A szeretet. Ez lesz a mai mise témája. Nagyot sóhajtott a tisztelendő atya. Érezte, hogy ez egy nehéz téma. Pál apostol szeretet himnuszát akarta felolvasni, de visszásságot érzett benne. Elcsépeltnek gondolta. Mindenki ismeri ezt a szöveget. Nem akar senkit untatni. Egyszerűen nem érezte, hogy ez az a szöveg, ami hűen kifejezné belső érzéseit, titkait, mondanivalóját. Mindazonáltal, ezt gondolta a legszebb szövegnek a Bibliából Elindult az imaszobából, vaskos lépteinek komor, ámde tiszteletreméltó kopogása megtörte a kietlen templom folyosójának csendjét. Egy puritán, román stílusú ajtón át érkezett a főhajóba, ahol a hívek maroknyi csoportja várta. Átlagos embermennyiség volt ,legalábbis szemlátomásra. Az évek alatt a gyülekezet mérete egyre csak apadt. Nem magát okolta, általános tendencia volt az egyházon belül.
Felállt a pódiumra, közös imára hívta a nyájat. A bevezető zsolozsma után kinyitotta apró, cserzett könyvecskéjét, amin egy vörös szövetszál jelezte Szent Pál híres-neves himnuszának pontos helyét. Ajkán halkan, de metszően kifújta a levegőt és belekezdett a szövegbe. – A szeretet jóságos… – Egyből elakadt a szava. Teste remegett, kezével erősen rámarkolt az oltár szélére, körmei pedig belemélyedtek a pulpitus puha fa markolatába. Nem volt képes tovább olvasni a Szentírást. A hívek halkan, de látványosan sugdolózni kezdtek egymás között. Bénító szorongás fogta el. Homlokán verejtékcseppek jelentkeztek, melyek lassan csordogáltak le száraz arcbőrén. Kívülről szürreális jelenetnek tűnt, hogy egy pap, akinek erkölcsi iránytűnek kellene mutatkoznia felebarátai számára, teljesen kaotikus állapotban van. Belülről százszor erősebb érzelmekkel játszódott le a folyamat.
Egyszer csak, mintha az isteni megvilágosodás szent küldötte érkezett volna meg hozzá, hihetetlen nyugodtság fogta el. Bezárta könyvét és szólt a néphez.
-Szeretet. – Kezdte prédikációját szívének legmélyéről. – Ez az, amiért ma itt vagyunk. Ez az a dolog, ami közös pont minden emberben. A szeretet. Felolvashatnék ezer meg egy szöveget, amikben szentek, próféták kifejtik az ő álláspontjukat eme fontos jelenségről. De mindenki érzi azt, hogy számára mit is jelent pontosan. Viszont engedelmetekkel, szeretném megosztani, számomra mit is jelent a szeretet.
A tudomány úgy véli, csupán az agyban létrejövő idegi kapcsolatok és hormonális rendszer működése okozza ezt az érzést. Ezek kézzel kimutatható dolgok. Véleményem szerint viszont a szeretet több ennél. A lélek egyik leggyönyörűbb, legmélyebbről jövő megmutatkozása. Nincs is annál szebb érzés, mikor valaki, vagy valami iránt teljes önnön egészünket, lényünket beleadjuk, hogy valami magasztosabb dolog válhasson belőle.
A szeretet nem válogat. Mindenki szívében ott lakozik a képesség, hogy szeressen. Mindannyian meg akarjuk tapasztalni azt, hogy eme szeretet a másik féltől a mi irányunkba is megnyilvánuljon. Hiszen ki ne akarná ezt. Legbelül tudjuk, ez az, amire a legjobban vágyunk. Szeretet nélkül csupán üres lelkű „turisták” vagyunk, akik átutaznak az élet szövetén, de sosem lakjuk be azt igazán. Az élet nem egy kipipálandó dolog, mint a takarítás, hogy meg kell csinálni, mert muszáj. Az életet élni kell, méghozzá jól: szeretni és szeretve lenni.
A szeretetnek sok formája létezik. Van a tiszta, az ostoba, a féktelen…. Ha azt hittétek, hogy a szülői, hitvesi, testvéri, baráti szintekről fogok mesélni, akkor ez nem az beszélgetés. Ezek emberi kapcsolatok, ahol kialakulnak a szerepek, viszonyok. Tény, hogy ezen kontaktusoknak az alapja a szeretet. Azonban a szeretet ezeken túlmutat. Sokkal ökomenikusabb, saját dimenziókkal rendelkező absztrakt fenomén.
A tiszta szeretet, a legjobb érzés a világon. Legyőzhetetlennek érzed magad, amikor átjárja lényed egészét. Mintha a világ legerősebb páncéljával vérteztek volna fel, miközben annyira biztonságban is érzed magad, akárcsak egy kismacska, aki a ropogó tűz melegét lehelő kandalló ajtajánál gombócban fekszik a kövön, míg kint a legnagyobb hóvihar tépi a fák száraz és élettelen ágait. Erre próbálunk törekedni, hogy ezt a tisztaságot minél többször és minél hosszabb ideig megtapasztaljuk életünk során. Bármelyik kábítószernél erősebb, mert ennek a Föld mind a 7,8 milliárd lakosa a függője.
A szeretet ostoba. Ostoba, mert nem ismerjük fel, hogy amiért oda vagyunk, az számunkra nem jó. Mások ezt úgy mondanák, hogy a szeretet vak. Szerintem a szeretet ugyanúgy lát és hall, sőt beszél is, akárcsak mi, egy olyan dolog, ami roppant mód naiv, de ártatlan is egyben, akár egy kisgyermek. Ennek okán könnyen megvezethető. Évekig, évtizedekig is élhetünk szeretetben úgy, hogy elhisszük, ez bizony jó dolog. Holott már rég nem az. Csupán a szeretet fonalának utolsó rostjai az utolsó utáni pillanatban is pattanásig feszülve tartják bennünk az illúziót, hogy ez így rendben van.
Mert a szeretet borzasztó erős. A féktelen szeretet is ebből az erőből képes emberfelettivé tenni bennünket. De ez egyben pusztít is. A szenvedély az oka, ami a szeretet egyik komponense. Pontosabban a szeretet ebből táplálkozik. A gőzgép mechanikájához tudnám hasonlítani. Ha lassan adagolod a szenvedélyt, a szeretet kialszik. Ha túl gyorsan, igaz, hogy az elején nagy, látványos és gyors fellángolások lesznek, de hamar elfogy és megint csak idő előtt kialszik. Ha pedig belapátolod az egészet egyszerre, akkor felrobban a kazánház. Ezzel nem csak magadnak, de a környezetednek is kárt okozol. Ilyenkor a szent meggyőződéstől vezérelve, a „szeretet nevében” képesek vagyunk olyan dolgokat tenni, amik már a gyűlölet, harag, ekvivalenciájaként jelenhetnek meg. A különbség azonban az, míg az előző kettőt rosszként aposztrofálja az ember, és ráeszmél bűnösségére, addig a szeretetet jó dolognak gondolja, így felhatalmazva érzi magát tettére és tiszta, bűntudat nélkül gondol vissza rá. Holott a kettő nem különbözik. Az indok nem mentesít a bűn alól, az eredmény pedig ugyanúgy csak pusztulást hoz. Ezáltal a szenvedély megfertőzi a szeretetet, ami akár csak testünk, beteggé is válhat. Azt pedig nagyon nehéz kontrollálni, és még nehezebb kezelni. Egyesek úgy vélik, nem is lehet. Szerintem mindent lehet, ha igazán akarjuk. Mindazonáltal nem azt akarom kihozni ebből, hogy tagadjuk meg a szenvedélyt. Rengeteg remek élményben lehet részünk általa. A szeretet új dimenzióit képes megnyitni számunkra. Ki ne szeretne szenvedélyesen szeretni? Persze, hogy senki. A szenvedély misztikus, vonzó, játékos formába öltözteti a szeretetet. A kulcs ugyanaz, mint más, hasonló mechanizmussal rendelkező dolgok esetében. Az önuralom és a mások iránti tisztelet helyes gyakorlása.
A szeretet fájdalmas is lehet. Ellentétben azzal, ami a közvélemény által hitt, és elfogadott, hogy a szeretet egy magasztos érzés, (ami sokszor így is van) nagyon felemésztő is egyben. A viszonzatlan szeretet, mikor szívünk-lelkünk beleadjuk egy adott személybe/dologba, az viszont jéghideg márványfalakba ütközik, a legborzasztóbb érzés a világon. Akárcsak a görög mitológiában Prométheusz esetében, kinek máját egy sas ette meg minden nap, hogy azt másnap, midőn a szerv vissza nőtt újra megegye, a szeretet is ugyanígy felemészti lelkünk egy részét nap, nap után, s kicsit meghalva érezzük magunkat tőle. A sebhelyek pedig ott maradnak minden marás után. Mindannyiunk lelke tele van sebhelyekkel. Végig simíthatunk rajtuk, ahol emlékeink lesznek ujjbegyeink, ezzel nyitva meg lelki mélységünk kapuját, melyeken belépve átélhetjük a múltat. Azonban, ha nem a megfelelő időben, túl korán nyúlunk oda, a sebhely felszakadhat, és meleg, maró savként újra elönti lelkünket a viszonzatlan szeretet okozta fájdalom, amivel visszazuhanhatunk ennek a nyíló hegnek a börtönébe. Viszont, ha elég idő telt el, a sebhelyek iránytűként egyféle utat mutathatnak, hogy életünket milyen irányba vigyük. Mert ezek nem hibáinkat, gyengeségeinket jelképezik, mind-mind tanulási fázisok eredményei, melyek erősségekké válhatnak. Egy sebhely mindig is azt mutatja, miket éltünk túl, mennyi mindenen felül tudunk emelkedni életünk során.
A szeretetben nincs hierarchia. Nem egy sport, amiben elsőnek kell lenni. Itt nincs győztes és nincs vesztes. Csak szeretet van. Annak pedig ezer és ezer megnyilvánulási formája. Minden forma ugyanolyan értékű. Önző dolog kijelenteni, hogy: „Én jobban szeretlek, mint Te engem”. Egyszerűen csak másképp. Törekedjünk arra, hogy megértsük a szeretet minél több formáját. A pszichológiában ezt szeretetnyelvnek hívják. Tetszik ez a kifejezés, mert azt sugallja, hogy a szeretet kommunikál, amit így is gondolok. Mindenkinek más a szeretetnyelve, ezért sokszor nem, vagy nem eléggé érezzük a másik szeretetét. Pedig ott lakozik. Akárcsak a beszélt nyelvek esetében, ha külföldre megyünk nyaralni, vagy dolgozni, valahogy megértetjük magunkat akkor is, ha nem beszéljük az adott nyelvet. Legyünk türelmesek és nyitottak másokkal szemben ezen a területen is. Adjuk meg nekik a lehetőséget, az időt arra, hogy megértessék magukat, és átadják szívük legféltettebb kincsét számunkra. Amint ez a két feltétel teljesül, a szeretet utat fog találni a lelkünkhöz. Ez a kikövezett, fákkal és bokrokkal szegélyezett ösvény pedig elvezet a boldogsághoz, ami maga a földi Paradicsom.
Drága Híveim, záró mondatként egy dolgot szeretnék megosztani veletek. A mai modern, felgyorsult világban türelmetlenek vagyunk. Úgy éljük az életünket, hogy azonnal akarjuk a válaszokat, megoldásokat. A szeretet azonban nem egy okostelefon, amit minden évben frissíteni lehet, vagy a legújabb modellt megvehetjük az üzletekben, ha kedvünk tartja. A szeretet a legstatikusabb dolgok egyike az életben. Gyakorlatilag egyidős az emberiséggel. Azóta pedig „működési alapelvei” mit sem változtak. Egy hajszálnyit sem. Többek között ezért is oly fontos része életünknek. Így arra kérlek Titeket, legyetek türelmesek és járjatok nyitott szívvel!
Mert mi is a szeretet?
Semmi, és minden!