Egy hivatáshoz legalább olyan lojalitás kell, mint egy emberi kapcsolathoz. Közösségszervezőnek lenni nem csak az emberekkel való foglalkozás egyik lehetséges szakmája – ennél egy kicsivel több. Önismeret, emberismeret és a világ megismerése is egyben. A negyedik közösségszervező tábor bizonyítja, hogy van élet az egyetemi tantermeken kívül is a hallgatók számára, hogyha ismereteiket bővíteni szeretnék. A következőkben beszámolok a táborról saját élmények és interjúk alapján.
Amikor az ELTE-PPK-FTI Facebook oldalán megláttam a posztot az eseményről, azonnal felcsillant a szemem: “Nekem el kell ide mennem!” – gondoltam magamban és már töltöttem is ki a jelentkezéshez szükséges űrlapot. Akkor még senkit sem ismerve (személyesen még a saját szaktársaimat sem), teljesen egymagam vágtam bele ebbe az ötnapos kalandba.
A tábor minden közösségszervezés BA, kulturális mediáció MA és közösségi művelődés tanára OMA szakos hallgatónak remek lehetőség arra, hogy egy testközelből megismerhesse a szakmát és olyan emberek előadásait hallgathassa meg, akik szakmai területükön kiemelkedőek és ambíciózusak, tudásukat pedig hatalmas szeretettel adják át.
Öt napon keresztül belekóstolhattunk abba, milyen szakmát is tanulunk most az egyetemen. Be kell vallanom: varázslatos, amire képesek ezek az emberek! Tanulni és tanítani – ez jellemzi leginkább a tábort. A szakmai előadások és projektek között a közös, álmos reggelik és a hajnalokig tartó beszélgetések, fröccsözések és táncok kiszakítottak minket a mindennapokból és elfeledtették velünk a pandémiát is. A hangulatosság átszőtte ezeket a napokat, amelyek alatt jobban megismerhettük a saját szakmai álmainkat és ezeknek a megvalósításához rokonlelkeket találhattunk.
Legnagyobb előnye számomra az volt, hogy az ELTE-n kívül még öt másik egyetem hasonló területéről érkeztek hallgatók, így a 38 fős társaság nagyon sokszínű volt. Igyekeztem minden egyetemről egy-egy diákot megszólaltatni, hogy ez a kis összefoglaló legalább olyan sokoldalú lehessen, mint maga a tábor.
Voltak visszatérő táborozók és voltak olyanok is, akik most lesznek másodévesek, vagy csak most jelentkeztek először. “Három év alatt ez már a negyedik tábor volt, ugyanis a 2020-as évben olyan nagy volt az érdeklődés, hogy két turnust kellett megvalósítani. Én tavaly a második turnusba kerültem, így idén már harmadik alkalommal vettem részt a táborban(…).” – írja visszaemlékezésében Fekete Rita, aki a Debreceni Egyetemen Kulturális mediáció MA képzésben vesz részt, valamint a Nemzeti Művelődési Intézet észak-alföldi regionális kutatója. Rita igazi visszatérő a táborban, ennek ellenére ugyanolyan élvezettel és érdeklődéssel vett részt a programokon mint mi.
Kérdeztem az egyetemek képviselőit arról is, hogy milyen előzetes elképzeléseik voltak a táborba érkezés előtt: “Első alkalommal, még nem igazán tudtam, hogy mire számítsak, izgatottan vártam az eseményeket. Idén azonban már volt viszonyítási alapom, és lelkes voltam azzal kapcsolatban, hogy új emberekkel ismerkedjek meg, és dolgozzak együtt, valamint érdekes, és hasznos előadásokat hallgathassak meg.” – számol be nekem Kovács Kornélia (nekünk csak a csupamosoly Nelli), az ELTE szombathelyi hallgatója.
“Első alkalommal mielőtt részt vettem volna, azt hittem, hogy unalmas lesz, száraz tananyaggal, de nem így volt természetesen. (…) féltem, hogy a különböző egyetemekről érkező hallgatók nem fognak egymással beszélgetni, ismerkedni. Hála az égnek ez a félelmem is hamar elmúlt, a táborba érkezés után.” – teszi hozzá Vichnál Adrienn, a Budapesti Gazdasági Egyetem másodéves közösségszervező hallgatója. Adrihoz csatlakozva, valóban volt bennem is egy kis félelem, hogy nem fogunk tudni egy homogénebb csapatot kialakítani, az egyetemek klikkesedni fognak – de a végére mindannyian legalább egyszer beszélgettünk vagy dolgoztunk mindenkivel.
Legnagyobb meglepetésemre a program elemekről kérdezve nagyon színes palettát kaptam a válaszokat illetően: “A csoportosan végzett feladatokat szeretném kiemelni, mivel mindenki máshonnan jött, ezért számos egymástól különböző véleményt hallottunk, amiből nem volt egyszerű egy egységes megoldást létrehozni. Ezen belül külön megemlíteném azt a feladatot, amikor seniorokkal dolgozhattunk együtt, ahol nem csak az egyetemek közötti, hanem a generációs különbségek is megjelentek. Ebből rengeteget tanulhattunk mi is és a beszélgetések alapján a seniorok is.” – emlékezik Gregor Viktória, a Pécsi Tudományegyetem hallgatója. Viki az egyetemének egyetlen diákjaként képviselte a szakot. Példamutatóan alkalmazkodott a helyzethez és számos jó beszélgetésben volt részem vele nekem is.
“Az esti szabad foglalkozásokon, és az első napos ismerkedő feladatokon túl az úgynevezett szakmai napot emelném ki, mert akármennyire hosszúnak és fárasztónak találtam akkor, az nem vitatható számomra, hogy sok hasznos dolgot mondtak, és a csoportos feladatok miatt ezek jobban is rögzültek bennem(…).” – meséli Belső Boglárka, a Kodolányi János Egyetem hallgatója. Bogi hasonló cipőben jár, mint én is: az egyetemi éveinket a pandémia alatt kezdtük meg, így az első két szemeszterünk teljesen online működött.
“Azt hiszem, fontos megemlíteni, a látóutakat Szankon, ahol egy tárlatvezetés keretein belül megismerhettük a Kiskun Emlékhelyet, ezen felül egy ásatás kulisszái mögé is betekintést nyerhettünk. Mélyebb betekintést nyertünk a település közművelődési vérkeringésébe, ezáltal gyakorlatban is felismerve azokat az elméleti tételeket, melyeket az egyetemen megtanultunk. Azonban, számomra mégis a közös műhelymunkák tetszettek a legjobban. Ezen műhelymunkák alkalmával lehetőségünk nyílt együtt gondolkodni szakmai témákban, megismerhettük egymás nézőpontjait, gondolatait.(…)” – írja Nelli.
A távozás mindig nehéz – főleg, ha ennyire jól érzi magát az ember. “Számomra ezek a táborok folyamatos mérlegelést jelentenek arról, hogy valóban ezt akarom csinálni vagy sem, mert a feladatok és az esti beszélgetések során fény derül a szakma pozitív és negatív oldalára egyaránt. Ezért én az utolsó napon kicsit össze voltam zavarodva, ahogy próbáltam feldolgozni a sok új információt. Viszont abban biztos voltam, hogy jövőre is szeretnék jönni és addig is hiányozni fognak azok az emberek, akikkel a táborban sok időt töltöttünk együtt.” – meséli Viki.
“A csapat, ami a végén alakult nagyon tetszett. Főleg a buszon, akik utaztak haza azokkal különböző témákról beszélgettünk. Összegezve, mivel kétszer voltam, tudtam mire lehet számítani, viszont fenomenálisan megoldották, hogy akik esetleg még egyszer jönnek, ne legyen nekik unalmas. Plusz információkkal, avagy máshogy adták elő a különböző előadásokat.” – zárja Adri nekünk a visszaemlékezést.
A hazafele úton már egy olyan kis csapat pihenhetett a buszon, akik elfogadóak társaikkal szemben és nyitottak bármilyen témára. Számomra a tábor egy olyan mentalitás megerősítésében volt a segítségemre, amely igenis kiáll amellett, hogy az egyénre mindig odafigyeljünk és kedvességgel, nyitottsággal forduljunk mindenki felé.
Egyöntetűen mindannyian szívből ajánljuk a tábort, főleg azoknak, akik a kulturális szakirányt választották (vagy fogják választani). “Minden közösségszervező hallgatónak ajánlanám a tábort. Aki tudja, hogy biztosan ezzel szeretne foglalkozni, neki azért, hogy le tudja szűkíteni, hogy milyen területen tegye ezt. Aki tudja milyen terület érdekli, neki azért, hogy megismerje mennyi más lehetőség van még ebben a szakmában. Aki pedig nem biztos benne (először én is ebbe a kategóriába tartoztam), neki azért, hogy adjon magának egy esélyt, megismerje, megszeresse a szakmát vagy ha ez mégsem sikerül akkor legalább megbizonyosodjon arról, hogy neki más a hivatása.” – mesélte Viki, amikor az ajánlásról kérdeztem őt.
Az előadók között az ELTE-PPK egyik oktatója, Dr. Ponyi László zárta az utolsó napunkat, így szerettem volna őt is megszólítani, hogy megossza számunkra benyomásait és tapasztalatait: “Ahogy az önökkel zajló órák, úgy ez a találkozás is mindig kihívás, mindig készülni kell rá és mindig lehet, mindig kell újat is mondani, vagy éppen a régi ismereteket új dimenziókban is átbeszélni. (…) ilyen táborok korábban nem voltak, pedig nagy szükség lett volna rájuk. A közművelődési terület és a felsőoktatási szakemberképzés kapcsolatának megújítása létszükséglet. Ebben a dimenzióban fontos lépés volt például a közösségszervező szak megjelenése, a legjelentősebb felsőfokú intézményekkel történő stratégiai együttműködési megállapodások megkötése, vagy éppen az, hogy számos közművelődési szakember tanít ma már a szakirányú felsőfokú szakemberképzésben. Mindezek mellett nagyon fontos az, hogy a szakirányos hallgatók kezét már a tanulmányaik során megfogjuk és amennyiben módunkban áll, a későbbiekben se engedjük el. Tartsuk számon őket, hívjuk el őket nyári táborokba, neveljük őket közművelődési szakemberekké, indítsuk el őket a tudományos pálya irányába. A hallgatók ilyen módon is ismerkedjenek meg a szakmával, annak kimagasló tudású és elkötelezett szakembereivel. Ismerkedjenek egymással, hallgassanak előadásokat, tegyenek szakmai kirándulásokat vagy éppen bulizzanak esténként. Aztán később legyenek értékes és elhivatott tagjai annak az országos szakmai hálózatnak, amit ma közösségi művelődésnek hívnak.”
Gál Anna (Panni)