Figyelem! Spoilerhegyek következnek!
Valószínűleg sokaknak ismerős már a @nemakarokbeleszólni nevű Instagram-oldal. Bányainé Nagy Judit, Tapasztó Orsi és Fancsikai Eszter 2020 októberében indították az oldalt, melyen humoros formában ugyan, de annál aktuálisabb társadalmi kérdésekre, mindennapi jelenségekre hívják fel a figyelmet, legyen szó akár az anyaságról, a női szerepről, családról, különböző kisebbségi csoportokról vagy az emberi viselkedésről. Az oldal rövid időn belül óriási népszerűségre tett szert, amiért sokan jogosan teszik fel a kérdést: miért történhetett ez? A válasz egyszerű: a lányok olyan mindennapi, őket érintő élethelyzeteket dolgoznak fel, mellyel mindannyian azonosulni tudunk, és mindezt olyan őszinteséggel teszik, amire addig csak kevés példa született. Minden vidéki életében legalább egyszer megkapta azt a kérdést: „és nálatok még lovaskocsival járnak az emberek?”, minden családi ebédnél “finoman” érdeklődnek a szingli gyereknél, hogy nem szeretne-e már párt találni, és mindenki tapasztalt, vagy legalább hallott olyan játszótéri beszélgetést, kínvallatást, számonkérést – ki hogy nevezi –, amiben elhangzott a „biztos vagy benne, hogy normális, hogy még nem beszél a gyerek?” mondat. Ebben rejlik a könyv erőssége is.
A történet főszereplői, a három nővér – Dorka, Nusi és Bori – sok idő után újra vidékre utaznak szüleikhez, a legkisebb testvér, Bori esküvőjére. Már az első sorokból feltűnik, hogy ez bizony nem lesz egy sétagalopp, és hamar kiderül, hogy az idilli család, akikről a faluban mindenki azt gondolja, tökéletes életet élnek, korántsem olyan tökéletes, mint amilyennek mutatni szeretnék magukat…
Egészséges önkép, avagy, hogyan fogadd el magad?
„…hozok egy ruhát, itthon van még rengeteg dolgod, tudod, amiket nem akartál magaddal vinni, mert nem tükrözik az egyéniséged. Na, azt lehet, hogy nem, de legalább slankítanak, látszani meg az látszik, nem az egyéniség.”
Dorka, a diplomás bölcsész három gyermek édesanyja, aki folyamatosan küzd a felesleges kilókkal, erőteljesebb testalkatával és a környezete felől érkező elismerés hiányával. Egy tipikus családmodell rajzolódik ki előttünk, ahogy Dorka történetét olvassuk: egy nő, aki az anya-, feleség- és karrierszerepek között próbál egyensúlyozni; a férj, aki sokáig dolgozik, így nem veszi ki részét a gyereknevelésből; egy házasság, amit már csak a gyerekek tartanak össze. Mindezek mellett nem csoda, hogy Dorka folyamatosan küzd azzal, hogy elfogadja önmagát és kiálljon az értékei mellett.
Bár a mai világban a csapból is az önelfogadás, és az „úgy vagy szép, ahogy vagy” sablonok ömlenek, ez a való életben nem megy olyan könnyen. Önmagunk szeretete, értékeink megtalálása, tökéletlenségünk elfogadása egy egész életen át tartó önismereti folyamat, mely sokszor fájdalmas, kihívásokkal teli. És ha ez önmagában nem lenne elég nehéz, még a környezetünk is sokszor irreális elvárásokat támaszt felénk, melyekkel valójában az ő életszemléletüket próbálják ránk erőltetni a „csak neked akarok jót” szlogen mögé bújtatva.
Dorka története pontosan a sablonok miatt zseniális. Egy olyan tökéletesen tökéletlen karakter, akivel mindenki tud azonosulni, akivel együtt szorongunk a bántások után, akivel együtt dühöngünk az igazságtalanságok miatt, akit meg tudunk érteni, amikor vágyódva gondol a testvérei tökéletes és izgalmas életére, és akinek szurkolunk, hogy végül sikerrel záruljon a története, hiszen az a miénk is lehetne.
Bántalmazó kapcsolatok, és ami az okok mögött áll
„Hogyan lehet, hogy ilyen rövid időn belül megváltozott minden? Vagy eddig is ez volt, csak nem vettem észre? Direkt használtam szemellenzőt, hogy eleget tegyek mások elvárásainak, de közben a saját életemet már el is felejtettem?”
Bori a tökéletes, a legszebb, legkisebbik lány. Boldognak kéne lennie, hiszen most ment férjhez, a párjával elkezdték építeni a közös jövőjüket és a családalapítás is folyamatban van. De mégsem az. A házasságot követően felszínre bukkan Tamás agresszív viselkedése, melyet Bori először elnéz neki, hiszen tudja, párja olyan családban nőtt fel, ahol ez a viselkedés az apja részéről mindennapos volt. Végignéz több konfliktust is, amely anyósa és apósa között zajlik, és amelyek egy dologról szólnak: a férj feljebbvalóságának, hatalmának bizonyításáról. Eleinte örül, hogy párja nem ezt a mintát hozta a kapcsolatukba, de idővel kiderül, hogy Tamás nem sokban különbözik az apjától. Amikor egy konfliktus tettlegességig fajul, Bori ráébred, hogy férje nem fog megváltozni, ő maga pedig évekig szemellenzőt viselt a figyelemért és szeretetért cserébe.
Nagyon örültem, hogy a Bányainé Nagy Judit által megformált karakter egy ilyen fontos társadalmi problémára világít rá, hiszen több civil szervezet intézkedései ellenére sem lehet eléggé hangsúlyozni a téma relevanciáját.
Sokszor feltesszük a kérdést: miért maradnak benne az emberek egy ilyen kapcsolatban? A könyv kapcsán is felmerülhet hasonló kérdés, hiszen mi olvasóként látjuk, vannak jelek, amik erre a viselkedésre utalnak. Erre válasz lehet az erőszak ciklikussága, amely a következők szerint épül fel: a kapcsolat az úgynevezett mézeshetekkel kezdődik, amikor a bántalmazó fél mindent megtesz a párjáért, elhalmozza őt, kedveskedik neki. Ezután következik a feszültségekkel teli időszak, amikor a bántalmazó fél folyton beleköt partnerébe, aki úgy érzi, nem tud jól cselekedni, hiszen semmi sem jó, amit tesz. Végül pedig elérkezünk az erőszak megnyilvánulásához, amikor valamilyen erőszakos cselekedet történik, mely szóbeli, lelki és fizikai is lehet. Ezután a folyamat ciklikusságából adódóan újra a mézeshetek következnek, amikor a bántalmazó fél ígéretet tesz a változásra, bocsánatért esedezik (NANE Egyesület, 2015). A helyzetet maga a társadalmi közeg is súlyosbítja, hiszen, bár úgy gondolhatnánk, “ez manapság nincs így”, a szocializációnk révén mégis teljesen elfogadott számunkra, hogy egy férfi a „családfő”, a döntéshozó, a domináns fél a kapcsolatban. Ez pedig nem csak a nőket érintő társadalmi kérdés, hiszen azt a férfit, aki nem felel meg a tipikus férfi sztereotípiának, gyakran papucsnak, döntésképtelennek bélyegzik, előjönnek a gunyoros vigyorral elejtett megjegyzések, melyek szerint a kapcsolatban „az asszony hordja a nadrágot”.
A könyvből az is kiderül, hogy Borinak korábban is ilyen kapcsolata volt – ez egyfajta visszatérő elem az életében, mely abból fakad, hogy gyerekkorában nem szenteltek neki elég figyelmet, és nem ismerték fel a családjában, hogy segítségre, szeretetre és elfogadásra lenne szüksége. Bori végül kilép a bántalmazó kapcsolatból, és felismeri, hogy egy segítő szakember segítsége kell ahhoz, hogy fel tudja dolgozni az őt ért sérelmeket.
A segítő szakember, avagy, csak a bolondok járnak pszichológushoz
„Az a baj, hogy ahogy így itt ülök, kicsit furcsán hangzik minden, amit mondok. Ez eddig egy nagyon jó emlékem volt, de most mintha máshogy hangzana. Ez már a maga műve?”
Nusi egy temperamentumos, határozott nő, aki egy divatlap főszerkesztőjeként a budapesti elit életét éli. Azonban az ő világa sem csak a csillogásról szól. Leszbikusként folyamatosan küzd a társadalmi sztereotípiákkal, a szülei teljes közönyével, akik bár tudnak lányuk szexuális orientációjáról, igyekeznek minél inkább figyelmen kívül hagyni a tényt, hiszen mit szólnának az emberek…? Amikor párkapcsolata veszélybe kerül annak titkolása és fel nem vállalása miatt, felkeres egy pszichológust, aki segít neki feldolgozni a gyerekkori traumáit és tisztábban látni a miérteket.
A Fancsikai Eszter által életre keltett Nusi kendőzetlenül őszintén meséli el egy LMBTQ+ tag mindennapi kihívásait, mind a karrier, mind a családi élet szempontjából. Általa betekintést nyerhetünk egy olyan ember fejébe, gondolataiba, akinek nap mint nap titkolnia kell énjének egy nagyon fontos részét, ami bizalmatlanná, érzelemmentessé, látszólag érdektelenné teszi a világgal szemben. Ezen felül pedig egy olyan karakter, akiben az a legszerethetőbb, hogy kimond minden egyes olyan gondolatot, ami a való életben csak a fejünkben él, ami miatt dühöngünk, de magunkban tartjuk. Hányszor gondolkodunk el, mielőtt kimondunk valamit? Hányszor döntöttünk amellett, hogy csöndben maradunk azért, mert mások véleményét helyeztük előtérbe? Nusi karaktere rávilágít arra, hogy nem kell tűrnünk: vannak olyan helyzetek, amikor ki kell állnunk magunkért, még akkor is, ha emiatt valamit vagy valakit elveszítünk. A legfontosabb, hogy önazonosak maradjunk.
Ám a legérdekesebb részek szerintem mégis azok a fejezetek, amikor Nusi a pszichológusnál ül, és a jól irányzott kérdések által mesélni kezd a gyerekkoráról. Ezekben a részekben derül ki, hogy miért bizalmatlan másokkal szemben, és miért nehéz elköteleznie magát egy másik ember mellett.
Összegzés
A szerzők rengeteg érdekes társadalmi problémára hívják fel a figyelmet, melyeken érdemes elgondolkodni, legyen szó akár az önfejlődésről, párkapcsolatokról, a különböző családi mintákról, gyermek-szülő kapcsolatokról, vagy akár az elfogadásról, megbocsátásról is. Mindezek mellett a könyv egészén végigvonul az a gondolat, mely szerint az önfejlődés, önismeret egyik nagyon fontos kérdése a segítő szakember bevonása, hiszen olyan elakadásokon billenthet át, amikre magunktól nem lennénk képesek. Segítséget kérni nem szégyen, különösen, ha azt önmagunkért, a kiteljesedésért, egy boldog életért tesszük.
Számomra nagyon szimpatikus, értékes, hogy egy könyv felhívja a figyelmet azokra a mondatokra, amelyeket minden nap hallunk, sőt mi magunk is használjuk, amelyekkel olyan sebet ejthetünk mások lelkén, melyek egy egész életen át megmaradhatnak. Végezetül pedig, mindig szívet melengető egy olyan könyvet olvasni, melynek szerzői hisznek abban, hogy a változáshoz sosincs késő, csupán akarni kell.
Mindent összegezve, nem akarok beleszólni, de olvassátok el ezt a könyvet!
Tóth Hanna