A Buddhizmus Laár András (2015) hasonlata szerint, egy hihetetlen szerteágazó színes legyező. Ez a színesség nem véletlen, hiszen, a Buddhizmus a megközelítőleg 2500 éves történetisége alatt képes volt állandóan megújulni, alkalmazkodni az adott földrajzi kulturális jellemzőkhöz. Képes volt a társadalmi struktúrához, hagyományokhoz igazodni, adaptációs képessége révén inkorporálta a már meglévő szokásokat, szellemi irányok hagyományait. Ennek eredményeképpen, mindig megújulva, az adott korszellem emberének igényeit kielégítve hozott létre új szellemi ösvényeket, hagyományokat, közösségeket, filozófiai iskolákat. Mindezt úgy, hogy megtartotta a buddha alaptanítások lényegét és nem keveredett önellentmondásokba. Ennek egyik ékes példája a tibeti buddhizmus, ahol a már meglévő mágikus, animista hagyományokat felhasználva volt képes új irányzatot létrehozni. Egy másik kiváló példája a madhyamaka irányzat és a szellemi alapítója Nāgārjuna, aki pedig a kort jellemző két szélsőség, a nihilizmus és az externalizmus között, mint egy középutas szellemi alternatívát hozott létre filozófiai iskolájával. Jelenkorunk sem kivétel, a XX – XXI. századi modernizmus korában a soha nem látott technikai és technológiai változásának köszönhetően, ami tegnap a tudományban napvilágot látott, holnap már könnyen elavult lehet. A buddhizmus mégis képes jelen korunk rohanó változásaival versenyt tartani, sőt mi több, aktív inspirátora és szellemi tőkése a mai modern kognitív idegtudománynak, az úgynevezett kereszt-kulturális filozófiai irányzatnak és az elme filozófiának. Ennek egyik ékes példája az Őszentsége a Dalai Láma és Francisco J. Varela – valamint sok más neves tudós, szellemi vezető és üzletember – által 1987-ben megalapított Mind & Life Intézet. Az intézet elsődleges célja, hogy a tudományt és a szemlélődő bölcsességet egyesítse,
„hogy a jelenkor gondolkodó embere jobban megértse az elmét, annak működését, képes legyen önmagát elkalauzolni a világban, képes legyen kapcsolódni környezetéhez és a világhoz, mint egy nagyobb egész felelősséggel és együttérzéssel rendelkező sejtje”. (Mind & Life Institute)
Az intézmény további célja, hogy az egyéni jóllét és a világ értékei a lehető legközelebb kerüljenek egymáshoz. A keleti filozófia és a nyugati tudomány találkozása egy elképesztően prosperáló és gyümölcsöző tudományos kapcsolat. Ebben a párbeszédben felmerülő kérdésekhez nyújt a buddhista filozófia egyszerre szellemi tőkét és inspirációt a tudomány oldaláról megjelenő kérdések megválaszolására, és új lehetőséget nyújt kérdések feltevésére. Ebben a szellemben olyan értékes tudományos munkák születtek, mint a Francesco J. Varela, Evan Thompson és Eleanor Rosch által írt (továbbiakban VTR) The Embodied Mind – Cognitive Science and Human Experience, (továbbiakban TEM) – ami az első híd volt az úgynevezett kereszt-kulturális filozófiai irányzatban a keleti és a nyugati tudástár kibontakoztatása között.
Miért a buddhizmus inspirálta az elme filozófia kognitív tudósait és filozófusait? Thompson (2014) elmondása szerint elsősorban azért, mert a husserli és heideggeri fenomenológiai létélmény elemzése végletesen eltávolodott a céljától – az alany által megélt személyes tapasztalástól, ezért ezek nem alkalmasak a valós szubjektív élmény és a neuro – nihilizmus ellentmondásainak filozófiai megválaszolására. Ezt az állítást Thompson (2009) revideálta a Mind in Life: Biology, Phenomenology, and the Sciences of the Mind könyvében, melyben kibontja, hogy miképpen értelmezték félre a husserli fenomenológiai megközelítést akkor, amikor írták a TEM c. könyvet.
A nyugati filozófiák helyett a buddhista filozófiához fordultak, mivel az – ahogy arra a TEM által írt bevezetőjében utal -, hogy a buddhista meditációs technikák igazi fenomenológiai és valós kapcsolatot tartanak fenn a személyek által megélt tapasztalással elengedhetetlen a tudományos vizsgálódásban. A buddhizmuson belül így rátaláltak az éntelenség, az üresség és a függő keletkezés tanításaira. Az éntelenség axiómája szerint nincs egy állandóan létező, változatlan én, hanem ez egy illúzió, ami mélyen gyökerező kognitív és affektív tendenciák eredménye, mely tendenciák állandóságot és egyediséget hazudnak annak, ami valójában egyikkel sem rendelkezik. A függő keletkezés tana szerint pedig minden jelenség valamilyen ok-okozati, kondicionált függő viszonyrendszerből származik, emiatt egy jelenség sem rendelkezhet valamilyen szubsztanciális önvalóval. E két tanítás alkalmazható a hétköznapi tapasztalatok és a kognitív idegtudomány eredményeinek értelmezéseihez, mivel az képes teoretikus magyarázatot adni az énünk illuzórikus voltára, fel és eltűnő megtapasztalására és az elme funkcióinak működésére. A madhyamka úgy ad egy elegáns megoldást az én problematikájára, hogy nem állítja annak egyértelmű önmagában értelmezhető létét és nem is tagadja azt. A kognitív idegtudománynak nagy szüksége van a hasonló filozófiai megközelítésekre, mert a tudományos megismerési módszerekkel, mérésekkel, eszközökkel nem találtak egyértelmű választ arra, hogy mi is az én, hol található az és hogyan működik? A tudományos megismerés ügyes abban, hogy bebizonyítsa mi nem az én, ahogy Hilary Putnam írja, (idézi VTR (2016, 218 old.):
„a tudomány csodálatosan képes elpusztítani metafizikai válaszokat, de nem képes azok helyettesítésére”.
Varela hasonló véleményen van, amikor azt mondja, hogy a tudomány elvesz minden filozófiai fundamentumot azzal, hogy megvizsgálja, szétcincálja és kijelenti róla, hogy valami nem állja meg a helyét, vagy tudományosan nem bizonyítható. Szerinte a tudomány jelen korszakában úgy lételméleti, mint metafizikai fundamentumok nélkülözésével működik (VTR, 2016. 219 old.)
A madhyamaka filozófia üresség vagy alapnélküliség tanítása is tökéletes szellemi muníciót jelent a kognitív idegtudomány én problematikájának további vizsgálódásaihoz. A madhyamaka iskola üresség tana karöltve az éntelenség és a függő keletkezés tanával tökéletesen illeszkedik a kognitív idegtudományban felmerült én problematikájához. E házasság képes betölteni a neuro-nihilizmus után maradt űrt (VTR, 1991. 218-237 old.). Mivel a madhyamaka filozófia leszállítja a szubjektív élményt az empirikus tapasztalás szintjére, ami megfigyelhető és megtapasztalható – nem úgy, mint a metafizikai én kérdésköre – ezért arra következtettek, hogy a múlandó és szenvedésteli (dukkha természetű) jelenségek mögött az állandótlanság, az éntelenség, üresség-alapnélküliség metafizikai törvénye áll. Ez a megközelítés szintén alkalmassá teszi a kognitív idegtudomány vizsgálódását, mivel megengedi határainak kiterjesztését az én vizsgálódására, anélkül, hogy el kellene fogadnia bármilyen doktrínát az Én eternális értelembe vett létezésével vagy nem létével kapcsolatban. A VTR szerzőhármas ezt a filozófiai – tudományos űrt kihasználva, inspirálva állt neki a TEM c. könyv megírásához, ami utat nyitott egy új, a keleti filozófia által inspirált kognitív tudomány kiművelésének. Evan Thompsont (2015) idézi Kékesi (2021) értelmezése szerint:
„…a madhyamaka filozófia nem azt mondja ki, hogy….. abból, hogy a test és a tudat (név-alakzat) változó állapotaiban nem található szubsztanciális én, nem feltétlenül következik az, hogy az én illúzió”.
Az Én – problematikájának értelmezése bekerül egy olyan diskurzusba, ahol az Én tapasztalati fogalma a személy (puggala) lesz, amiről a buddhizmus keretein belül is feltételezhető az, hogy valamilyen értelemben létező, így a tudomány eszközeinek a segítségével értelme van a vizsgálatának.
Thompson (2014) szerint az én, az énkészítés folyamatának (ahamkara – I-making process) az eredménye, mely folyamat nem különbözik magától az eredménytől, ami az én (I). Thompson az ahamkara fogalmát autopoetikus magyarázatába tudja illeszteni, kölcsönveszi a szánkhja fogalmát, és a buddhista khandha tan mellé illeszti. Nem célja a teljes szánkhja doktrína használata, csupán megtetszett neki a fogalom és mint önmagát létrehozó autopoetikus rendszerelmélet, felhasználja azt. Az érzést és érzeteket létrehozó én képző rendszer a saját individualitását hozza létre, melyben a kogníció és a világ interdependens módon az élő testben hozza létre egymást. Erről Karinthy Frigyes híres szállóigéje juthat eszünkbe, miszerint: „Álmomban két macska voltam, és játszottam egymással”.
Az általam prezentálni kívánt hasonlatban az egyik macska az autopoetikus énképző rendszer, a másik macska a külvilág, az álom a test – mint a kapcsolódásra közeget nyújtó autonóm rendszer, ami önmagát generálja és fenntartja – míg a közös játék az interakció a világ és az én között, Karinthy meg maga a testesült pszichofizikai kognitív, autonóm, önfenntartó környezeti ingereknek megfelelően saját viselkedését szervező ágens.
A következő fejezetben szeretném felvezetni, hogy mit nevez a kereszt – kulturális filozófia az „én-problematikájának”. Továbbhaladva szeretném bemutatni, hogy miképpen használja fel Evan Thompson az embodied fordulat vívmányait és a buddhista filozófiából kölcsönzött I – making process fogalmat arra, hogy bemutassa saját biopszichoszociális én emergens – konstrukciós elméletét.
Felhasznált irodalom:
Kékesi Balázs: A buddhizmus Én-felfogásának aktualitása a kognitív tudományban, In: Laki, János (szerk.) A megtestesült elme a filozófia történetében, Akadémiai Kiadó (2021)
Laár, A. (2015). A buddhizmus a mindennapi éleben. Letöltve a YouTube-ról [2021. 12. 13.] https://youtu.be/Y_tgxNqsevE
Thompson, E. (2014). Waking, dreaming, being. Columbia University Press.
Varela, F. J., Thompson, E., & Rosch, E. (2016). The embodied mind: Cognitive science and human experience. MIT press.
Fodor Gellért