A cikksorozat második részének célja, hogy röviden bemutassa a test – lélek – szellem hármasát, a nyugati után ezúttal a buddhista világszemléleten keresztül. A témához csak az elengedhetetlen fogalmakat említem meg annyi magyarázattal, ami segíti az olvasót a megértésben.
A buddhizmus nem használ olyan egzakt fogalmakat, mint lélek és szellem; illetve használ, de merőben más értelmezésben és tartalommal megtöltve. Amíg nyugaton a lélek fogalmát egy olyan absztrahált szubsztanciával rendelkező jelenségre értik, ami a központi idegrendszer és a kognitív folyamatok szerves része, addig a buddhizmusban nem beszélnek ilyen központi szubsztanciával rendelkező lélekről. Valamint más szempontból közelíti meg a halál kérdését is. Másképpen értekeznek arról, hogy hova, de legfőképpen, hogy mi is kerül át a „túlvilágra”. Érdekesség, hogy a buddhizmus „csak” a megvilágosodott lényeket tekinti egészségesnek, tehát a végső cél értelmében, a nem megvilágosodott lényeket betegnek tartja (Porosz, 2019a). Persze ezt nem úgy kell értelmezni, hogy, aki nem megvilágosodott, annak az élete értelmetlen. Inkább úgy, hogy a hétköznapi akadályaink, limitációink, érzelmi fluktuációink miatt nem vagyunk szabadok. Ezek lesznek a hétköznapi szenvedésünk folyamatos forrásai. De mi is az életünk végső célja – legegyszerűbb válasz erre – önmagunk meghaladása, szemben a nyugati önmegvalósítással. Előbbiben fellelhető a folyamatos változás, egy állandó állapotnélküliség, míg utóbbi szerint, ha elérjük a 10 / 10 –es személyiségünket, akkor tökéletesek vagyunk. Buddhizmus nem gondolja, hogy a tudat egy önmagában értelmezhető entitás. Sokkal inkább folyamatnak tekinti, ami a vele kapcsolatban álló jelenségeknek, körülményeknek megfelelően állandóan változik és megújul. Valahogy úgy képzelhetjük el, mint ahogy a víz képes felvenni a tároló edény formáját. Ha a víznek az állandó formája például, négyzet lenne, akkor nagyon nehezen férne bele a bögrébe és még nehezebben tudnánk meginni azt.
(Forrás: medium.com)
Amíg a nyugati pszichológiai és filozofikus gondolkodás hagyományosan a szelf élményére épül – így a pszichét egy önálló entitásnak kezeli – addig a buddhizmus nem feltételez hasonló entitást. Szerinte az „én” vagy az egoba vetett hit, a nem megfelelő érzékleti megértésből fakad. Később ez szolgáltat alapot, hogy a környezetünkben fellelhető tárgyakat és jelenségeket a már kialakított ego képünknek megfelelően észleljük és kategorizáljuk. Így a jelenségek az empirikus tapasztalásaink részeként az ego által létrejött képzelethalmaz részei lehetnek. Tehát mindent az egonk alapján, az egonkból kiindulva észlelünk. Amit a hétköznapokban tapasztalunk csupán illuzórikus, hisz az csak az egoképzetünk része. Tehát az is, amikor megállunk egy látványpékség előtt és elgondolkodunk, hogy betérjünk-e? Vajon a bennünk lévő vágy kívánja a kakaóscsigát vagy valamilyen belső szellemi minőségünk transzcendens önkifejezési módját reprezentálja a kakaó? (Lsd. Umpa-lumpák).
Test – tudat – lélek ügye a buddhizmusban: A buddhizmus egyik központi tanítása az „éntelenség”, emiatt nem beszélhetünk önálló lélekről, nem használja az elme és a tudat fogalmát sem. Mint önálló entitást leíró jelenség, nem értelmezhetjük a test és a tudat, vagy a test és a lélek kapcsolatát sem, mint ahogy azt a nyugati pszichológiában a dualizmus (test – lélek) és a monizmus (csak fizikai létezők elfogadása) vitája mutatja. Azonban a fent említett kettősség megértése elengedhetetlen, mivel e szélsőségek nélkül, nem lennénk képesek megérteni azt a középutat, amit Buddha tanított a „test – tudat – lélek” hármasával kapcsolatban. 2500 évvel ezelőtt két uralkodó gondolkodásmód alakult ki. (1) Az akkori dualista felfogás szerint a test és tudat egyenlő a meghaladott énnel, a hétköznapi szenvedéstől megszabadulni vágyó ember célja, hogy egyéni önmagát egyesítse azzal a meghaladott énnel, ami által kiléphet az újjászületések körforgásából. Amíg ez nem következik be, addig az egyéni lélek változatlanul ismét és ismét ujjászületik különböző testekben. Ennek ellentétje a (2) megsemmisülés tana, miszerint semmi sincs, ami a test halála után létezhetne. Tehát minden megsemmisül. Buddha a fenti egymásnak ellentmondó nézeteket a folyamatos újjászületések egyik okának tartotta és egyik álláspontot sem fogadta el (Porosz, 2019a). Véleménye szerint, amit „énnek” észlelünk az csak a folytonosan változó körülményeink függő viszonyában elhelyezett, valós „én” nélküli testérzetek, érzések és kognitív folyamatok, valamint tudatállapotok összessége. Tehát a halál után nincsen változatlan szubsztancia, ami újjászületik. Viszont az életünk során, az általunk elvégzett tetteink hatással vannak arra az „ismeretanyaghalmazra” ami fizikai testünk halála után inkarnálódik.
(Forrás: netextra.hu)
A test és a tudat kapcsolatának vizsgálatakor szintén ki kell emelnünk, hogy egyik sem értelmezhető egy önálló, változatlan dologként. Ahogy a testünk, úgy a tudatunk is folyamatos változásban van. A testről azt hiszem elég, ha megemlítem az öregedés folyamatát és a betegségeket, biztosan nem vagyunk olyan flexibilisek 80 évesen, mint 20 évesen, és vérnyomásunk is valószínűleg magasabb lesz később. A „tudat” folyamatos változása miatt nem is lehet azt, egy egységes fogalmommal bemutatni. A folyamatos változás miatt inkább helyesebb, ha tudatfunkciókat használunk (Németh, 2005). Az egyik ilyen tudatfunkció a racionális elme, ami segítségével koordináljuk érzékszervi észlelésünket, figyelmünket fenntartjuk és a befolyó információkat rendezzük. A második tudatfunkció egy viszonylagos passzív működés, aminek a funkciója a tárolás. Az érzékszervi benyomásokat, késztetéseket, tudattalan motivációkat, és driveokat tartalmazó tudat, aminek funkciója, hogy a személyiségünk téves identitásképzésének alapjait szolgáltassa. A halálunk után a korábbi életünk „ismeretanyaghalmazát” hordozza, amit az újjászületésünk során magunkkal viszünk a következő létesülésbe (Porosz, 2019a). Ez a tudatfunkció távolról megfeleltethető a freudi tudattalannak, amiből az ésszel ellentétes erők felszabadulnak, és az automatizált késztetéseken vágyakon és indulatokon keresztül befolyásolják a viselkedésünket. A harmadik tudatfunkció a hétköznapi tudat vagy tudatállapot, ami az egyéni karakter, és személyiség megnyilvánulása. Ilyenkor a gondolkodás, az érzelmek, és a hangulatok dinamikus, gyorsan változó tudatműködésére kell gondolnunk. Például, ahogyan reagálunk arra, amikor a reggeli kakaós csiga elfogy a kedvenc pékségünk kínálatából. A hétköznapi tudatunk trenírozható és meditációs gyakorlatok elvégzésével megtisztítható. Ellenőrzésünk alá vonhatjuk csapongó és elégedetlenséget sugalló gondolatainkat, vagy negatív érzelmeinket. Figyelmünket összpontosítás révén a tudat belső nyugodt természetére irányíthatjuk.
Érdekesség: megvilágosodás és a beérkezett személyiségA megvilágosodás a tudatban zajló folyamat, mely során a testi kényszereinket és karmikus késztetéseinket, érzelmi hullámzásainkat győzzük le. A megvilágított tudatállapot sok – sok meditációs gyakorlat és meditációs óra elvégzésével „érhető” el (Cser, 2020b). Vannak, akik azt mondják, hogy a megvilágosodáshoz vezető úton való haladást, a meditációs órák számában mérhetjük. Így ücsöröghetünk és zümmöghetünk akár egy fél életen, esetleg több létesülésen keresztül is, ha megfelelő mennyiséget gyakoroltunk és kitisztítottuk a tudatunkat, akkor elérhetjük a megérkezettség állapotát. De hogy is van ez? Ha több létesülésen keresztül érjük el a megvilágosodást, akkor honnan fogom tudni, hogy én most hol tartok, és hány órányi meditációs gyakorlatom, ehhez tartozó belátással gyarapított „munkaórám” gyűlt össze? A válasz sajnos az, hogy sehonnan. Ezt paradox módon csak a megvilágosodott tudatállapotunk válaszolhatja meg, de ahogy azt „pletyklják” ekkor már nem érdekel minket, hogy hol tartunk az úton, és mit szerettünk volna elérni.
(Forrás: őrült.hu)
A zen buddhizmus az, amit a Buddha szavait tanító ösvények közül a legradikálisabbnak tartanak. A zen buddhizmus azt mondja, hogy ha nem tudom, hogy éppen hol járok az úton, és hányadik „munkaórámat” töltöm, akkor gyakorlatilag bármelyik pillanatban megvilágosodhatok. Ezért érdemes úgy élni, hogy a megvilágosodás, mint egy villám, bármelyik pillanatban belém csaphat. Tehát a megvilágosodásra való törekvést el kell engedni. Hisz nem lehet valami olyat megtapasztalni, ami egyúttal az „én” -hez való tudatos és tevőleges tapadást fejezi ki (Németh, 2005). Például: „Én azért gyakorlok, hogy megvilágosodjak. Akkor boldog és gondtalan leszek” – na ez így egészen biztosan nem működik. Daisetz Teitaro Suzuki zen mester szerint ez pont olyan, mintha magamnak vennék karácsonyi ajándékot. Ezért a zenre a „törekvés nélküli törekvés” és „cselekvés nélküli cselekvés” megvalósító attitűdje jellemző. Ezt a pillanatnyi jelen tudatosításával és a cselekvésekben való mély, egyhegyű elmélyedéssel lehet a legjobban kifejezni. Például a takarítást a kolostorokban mindennap legalább 15 alkalommal ugyanúgy, ugyanolyan sorrendben elvégzik a szerzetesek, mert paradox módon a monotonitás a gondolkodó elme erejét lecsökkenti (Cser, 2020b). Ekkor hirtelen kinyílhat az elme, hogy az önmaga tiszta tudatosságát egy pillanatra megtapasztalja. Ezt nevezhetjük szatorinak, vagy megvilágosodás élményének, ekkor a tudat valamennyi mentális és kognitív funkcióját mellőzi és önnön tiszta formáját tapasztalja meg (Porosz, 2019b).
Porosz Tibor (2019b) buddhista pszichológus szerint a megvilágosodott személy belátja, hogy a személyiség teljesen azonos a szenvedéssel. Mint ahogy a Négy Nemes Igazság kimondja „Ez a szenvedés, ez a szenvedés keletkezése, ez a szenvedés megszűnése és ez a szenvedés megszűnéséhez vezető út (A nyolcrétű nemes ösvény) ”, úgy ehhez hasonlóan az is állítható, hogy „Ez a személyiség, ez a személyiség keletkezése, ez a személyiség megszűnése és ez a személyiség megszűnéséhez vezető út”. Tehát belátja, hogy a létezés alap kondicionáltsága abból fakad, hogy a személyiségünket önmagunkra kiterjesztve énként, változatlanként fogadjuk el. A megvilágosodás tudatállapotának kifejezésére, a teljesség igénye nélkül a zen buddhizmusból megemlítve: a kalligráfia, a tökéletes kézzel vetett kör, a zen kertészkedés, mint, a bonsai metszés, vagy a japán haiku versek. E tevékenységek egyhegyű, elmélyedt gyakorlása az, amelyben a tiszta tudat megnyilvánul. Képessé teszi az embert, hogy viselkedésében a művészeteken keresztül megnyilvánuljon.
(Forrás: Komár Lajos Zen művészetek)
(Forrás: Miklós Pál Zen művészet)
Fodor Gellért
Felhasznált irodalom:
Cser, Z. (2019a). A mozgás szerepe a buddhizmus gyakorlatban.
Keréknyomok : orientalisztikai és buddhológiai folyóirat, (13), 65-74.
https://www.tkbe.hu/kiadvanyok/kereknyomok/kereknyomok-02-szam-2007
Cser Zoltán. (2019b, Május 9). Meditáció – gyakorlás a hétköznapokban – [Videó]. Youtube. https://youtu.be/6Rx4z7sGFy0
Cser Zoltán. (2020, Május 27). A buddhizmus öt ösvénye – A zen [Videó]. Youtube. https://youtu.be/izXw4xlJqd8
Komár, L. (2013). Zen művészetek 2. A Tan Kapuja Buddhista Főiskola. https://www.tkbf.hu/wp-content/uploads/2013/07/Komar-Zen-muveszetek-2.pdf
Miklós P. (2000). A zen és a művészet. Terebess. https://terebess.hu/keletkultinfo/lexikon/Miklos-Pal-A-zen-es-a-muveszet.pdf
Németh N. (2005). A Buddhizmus eszméi. Kvintesszencia Kiadó. Debrecen
Porosz, T. (2010): A buddhista pszichológia és gyakorlati alkalmazása nyugaton. Mentálhigiéné és Pszichoszomatika című folyóirat, 11(2), 85-113. https://DOI: 10.1556/Mental.11.2010.2.1
Porosz T. (2019a). A lélek, a tudat és a személy a buddhizmusban. Independent Academia https://www.academia.edu/32378788/Porosz_Tibor_A_L%C3%89LEK_A_TUDAT_%C3%89S_A_SZEM%C3%89LY_A_BUDDHIZMUSBAN
Porosz T. (2019b). Testélmények és énképzet a nyugati gondolkodásban.
https://www.tkbe.hu/kiadvanyok/kereknyomok/kereknyomok-02-szam-2007
Keréknyomok : orientalisztikai és buddhológiai folyóirat, (13), 101-131.
Ajánlott olvasmányok:
Négy nemes igazság és a Nyolcrétű nemes ösvény: elérhető itt