halk lábnyomaid zúgása cseng a fülemben
újrarajzolom elmosódott lépteid
de csak a hangok után tapogatózok
a sötétben amit az űr hagyott
halvány vonalait kiegészítem
színezem ahogy egyre hangosabban
megsüketítenek a reggelek
mikor sajtszószos tésztád a reggelim
amihez le sem feküdtem
mert túl mély az ágy amiben
nélküled úszni sem akarok
hogy partra vetve rajzolhassam ahogy én hallom
sosemvolt lábnyomaid
Ongai Kata