A mémekkel fűszerezett rímtár – interjú az Irodalmi Lépegetővel

Kezdettől fogva csodás barátságot ápolok a betűkkel. Nem egyszerű eszközként tekintek rájuk, hanem vissza nem térő lehetőségek forrásaként. Lehetővé teszik ugyanis, hogy verbális fotót készítsünk életünk egy-egy kitüntetett pillanatáról. Túllépve a realitáson, akár fantázia alkotta élményeket is megörökíthetünk, olyan álomszerű, varázslatos jelenetekkel fűszerezve a történetet, amilyenekkel csak szeretnénk. 

Eleinte tartottam az iskolai irodalom óráktól. Nem tetszett, hogy más dönti el helyettem, mikor és mennyit, a nap melyik részében foglalkozhatok betű-barátaimmal. Akkor még nem tudtam, hogy mások műveit olvasni legalább akkora élvezet, mint papírra vetni saját gondolataimat. Ahogy egyre mélyebbre, a felszín alá ástunk, annál inkább megvilágosodtam; az irodalom – a regények, a novellák, a gyönyörűbbnél gyönyörűbb versek – tanulmányozása nem szorítja korlátok közé az írás iránti szenvedélyt. Éppen ellenkezőleg. Nem limitál, hanem struktúrát visz a szubjektivitás káoszába. Idegen szerzők írásait olvasva magam is fejlődhetek, osztozom velük az élményeiken, átérzem a bánatukat, mosolygok a boldogságukon. 

Az internet egyik legnagyobb előnye, hogy teret biztosít az újdonsült lírai szárnybontogatóknak arra, hogy megosszák gondolataikat a nagyérdeművel. Immár amatőrként is publikálhatunk. A különböző platformoknak köszönhetően emberek sokaságához juthat el az üzenetünk, akiktől – ideális esetben – építő kritika is érkezhet, ezzel is támogatva írói hangunk kialakulását. 

Interjúalanyaim, Luca és Bálint, egy olyan oldalt működtetnek, ami nagymértékben hozzájárul az irodalom ápolásához, főleg kortársaink körében. A sokak által ismert klasszikusok mellett követőik saját verseit is megosztják, valamint szellemes mémekkel segítik a kultúra befogadását.  Hogy mit tartanak az irodalom határainak, illetve mennyire élték meg vízválasztóként az oldal növekedését, az alábbi beszélgetésből kiderül. Ismerkedjünk hát meg az Irodalmi Lépegetővel (Instagram: @irodalmilepegeto) és a  mögötte álló nagyszerű egyéniségekkel!

Honnan jött az ötlet az oldal megalapításához? Miből sejtettétek, hogy az embereknek tetszeni fog a kezdeményezés? 

L: 2017-ben indult az oldal, akkor voltam tizenegyedikes. Úgy láttam, hogy a korosztályom életében nem igazán van jelen az irodalom – leszámítva a kötelező irodalom órákat, ami viszont sokak szemében elég negatív élmény szokott lenni. Épp akkor ismertem meg az induló Irodalmi Mémek oldalt (Facebook: @irodalmimemek), és a magyar költészet napja alkalmával felfedeztem a „Posztolj verset az utcára!” kezdeményezést. Ezekből úgy tűnt, hogy mégis akadhat igény az irodalomra, és talán az Instagram segítségével eljuttatható a fiatalabb generációkhoz is. Ráadásul a Lépegető előtt nem volt olyan oldal az instagramon – vagy legalábbis azóta sem tudok róla, így fenntartom a tévedés jogát -, ahol teljes verseket lehetett volna olvasni, mindenhol csak idézeteket posztoltak, így sokat segített az is, hogy az Irodalmi Lépegető első a maga nemében. Nem mellesleg ezáltal magam is sokat tanultam az OKTV-re és az érettségire.

Az elmúlt években megsokszorozódott azoknak a száma, akikhez eljuttathatjátok az irodalmat. Hogy viszonyultok az egyre népesebb követőtáborotokhoz? Mennyire nehéz rendet tartani, eligazodni ennyi ember között? 

B: Mivel Luca az elejétől fogva átlátható rendben kezeli az oldal adminisztrációs dolgait, ezért nem nehéz átlátni ennyi embert. Rendet pedig szerencsére ritkán kell tenni, mert az oldal követői tiszteletben tartják az oldal alapelveit, mint például, hogy a saját versek alatti hozzászólás csak akkor vélemény, ha meg is indokolják, hogy mi a rossz benne, különben csak egyszerű leszólás.

L: Alapvetően annyi a különbség a számok növekedésével, hogy több réteghez jut el az oldal, nem csupán kifejezetten a célközönséghez. Ebben egyedül annyi a „probléma” – ami egyébként teljesen kezelhető -, hogy megjelennek azok az emberek is, akik nem úgy értelmeznek például egy-egy mémet, ahogy azt „kellene”. Véresen komolyan veszik, vagy kizárólag a klasszikus verseket kedvelik, és ellenkező véleményüknek hangot is adnak. Ez nyilván nem az ő hibájuk, mert nem mindenki érthet és értékelhet minden mémformátumot, versformát vagy stílust, csupán így nehezebb mindenkit egyformán szórakoztatni.

Az irodalomhoz való viszonyulás szubjektív, éppen ezért a következő kérdésre szinte mindenki másképp felelne. Minket mégis nagyon érdekel a ti személyes véleményetek: mit jelent számotokra az irodalom?

L-B: Látszik, hogy nem vagyunk bölcsészek, erre a kérdésre nem tudunk valami hangzatos választ adni. Az irodalom azt jelenti, hogy van mit olvasni. Lehet ez jó vagy rossz, vers vagy könyv – mindenki megtalálhatja, amit szeret. Az a fontos, hogy legyünk nyitottak, legyen kritikus gondolkodásunk. Persze ez nem azt jelenti, hogy el lehet hagyni az igényességet.

Lehetnek limitációi az irodalomnak? Van olyan, amit nem lehet kifejezni az irodalom által?

B: Szerintem igen. Úgy gondolom, hogy az érzelmeket például egy irodalmi mű sem képes átadni olyan pontosan, mint azt az alkotója szeretné. Nem hiszem, hogy egy Léda-vers elolvasásával pontosan tudni fogjuk, hogy Adynak milyen mélyek voltak az érzései, de a megfelelő szóhasználat és kifejezőeszközök miatt egy eléggé közeli képet kaphatunk róla.

Van bevett módszeretek az időbeosztásra? Hogy találjátok meg az arany középutat a kötelezettségek és a szenvedélyeitek között? 

L: Van egy prioritási sorrend: tanulás, munka és végül a Lépegető. Ezért időnként előfordul egy-egy poszt nélküli nap, máskor viszont nagyon aktívak vagyunk. Csak a fontos mérföldkövekre készülünk kötelező jelleggel, mint például az oldal szülinapja, a költészet napja, pályázatok kiírása és eredményhirdetése. Ilyenkor minden pontosan meg van tervezve, de egyébként nem vagyunk olyan tudatosak. Ez néha rossz, mert egy-egy költő szülinapjáról például „lemaradunk”, vagy kevesebb lesz az aktivitás az oldalon. Olyan szempontból viszont jó, hogy így nem érződik kötelezettségnek az egész fenntartása. Biztosan nem megyünk a követőink agyára a túl sok poszttal.

Rengeteg verssel találkoztatok az oldal születése óta. Körvonalazódott bennetek bármi gondolat arról, milyen egy jó vers, mire tekintetek igényes irodalmi munkaként?

L-B: Teljesen szubjektív, hogy ki mit tart jó versnek. A saját alkotások beküldésénél is ezt hangsúlyoztuk, hogy azért kerül ki minden, és azért nem mondunk senkinek külön véleményt, mert azt az olvasóknak kell érezni, hogy értékesnek tartják-e a művet. Nem szabad, hogy egy ember határozza meg, hogy jó vagy rossz. Viszont ami mindenképp kritérium, az a helyesírás. Ha biztos is valaki benne, inkább nézze át még egyszer, mert nagyon kínos vagy szomorú tud lenni, amikor egy egyébként jó versből annyit emelnek ki, hogy az igekötőt egybe kéne írni.

Tudnátok mondani néhány tippet azoknak, akik szeretnének verset írni, esetleg publikálni? Milyen apróságokra érdemes figyelni versírás közben?

L: Szintén a helyesírást emelném ki nagyon. Emellett rendkívül fontos az, hogy el tudd engedni a verset. Ezalatt azt értem, hogy ha például egyszer publikálásra kerül egy szerelmes versed, de egy év múlva meg szakítotok, akkor ne az legyen a legnagyobb gond, hogy azt mindenhonnan el kell tüntetni, vállalhatatlan, soha senki még az emlékeiben sem őrizheti. Ez borzasztó rossz hozzáállás, gondoljunk csak arra, hogy mi lenne velünk, ha Ady elégeti az összes Léda-verset a szakításuk után. El kell tudni engedni, és hagyni, hogy a saját útját járja a vers. Úgyis mást fog jelenteni mindenkinek.

B: Szerintem fontosabb a megszokott versformákhoz való ragaszkodásnál az, hogy a versnek jó legyen a ritmusa. Nem kell minden sor végére egy béna ragrímet beerőltetni, mert lehet, hogy az csak kárt tesz egy amúgy jó gondolatokat megfogalmazó és jó ritmusú versben. Másrészt pedig jó, ha egy vers hangulata egységes, vagy pedig a hangulatváltások megfelelőek.

Változott az életetek, az Irodalmi Lépegető által? Mennyire érzitek mérföldkőnek az oldal létrejöttét?

L-B: Óriási változást nem hozott egyikünknek sem, mivel az irodalomfogyasztás előtte is az életünk része volt. Talán így kicsivel tudatosabb lett. Viszont nagyon sok embert megismertünk, barátokat hozott az oldal, akik támogatnak minket.

Van-e valami cél, ami felé „lépegettek”? 

L-B: Szeretnénk saját termékekkel jelentkezni a nagyon közeli jövőben (az interjú óta a próbatermékek árulása az alábbi linken megkezdődött – a szerk.). Nagyon szeretnénk egy saját honlapot is, ahol ugyanúgy elérhető minden posztunk. Ez azért nagyon fontos, mert látjuk, hogy milyen gyorsan változnak az igények a közösségi oldalakon –  illetve maguk a platformokis – és kell egy biztos hely, amire mindig számíthatunk. Kár lenne, ha négy év munkája csak azért elveszne, mert egyszercsak nem lesz menő az Instagram, vagy teljesen megváltozik a működése.

Annak ellenére, hogy a Lépegető az irodalomból merítkezve gyártja posztjait, azok is jót derülhetnek rajtuk, akik nem kifejezetten jártasak a bölcsészettudományok területén.  Tartsatok egy kis szünetet a vizsgákra való felkészülés közben, keressetek rá az oldalra és töltődjetek fel egy verssel! Akár klasszikusra vágytok, akár kortárs munkákat olvasnátok, garantáltan találni fogtok nektek tetsző tartalmat.

Goschi Noémi