“szakmailag és emberileg is inspiráló közeg” – Interjú Boda Dorkával A Mathias Corvinus Collegium kapcsán

Bemutatom nektek Boda Dorkát (a képen jobb oldalon ő látható, szaktársai társaságában), az ELTE-PPK másodéves pszichológia BA szakos hallgatóját, aki a 2020/2021-es tanévtől a Mathias Corvinus Collegium tanulója is. A Collegium honlapján a történeti fül is jól mutatja, mit képvisel ez az intézet: 

1996-ban magánkezdeményezésre létrejött Magyarország legnagyobb, a hagyományos iskolarendszeren túlmutató, több tudományágban is magas szintű képzést nyújtó műhelye. (…) 2001 szeptemberében a bentlakásos kollégium 47 hallgatóval megnyitotta kapuit a Gellért-hegyen, a Somlói út 51. szám alatt. Az MCC célja nem az volt, hogy egyetemként működjön és ezáltal egyetemleges tudásra épülő, mindenre kiterjedő képzési modellt alakítson ki. Az intézmény ehelyett a jog, a közgazdaságtan, a társadalomtudományok, a nemzetközi kapcsolatok és a kommunikáció terén kezdett kétéves, oklevelet adó képzést nyújtani, amelyekre a Juniorképzést sikeresen elvégző hallgatók jelentkezhettek. A szakirányú képzéseket követően a diákok a Vezetőképző Akadémiára is felvételt nyerhettek, amely 2009-től indult azzal a kifejezett céllal, hogy egyedülálló felkészültséget, világlátást és nemzetközi gondolkodásmódot adjon a fiataloknak.(Forrás: https://mcc.hu/tortenet )

Boda Dorka (jobb oldal) szaktársai társaságában.

Dorkát elsősorban arról kérdeztem, hogy számára mit jelent az MCC:

“Számomra az MCC egy szakmailag és emberileg is inspiráló közeg, ahol biztonságos környezetben próbálhatom ki és tanulhatom meg a pszichológia sokféleségének titkait. Emellett pedig nagyon fontos számomra a folytonos, egyéni mentoráció, mind a vezetőség, mind saját oktatóink részéről. Nem utolsó sorban pedig közösséget, ahol különböző egyetemek különböző karairól találkoznak a diákok, így színesítve egymás világlátását egy kurzus vagy akár egy kötetlen beszélgetés során.”

A Collegiumba jelentkezés, pályázat alapján lehet bekerülni, melynek az idei évben a határideje: 2021. április 18. (vasárnap). A honlapon minden területhez külön, részletes tájékoztatást találtok, azonban Dorkát is megkérdeztem, mint tapasztalt jelentkezőt, hogy mire érdemes odafigyelnetek:

A jelentkezés három lépcsőből áll. Az első körben, amelynek határideje április 18, önéletrajzra, motivációs levélre, indexmásolatra, valamint szakmai cikkre és egy projektötletre van szükség. A szakmai cikk foglalkozhat bármilyen, esetünkben pszichológiához kapcsolódó témával és minőségben pedig a Mindset szaklap a mérvadó, hiszen a jövőben Collegistaként lehetőségünk van publikálni is. A projektötlet pedig egy olyan esemény, szakkör, edukációs program, app, bármi, amelyet szeretnénk megvalósítani a Collegiumi éveink során. Például számomra nagyon fontos a környezetpszichológia és a klímaszorongás kérdése, így én egy gimnazistáknak szóló pszichoedukációs programot terveztem ebben a témakörben, de tényleg semmilyen megkötés nincs, csak a fantázia szab határt az ötleteknek. A második kör az írásbeli felvételi, amely során alapvető logikai szintfelmérés történik, erre nem szükséges készülni. Az utolsó forduló pedig a szóbeli felvételi, ahol mind az Iskola képviselői, mind a vezetőség tagjai részt vesznek. Ezt egy kötetlen beszélgetésként kell elképzelni, amelynek inkább baráti, ismerkedős hangulata van, mint vizsga jellege. Emellett természetesen hasznos újraolvasni a cikkünket, és projektötletünket, hiszen ezekről is kell egy kicsit mélyebben beszélni.”

Kicsit beszélgettünk az ő területéről, amelynek tagja lett a Collegiumon belül:

“Az Egyetemi Programon belül az MCC-Mindset Pszichológia Iskola tagja vagyok. Így leginkább pszichológia témájú kurzusokat tanulok, azonban kötelező alapozó kurzusokat is el kell végezni, ahol a vita- és érvelés készség fejlesztése a fő cél. Emellett pedig a Collegium elvárja, hogy hallgassuk más Iskolák kurzusait is, ezzel fejlesztve kritikus szemléletünket, valamint fokozva az intézmény interdiszciplináris légkörét. Külön öröm, amikor a mi pszichós kurzusainkra hallgatnak át más szakokról, és új, friss, teljesen más szemléletmódokkal találkozhatunk, kilépve a mi jól megszokott pszichológus buborékunkból.”

A mostani helyzetben felmerülhet bennünk a kérdés, hogy az ismerkedés, kapcsolatépítés miképpen valósul meg (ha egyáltalán meg tud valósulni) a Collegiumi szaktársak és oktatók közt egyaránt:

“Mostanában sajnos leginkább online, de azt be kell vallani, hogy Colisként mindig pörgős az élet. A szakmai kurzusok és az ingyenes nyelvórák mellett a képzésünk során diákprojektekben is részt veszünk, amik akár később kikerülve az MCC-ből még nagyobbra nőnek, mint például a Mindset Pszichológia. A projektek során megtanulunk a nulláról megalkotni valamit, csapatban dolgozni, esetleg projektvezetőként vezetői skilleket is fejlesztünk. Azonban ahhoz, hogy tényleg működőképes munkát adjunk ki a kezeink közül – legyen ez egy hosszútávú edukációs program, vagy akár egy több napos konferencia – rengeteg időt és energiát kell fektetnünk bele. A tanulmányi és szakmai kötelezettségek mellett rengeteg közösségi programot is szerveznek számunkra a nevelőtanárok, valamint a Coli munkatársai. Én az idei tanévben kerültem ide, így a személyes programokról egyelőre nem tudok mesélni. Azonban az online térben annál inkább aktív a közösségépítés, éppen a múlt héten zárult le egy egész féléven átívelő vetélkedő a Coli tagjai között, de számomra szintén sok erőt ad ebben a helyzetben, hogy minden héten beszélünk 1,5-2 órát az iskolatársaimmal, oktatóinkkal és iskola vezetőnkkel online keretek között.”

Felmerülhet a kérdés, hogy az MCC milyen lehetőségeket kínál a hallgatók számára. Dorka mindamellett, hogy online formában csöppent bele ebbe a világba, igyekezett minden eddigi információját megosztani velünk:

“Elsőre mindenképpen a nyelvtanulási lehetőségeket emelném ki, hiszen a mai világban elengedhetetlen a megfelelő nyelvtudás, az egyetemen mégis kevés lehetőségünk van erre. A Collegiumban ingyenes nyelvoktatásban részesül minden diák, legyen szó akár kezdő arab vagy felsőfokú angol nyelvvizsga felkészítő alkalmakról.
Emelett a Collegium támogatja a külföldi tapasztalatszerzést, így például félévente pályázhatunk MCC Training Grant ösztöndíjra, amellyel intenzív külföldi képzéseken vehetünk részt. Emellett számomra hatalmas öröm, hogy elnyertem idén az Erasmus ösztöndíjam mellé az MCC Mobility + ösztöndíjat, ami által a kint töltött félévem során innen kintről végzek kutatást a finn-magyar oktatási rendszer összehasonlításának témájában. Természetesen meg kell említeni a lakhatási körülményeket is, igaz ebben nekem egyelőre saját tapasztalatom nincs, azonban minden bentlakós társam nagyon elégedett, így én is mindenkinek csak ajánlani tudom. Az épület Gellért hegyi elhelyezkedése pedig mindenhonnan nézve tökéletes, ezt én is alá tudom támasztani.”

Beszélgettünk arról is, milyen pluszt ad számára az, hogy az ELTE mellett most már az MCC-re is jár:

“Gyakorlatiasságot, kis csoportos, diákközpontú képzést és egy tágabb világlátást ad. Az MCC előtt például meg voltam győződve, hogy én csak a kutatói pályán tudom elképzelni a jövőmet, azonban a sok szakmai beszélgetés oktatóinkkal és a kurzusokon megtapasztalt módszerek rávezettek arra, hogy megfér egymás mellett a kutatói és a gyakorlói vonal is.  Hatalmas segítség számomra a szakmai fejlődésemben, hogy kis csoportos, maximum 10 fős, de inkább kisebb létszámú kurzusokon vehetünk részt. Az értékelés során pedig a jegyek mellett szöveges visszajelzést is kapunk oktatóinktól, ami mind önismereti, mind szakmai fejlődési szempontból sokat ad.” 

Végezetül kicsit kitekintettünk Dorka (és minden MCC-re járó hallgató) jövőjére is:

“Az MCC-s képzésünk párhuzamosan halad egyetemi tanulmányainkkal, és ennek megfelelően szerezhetők a végzettségek is. Az elsőéveseknek lehetőségük van a Juniorképzésben részt venni, majd ennek végeztével következik a kétéves iskolarendszer. Tehát ez az első 3 év halad az alapképzés mellett. A mesterképzés alatt pedig lehetőség van a Vezetőképző Akadémia programjában részt venni. Tehát összesen háromféle képzési szinten szerezhető MCC-s oklevél, és ezek egymástól függetlenül is elvégezhetők, valamint bármely képzési szintre be lehet csatlakozni, én például az iskolarendszerbe felvételiztem tavaly. “

Köszönjük Dorkának, hogy megosztotta velünk tapasztalatait és élményeit, jó tanulást és kellemes ott töltött éveket kívánunk neki az MCC “falai között” is!