Az idő és a szoba a Három Hollóban

Az esemény borítója (forrás: Facebook)

Novemberben volt szerencsém megnézni Botho Strauss Az idő és a szoba című drámáját a Három Holló kávézóban. Előzetes információkban nem bővelkedvén (tudtam egy címet, egy időpontot, és láttam egy circa egy perces előzetest) léptem be a forgalmas utcáról a kávézó  tarka világába.

A társulat – fotó: Nagy Róza

Mosoly kísérte csendes baráti beszélgetések, mégis szüntelen nyüzsgés. Fapadló, vintage bútorok, helyenként színes tapéta a falon. Művészek képei, szobrok, néhányak arcát a laptop fénye világítja meg. Talán e pár szó illusztrálja, milyen sokszínű volt a hely, milyen elsőre össze nem illő, végül mégis egy sajátos egésszé alakuló légkört sugárzott. Tán nem véletlen, hogy itt rendezték az előadást?

Botho Strauss kortárs német drámaíró ezen alkotása nem egy gyakran játszott, s nem is egy könnyű mű. Mégis, értékét meglátva vállalkozott Iványi Domokos, hogy amatőr színtársulatával értelmezzék, s saját meglátásaikkal együtt színre vigyék. 

Maga az előadás két részből áll: az elsőben egy szobába lépnek be különböző emberek, különböző életek, a másodikban egy ember, Marie Stauber (Matus Laura alakításában) életének epizódjaiba nyerünk bepillantást…

Ketten állnak a színpadon. Egy monológ, majd belép egy nő – s hirtelen minden felgyorsul. A látogatók jönnek, mindenki hozza saját történetét, saját gondolatait, s csak pillanatokra érintkeznek. A szövegre koncentrálva hallunk kicsavart párbeszédeket, alkalomadtán még figyelnek is egymásra, ám testbeszédük sokszor mást fejez ki. Beleragadtak saját világukba – a kényszeres, repetitív mozdulatokat nem tudják abbahagyni. Beleragadás, ismétlés – talán ebben fogható meg az egész mű, ez az, ami a színtársulat értelmezésének magja. A mozdulatok visszatérnek, a párbeszédek újra és újra lezajlanak – néha más hangsúllyal, javítva, hátha most jobban sikerül… A dráma sajátossága, hogy magukat a szereplőket, nevüket is későn ismerjük meg – e feldolgozásban még hangsúlyosabbá válik a személytelenség, a karakterek felcserélésével felcserélődnek az életek is. Talán mégsem állnak oly távol egymástól.

Pillanatkép az előadásról – fotó: Nagy Róza

Váltás. Marie Strauber lakásában vagyunk, ide érkeznek az emberek. Életének valós és tán csak lehetséges szereplői térnek be hozzá, beszélgetnek, vitatkoznak. A korábban megismert stílus vonul végig a második részen is. Marie lelki állapota, érzései egyre jobban beszippantják a nézőket is, a tér megtelik az ő reményeivel, kétségbeesésével, kiábrándultságával. Az életével.

Ez nem az az előadás, ami után kólánk utolsó kortyát kiszippantva, nevetéstől kicsorduló könnyel állunk fel. Nekem ez az az előadás volt, miután kavargó érzésekkel, örvénylő gondolatokkal álltam fel. Azt hiszem, ezért érdemes megnézni. Hogy mindennapjainkban, mikor oly sokszor triviálisnak vesszük a minket körülvevő dolgokat, saját életünket, kicsit felboruljon a rend. Kicsit felboruljon a tábla, eldőljön pár bábu. Hogy mikor odanyúlunk, hogy visszategyük őket, elgondolkodjunk, hol is a helyük, és hogyan kerültek oda. 

Az élményért Iványi Domokos mellett köszönettel tartozom a zseniális színészeknek:

Kállay Albert, Kaló Kristóf, Kecső Andrea, Kis Benjámin, Lendvai Máté, Matus Laura, Mészáros Fanni, valamint Mészáros Míra.

Ringbauer Dóra