Fenyvesekkel álmodtam.
Álmodtam, vagy valóság volt-e,
Hogy átsétáltam a kerten,
Felfeszítettem a hátsó kapu zárját,
Belegázoltam a térdig érő gazba
És addig diktáltam a tikkasztó tempót,
Míg a fenyvesekhez nem értem.
Ezek a homokban is megmaradt,
Szelíd bölcsek, ők hozzák a megnyugvást.
Gyantás tűleveleik a gyerekkori
Hempergéseket és kergetőzéseket
Többé nem suttogják – felgyújtom őket.
Száll a fekete füst és lassan a gyanta forrni kezd
Hideg jéglábam alatt.
Visszafele azért megfürdök a hamuban
És szürke ábrázattal érezni kezdem a súlyt:
Kőpillangók vannak a mellkasomban. Érted?
Olyan erővel roppanna össze a két lebeny,
Olyan súlyt cipelnek magukkal:
Itt van ez a karcos szív,
Meg huszonegy grammnyi lélek.
Mekkora súlyt bírok el?
És Te, Apollón? Neked is olyan
Hatalmas, hétliteres volt a tüdőd?
Neked hány kőpillangó fért el
Tökéletes bőröd alá gyömöszölt
És csiszolt bordáidba rejtett mellkasodban?
Miért nem válaszolsz? Csak ketten vagyunk.
Vagyis… inkább suttogj.
A fenyves-tetemek mindent hallanak.
Gál Anna (Panni)