A nagy Ficak-interjú – beszélgetés Zalabai Csillával

Zalabai Csilla, a Ficak tulajdonosa

2019-ben nyitotta meg ajtaját a Ficak Budapest Craft/Shop, amely megjárta a kiszolgáltatottság és bizonytalanság igen nagy fokát – azonban elmondható, hogy a shop vezetője és megálmodója, Zalabai Csilla állta a kihívásokat és azóta izgalmasabbnál izgalmasabb, értékes és különleges kincsekkel bővült a bolt! Gál Panni beszélgetése Csillával.

A Ficak logója

A „Ficak” név beszédességéről – szerettél volna utalni a helyiség nagyságára? Van mögötte személyes utalás, amely az atmoszférát, szellemiséget ragadja meg?

Csilla: Szeretem a játékos és vidám dolgokat. A Ficak szó hangzása számomra ilyen, csak kedvesen lehet kimondani, szinte mosolyogsz közben. És egyúttal utal a bolt „nagyságára” is, vagyis arra, hogy ez kicsi, de izgalmakkal teli bolt. Annak ellenére szerettem volna magyar nevet, hogy a nyitáskor még (2019 decemberében) szinte kizárólag turista célcsoportban gondolkodtam. A magyar elnevezés utal arra, hogy kizárólag magyar termékekkel lehet találkozni a boltban. A teljes név (Ficak Budapest Craft/Shop) viszont már nemzetközi, és azt a kezdetekben kitalált koncepciót tükrözi, hogy itt sok kisebb rendezvény, workshop, alkotós foglalkozás lesz. Ezt aztán keresztülhúzta a covid, majd a jogszabályi változások, így az egyetlen dolog, amit megváltoztatnék a boltban, az a „craft” szó.

A hely nagyságáról – a vásárlás intimitása milyen módon vált számodra fontossá?

Csilla: Kicsi, átlátható, személyes boltot szerettem volna. Olyat, ahova úgy jön be bárki, hogy tudja, itt kincseket talál, nem hagyományos, nem átlagos dolgokat. Nem mondom, hogy minden ideális, pl. nagyon hiányzik a kirakat és majdnem nem vettem ki a bejárati lépcsők miatt, de csak itt szerettem volna boltot. A Belső-Erzsébetváros talán a legpörgősebb része Budapestnek, itt fordul meg a legtöbb turista és könnyen megközelíthető szinte bárhonnan. Ez a környék régen is tele volt kicsi boltokkal, készítőkkel, és valahogy ezt a szellemiséget érzem magamban, régimódi kisbolt tulajdonos vagyok. Szeretek az emberekkel beszélgetni, a visszatérő vásárlóknál ismerni a kedvenceiket. Szeretek segíteni az ajándékok kiválasztásában, különlegességeket mutatni. 

A Ficak kialakítása is arra utal, hogy érezd magad otthon vagy még inkább a nagyinál! 😀 A belépéskor egy retro előszobafal van, retro szekrények is kiegészítik a bútorzatot, nippek és egyéb retro cuccok is ezt a hangulatot fokozzák. Nálam mindig le lehet ülni, megpihenni, használhatod a wifit, kérhetsz bármikor egy pohár vizet vagy akár teát, a bejáratnál jó kis zene szól. És persze mindent meg lehet nézni, fogni, szagolni, próbálni… Egyetlen dolog fontos számomra: elégedett legyél, amikor kilépsz az ajtón.

Civil szervezetekkel, hazai alkotókkal dolgozol – szeretnél a külföldiek számára példával szolgálni? Hogy reagálnak erre a hazai vásárlók?

Csilla: Imádják a külföldiek és a hazaiak is 😀 A sok egyenszuvenír, tömegcikk helyett itt tényleg olyan ajándékot lehet venni, ami személyre szabott, különleges. Mivel magam is kézművesként dolgoztam az utóbbi években, rengeteg ismerősöm van, akik elsősorban vásárokban vagy online érhetőek el. Számukra is remek lehetőség, hogy van egy bolt, ahol meg lehet nézni a termékeket. És az utóbbi időben szépen lassan kúszik be a köztudatba, hogy lehetőleg válasszunk hazait, helyit, és a kézműves termékek is kezdenek presztízzsel rendelkezni. A külföldieknek ez abszolút nagy hozzáadott érték, és egyre több hazai vásárló van, aki számára úgyszintén.

Az, hogy legyen civil szervezetnek is terméke a boltban abszolút személyes indíttatás és tudatos koncepció. Ebben nőttem fel, én is dolgoztam alapítványnál és korábban részt vettem tervezőként a Design Randi programjában, ami designereket és civil szervezetek alkotóműhelyeit hozza össze. A Ficakban azt szerettem volna elérni, – ami sikerült is – hogy a civil szervezetek magas szintű kézműves termékeit ugyanúgy mutassam be, ahogy a többi kézművesét. Büszke vagyok rá, hogy egyre többen ismerik és vásárolják meg a Ficakban a civil szervezetek alkotásait, hogy rengeteg külföldivel ismertettem meg ezeknek az alapítványoknak a nevét.

Az egyenlőség és a szabadság számodra alappillér – milyen visszacsatolásokat kapsz erről?

Csilla: Hiszek ezekben az alapelvekben az élet minden területén. A boltban ez elsősorban a fentiekre utal vissza, vagyis arra, hogy a civil szervezetek mára elhiszik és megtapasztalják, hogy amit készítenek, az pontosan ugyanolyan színvonalú, minőségű és nem utolsósorban ugyanolyan áron eladható, mint bármelyik másik kézművesé. Ezt mutatják az eladási statisztikák is, hiszen az Igazgyöngy Alapítvány termékei az egyik legjobban fogyó termékcsoport a Ficakban.

Ha most egy terméket a kezembe nyomhatnál, amellyel a Ficak szellemisége átadható lenne, melyik lenne az? Tudnál választani?

Csilla: Bármelyik terméket adom a kezedbe, mindegyikben benne van a Ficak. Szoros együttműködés van köztem és a kézművesek között, sokat beszélgetünk, figyeljük a vásárlók igényeit, és folyton változtatunk, ha kell. Itt mindennek saját története van, a legapróbb is termék magában hordozza a szellemiséget, gondosan válogatva és egyedileg kerül be a Ficakba. Ismerem az alkotót, a hátterét, az alkotási folyamatokat, a gondjait és örömeit, a kétségeit és a hurrá pillanatait, és tudom, hogy ez mindenben benne van. 

Ha egyet kívánhatnál a Ficak számára, mi lenne az?

Csilla: Egy kiszámítható (átlagosan kiszámíthatatlan) évet 😀 (A nyitás után 3 hónappal jött 2 év covid, idén a háború, gazdasági válság és nem utolsó sorban a totálisan kiszámíthatatlan vállalkozási környezet és jogszabályi változások után).

Csilla jóvoltából 2023. január 3-a és 31-e között ha felmutatjátok neki a cikket telefonotokon, akkor 500 Ft kedvezményt biztosít vásárlásotok végösszegéből!

Kívánom Csillának, hogy vásárlókban és csodás élményekben gazdag éve legyen a Ficakkal és hogy sok-sok boldog pillanattal gazdagodhasson! Látogassatok el a Ficakba a Nagy Diófa utcában!

Minden fotó a Ficak Facebook oldalán megtalálható! (forrás)

Gál Panni