blöffök legyenek a sorok mögött. Legyen valami, amit elmesél a dal, és aki majd hallgatja elsősorban rólunk tudjon meg dolgokat. Én abban már nem hiszek, hogy egy dalnak az a lényege, hogy mindenki rá tudjon valamit projektálni. A mű arról meséljen, aki ezt a művet létrehozta.
Persze ez nem azt jelenti, hogy ne szólna a közönséghez. A dalok olyan érzelmi kitörések hatására íródnak, amin nem csak én megyek át, hanem rajtam kívül még sok másik ember is, de mindezt az én szemem tükrén keresztül adom át az embereknek.
Amellett, hogy egyébként költeményként kezeljük a dalainkat, nem gondolom, hogy agyon kellene cicomázni őket. Mi úgy szeretünk dalt írni, hogy a saját nyelvünkön szóljon, legyen önazonos. Mi, akik a kocsmában, az utcán, beszélgetünk és halljuk egymás gondolatait.
Dávid: Egyetértek Barnával. Legyen szó bármilyen dalszövegről, azt értelmezni kell, akár úgy, mint egy verset. Egy szar dalszöveg, aminek van értelme sokkal értékesebb, mint egy jobb dalszöveg, aminek a világon semmi értelme nincs. Az eredeti kérdésre válaszolva, szerintem bennem, bennünk mindig volt egyfajta küldetéstudat. Amikor elkezdtük a zenekart én éppen zenei újságírásban gondolkodtam, és akkor egy magyarul éneklő rock’n’roll zenekart akartam találni, aki állít valamit a világról. Nem csak arról énekel, hogy megint nincs pénzem.
Hiányzott, hogy magyarul, ezeken túlmenően a jelenünkről írjanak. Például, hogy milyen manapság szembesülni a felnőttléttel, ráeszmélni a világ dolgaira.
Barna: Az is kérdés, hogy egy szöveggel van-e több célod, mint pusztán a szöveg. Szerintem az a jó, ha nincs. A szövegnek önmagáért kell lennie. Ott a művészet meghal, ahol nem a pillanatban van benne az ember, amikor alkot. Az is nagy kérdés, hogy mi a célod, azzal, hogy alkotsz. Pusztán mondani akarsz valamit, mert ha igen, akkor nem azon fogsz gondolkodni, hogy milyen szavakat akarsz használni, vagy milyen hosszú a refrén. Egyszerűen csak csinálod, mert te mondani akarsz valamit, és azt el is fogod mondani.
Illetve úgy is lehet csinálni, hogy nem a mondandó a fontos, hanem csak az, hogy beszélj és figyeljenek rád.Gyakran úgy érzem, hogy a művészetből kifogyott az őszinteség, minden arról szól, hogy majd mit szólnak hozzá azok, akik hallgatni fogják.
Van egy nagyon sajátos elképzelésetek a világról. Mennyire nehéz talpon maradni az elveitekkel a viszonylag korlátolt zeneiparban?
Barna: Állati nehéz, ez egy nagyon zárt közeg, ahol tulajdonképpen nincs helye annak, hogy önálló gondolataid, illetve véleményed legyen.
Az egész zeneipar a kapcsolatokra épül, ezért nem teszünk túlságosan nagy szívességet magunknak azzal, ha nem viselkedünk mi is ugyanolyan tenyérbemászóan, és ugyanolyan álszent módon, mint nagyon sokan. Kipróbáltuk, hogy milyen lenne, és nem ment. Nagyon elfáradtunk és elegünk van belőle.
Végső soron, ha fel tudjuk venni az új lemezünket, úgyis az mutatja majd meg, hogy hol a helyünk a zeneiparban, hogy mennyien hallgatnak minket, vagy mennyien járnak el a koncertjeinkre.
Dávid: Elengedtük azt, hogy meg akarjunk felelni. Egymásnak, magunknak, meg a talán producerünknek igen, és ennyi.
Csak, hogy megerősítsem a korábbiakat. Mindketten inspiráció hatására írtok dalszöveget?
Barna: Abszolút. Ha nincs miről, akkor nem írunk dalt, és pont. Ha ezt az ember egyszer elköveti, azzal bemocskolta a művészetét.
Dávid te nem érzed kevésbé magadénak Barna dalszövegeit?
Barna: Hát, sülve főve együtt fura is lenne, ha nem érezné az én érzéseimet vagy én az övét. (nevet)
Dávid: Nem, nem érzem kevésbé magaménak, de mondok egy példát, hogy értsd miért. Az első dal, amit írtam az egy Nádasdy Ádám versnek a megzenésítése. A szöveget olvasva úgy éreztem, mintha én írtam volna. Azzal, hogy meg is zenésítettem, még inkább magaménak éreztem.
Barna dalaival is többnyire hasonlóképpen vagyok. Nagyon utálom, amikor Barna azt mondja, hogy az ő dala, lényegében valóban az ő dala, de én ugyanannyira érzem magaménak, mint amit mondjuk én írtam. Nem teszek különbséget, mert ezek a dalok ugyanúgy képviselnek engem is.
A dalírás olyan, mint a pecázás. Ahhoz, hogy halat fogj órákon át ott kell ülnöd, tenned kell azért, hogy halat fogj. Viszont előfordul, hogy valakinek előbb a horgára akad az a hal.
Barna: Szerintem ezért is nagyon fontos, hogy a világról hasonlóan gondolkodjunk, és a zenei formátumról egyaránt. A saját dalaimat nem érzem jobban magamének, mint azokat a dalokat, amiket nem én írtam, de a kedvenc dalaim. Amiket én ronggyá hallgatok, azokat is ugyanúgy a sajátoménak tekintem, csak nem állok ki velük a színpadra, mert azt érzem, hogy nem tudnám úgy előadni, hogy átadjam, amit az a dal nekem jelent. Tulajdonképpen mi csak úgy lenyúljuk ezeket a dalokat a közös tudattalanból, és rajtunk keresztül szólalt meg először, de az nem azt jelenti, hogy a miénk, csak mi voltunk a csatornája, amin keresztül testet öltött.
Én is követlek titeket a közösségi médiában és azt kell mondjam elég közvetlenek vagytok a rajongóitokkal. Szerintetek hogyan, vagy egyáltalán tartható-e ez a közvetlenség?
Barna: A fontos kérdés az, hogy a közvetlenség cél vagy eszköz. Nálunk a közvetlenség maga a cél, és reméljük, hogy hűek tudunk maradni a végsőkig.
Illetve a közvetlenség nem egyenlő a személyességgel. Nem lehet személyesen kezelni, és valóban szeretni például 3000 rajongót. Ez a furcsa a pop iparban, hogy téged ismernek nagyon sokan te viszont nem ismered azokat, akik téged szeretnek. Mi nem akarunk felszállni arra a jól menő vonatra, ahol elhitetjük az emberekkel, hogy mi is ismerjük és szeretjük őket. Az egy hazugság lenne, szembe köpnénk vele a rajongóinkat, és magunkat is. A közvetlenség viszont fenntartható. Semmi más nem kell hozzá, csak hogy tudj őszinte maradni.
Van nagy álmotok a jövőben a zenekarral?
Barna: Szerintem mindkettőnk nevében beszélhetek, hogy mi rohadtul szeretnénk úgy igazán befutni. Ennek a realitása alacsony, főleg a saját magunkkal szemben támasztott elvárások mellett. Mi úgy szeretnénk sikeresek lenni, hogy ne kelljen önmagunkat feladni.
Mi a legnagyobb megtiszteltetés, ami eddig ért titeket a pályafutásotok során?
Dávid: Nekem két emlék jutott eszembe. Papp Szabival (Supernem zenekar frontembere – a szerk.) az első találkozásunk, ami álomszerűen alakult. Az ő elismerése nagyon sokat jelent. A másik Ligeti Gyuri, a producerünk elismerése. Tudni kell, hogy én nem vagyok valami jó basszusgitáros, viszont a stúdióban, amikor feljátszottam a Jöjjön című dalunk szólóját, Gyuri csak annyit mondott, hogy „Ah ez tök szép. Ez nagyon jó.”
Barna: Nagyon nehéz lenne választani, sok ilyen pillanat volt, amióta zenélek. Az egyik legerősebb, amikor az új lemez demói közül mutattam egy dalt Dávidnak, és ő teljesen oda meg vissza volt tőle, mondta, hogy kirázta a hideg. Nekem is nagyon sokat jelent Szabinak az elismerése, Kardos-Horvát Janó elismerése, a Ligeti Gyurié szintén. Rá nagyon felnézek zeneileg. Meg a nagyim. A nagymamám imádja a Sötét lett című dalunkat, az a kedvence.
Dávid: Az én nagyim is nagyon szereti azt a dalt. Szeretném kiegészíteni a válaszomat, mert az elismerés kapcsán azonnal nagyobb pillanatok jutottak eszembe. Viszont, amikor először megmutattam a dalaimat Barnának, azok tényleg egyedülálló pillanatok voltak az életemben.
Földes Anna (Nusi)