“Valami, amit a fotóimban lát, az az, hogy nem féltem,
hogy beleszeretnék ezekbe az emberekbe.“
-Annie Leibovitz, amerikai fotográfus

Egy végtelenül együttérző személyiségnek gondolom magam. Az életem fókuszában az önismeret és a fejlődés áll, ami a saját határaimon kívül kiterjed a társas kapcsolataimra is. A fotográfiai munkámba ezt a személyiségjegyemet igyekszem beleépíteni.

Nagy Zsanett

Inspiráló és erős, önazonos, őszinte alkotó. Szellemisége és gondolkodásmódja páratlan. Bemutatom az olvasónak Nagy Zsanettet. Bár az élet számos területén aktívan tevékenykedik, kiemelendő fotográfiai munkássága – ennek kapcsán felkerestem, hogy meséljen kicsit arról, amit képvisel.

“Miért fontos a valósághű és torzításmentes megörökítés? Vajon, ha egy életerős és gyönyörű nő már a fotózás előtt azon gondolkodik, hogy miket szeretne retusáltatni akkor mennyiben segít majd hosszútávon neki az, ha egy mozdulattal a kérésére a fotográfus megváltoztatta a testét?

A fókusz azokról a dolgokról, amiket szeretünk magunkban elterelődik arra, aminek az elfogadásával még dolgunk van. A boldogság, hogy nagyobb mellekkel vagy kisebb combbal látjuk magunkat  szalmaláng életű, a szívecske és „lájk-áradat” végéig tart. Egészen addig a percig, amíg az illető rájön, hogy a szeretet és imádat egy olyan képre jött, amin valójában nem is ő szerepel.

Ha ilyen szemszögből nézzük, akkor a vak is látja, hogy nem segített maga a fotózás, sőt az önbizalma az adott személynek még sérült is.

Azt gondolom, hogy a fotográfus felelőssége ebben a helyzetben nagyon fontos. Választhat, hogy a munkájával és kreativitásával a modell önbizalmát erősíti vagy rombolja.”

A fotográfia, mint kifejezés és a mögötte húzódó üzenetek és ideológiák: mi az, ami számodra fontos ebben a megközelítésben?

“Amit igyekszem mindig szem előtt tartani, az a kiszolgáltatottság helyzete. Gondoljunk csak bele! A fotográfus a kamera másik oldalán van. A kevésbé előnyös mozdulatai, arckifejezései nem kerülnek rögzítésre, sőt maga a munkafolyamat közben még az arcát is eltakarja a géppel. Azonban a modellnek ez nincs meg, nincsen a kezében egy eszköz, ami „megvédené”, így ebben a pillanatban a sebezhetőség érzése felmerül. Hiszem, hogy fotográfusként az a feladatom, hogy a valóságot megörökítsem. Ezért éppen ott a jelenben az lesz elsődleges cél, hogy a kiszolgáltatottság egy örömmé és kíváncsisággá formálódjon át.”

Instagramon követhető portfóliódban egyaránt megtalálhatóak olyan személyek, akiket  jobban ismertél korábban, és olyanok is, akiket kevésbé: milyen érzés felkérni valakit modellnek és miben más, amikor téged keresnek fel?

“Amikor én kérek fel valakit, akkor az a jellemző, hogy egy konkrét vízió megvalósításával fordulok felé. Ennek kiváltó oka lehet egy beszélgetés, egy olyan mozdulat, ami magával ragad és ötletelésre késztet. De ezeknél a mondhatni kész terveimnél is a megvalósítás közben figyelek arra, hogy a modell önazonossága megmaradjon, és az elképzelt koncepciót  közel érezhesse önmagához.

Azonban amikor ez fordítva történik, akkor részemről nincs kiindulópont. Ha a megkereséshez egy-egy elképzelés társul, akkor az érzést és indíttatást keresem az ötletben, mert számomra ez a legerősebb mozgatórugó.

Például azon gondolkodom… Miért olyan fontos számára az a ruhadarab/ékszer, amit szeretne viszontlátni a képeken, vagy más esetben miért pont a természet áll hozzá olyan közel.

Ha hagyunk időt ezekre a válaszokra, látni fogjuk, hogy a jelentésük sokkal mélyebb rétegű, így az ötlet további részleteinek megtervezését is át tudja hatni ez.”

Milyen módszereid vannak az “én” hangsúlyának megmutatására a fotókon keresztül?

“A hangsúly pontosan abban van, hogy szembemegyünk a félelmekkel, amikor nem követjük a média trendjeit. Mert lássuk be, könnyebb a sodrással haladni, egy kattintással torzítani magunkon.

A fotózások elején, a megismerés fázisában megnevezzük ezeket a félelmeket. Hatalmas ereje van ezeknek a pillanatoknak, hiszen kimondásra és felvállalásra kerül az, hogy az adott személy mit fogadott el önmagán, és mi az, amin változtatna. így adva számomra és önmaga számára is egy képet, hogy hogyan is látja önmagát.

Nekem ezt követően az a feladatom, hogy a szeretett részeket kiemeljem, de utóretusálás nélkül a kevésbé szeretett részekben is segítsem az önelfogadást.”

Kicsit markánsabb vizekre evezve: hogy állsz a különböző, a nyers képeket módosító technikákhoz? (Lightroom, Photoshop és társai)

“Azt gondolom, hogy fantasztikus maga a tény, hogy ezen programok által csodálatos dolgok megalkotására tehetünk szert. De egy kétélű fegyverré válhat: mára lassacskán ott tartunk, hogy az ingerküszöbünk olyan magasan van, hogy mindenféle színes-szagos vizuális anyag is hidegen hagy minket, így csábító lehet a programok használatával valami izgalmasabbat alkotni. De egyet ne felejtsünk el: ezek már nem a valóság részei lesznek!

A mértéktartásban azonban nagyon is hiszek. Fontos az is, hogy amikor ezen programokra gondolunk, ne csak a torzítást lássuk. Vagyis egy-egy saját színvilág megalkotása, vagy éppen egy háttérben belógó ág kijavítása úgy adhat a végeredményhez pluszt, hogy az adott személy ne veszítsen általa önazonosságából ”

Köszönöm Zsaninak, hogy betekintést adott világába és munkásságba… képeit az alábbi galériában tekinthetitek meg:

Gál Panni