Képzelj el egy helyet, ahol színek szőtte
szálak fűzik egymást óvó puhaságba,
s ringatnak álomvilágba –
mint édesanya gyermekét, úgy simítja
szívedet a lágyan hulló ezüsteső,
átitatva melengető
szeretettintával. Könnyű sziromfelhő
szórta szellő lehel édes levendula-
csókot ajkaidra – érzed,
nem létezik többé az a fogalom, hogy
félelem: és tudod, mi a legjobb benne?
Nincs ez a hely olyan messze:
ez a világ otthonom,
mikor kezed megfogom.
Csipke Ágnes