természetes térkompozíció vagy. épp csak annyira messze, hogy ne lehessen élesen látni az ablakból, csak elhinni a körvonalaid.
pusztaságokon átintegetni négy héttel korábbi éjszakákra.
idéznék valamit a mondataidból, ha emlékeznék rá, de már túl sokszor gondoltam át őket, és a szavak belefáradtak a folyamatos előhívásba.
csend, vonat zaja a nyugat-magyarországi síneken, megint csend.
az út nyolcvanegyedik percében, amikor elérjük a te városod, már kifejezetten együttérzek a velem szemben magzatpózba húzódva alvó arab férfival. induláskor még tartottam tőle.
(amikor először megláttalak az arcodba hulló nehéz, sötét tincseiddel és egy szót sem szóltál, akkor még kicsit tőled is. később a félálomban írt üzeneteidre tanultam meg elaludni.)
a szíved biodiverz éghajlatváltozás,
fiatal fenyvesek tanulnak benned az elemi magányról.
Hangyás Eszter