ha most leülnék és írnék, akkor valami szentimentális dolog születne,
szóval inkább mondjuk azt, hogy csak gondolkodom.
(néha rajtad.)
((sokszor rajtad.))
mindketten tudjuk, hogy nem téged, hanem a hiánytüneteidet szerettem meg,
és csak azért, mert ugyanolyanok, mint az enyémek,
de a sajátjaimat sokkal nehezebb szeretni,
te kifejezetten nem tehettél semmiről.
arról sem, hogy amikor utoljára láttalak, gyönyörű voltál.
előtte féltem, mi lesz akkor, ha ezt fogom gondolni,
aztán tényleg ezt gondoltam, és rájöttem, hogy semmi nincs
(rendben).
fél óra, és válaszolnom kell majd arra, hogy vagyok,
de csak egy kép van a fejemben, ahogyan kezdesz mellettem felengedni,
miközben a harmadik szál Dunhillt szívod el
— persze nem dohányzol —
és nézem a szád, és ennek a füstnek is meg akarom tanulni az illatát,
hogy egyszer téged is elmesélhesselek úgy,
mint ahogy neked meséltem valaki másról.
nem keresem már köztünk a különbségeket,
úgyis ugyanazon a frekvencián törünk össze minden alkalommal.
tükörjég vagyunk, a tó két oldaláról nézzük egymás körvonalait
ahogy átszűrődnek a másikhoz,
és mindig azon múlik, hogy elroppan-e köztünk minden,
hogy melyikünk áll arccal a földnek
Hangyás Eszti