Csöndre éhezem a tömegben,
mely helyben állva rohan.
Sikló fények, s árnyak rácsain kinézve,
de semmit sem látva, s azt is felcserélve,
össze-vissza folyva a légüres zajban,
míg a gondolat csak bámul megmeredten.
Fényre éhezem a tömegben,
hol szemsugár-láng fakó,
akár a fénykép rólunk. S a tekintetek
elsiklanak egymáson, ahogy a színek
siklottak tova rólad, te drága fotó!
Magányos, monokróm szíveink hegyekben.
Tűzre éhezem a tömegben,
hol lúdbőr jár sortáncot.
Gerincről gerincet borzongatva végig,
s míg lelkem a közöny fagy-csókjától vérzik,
felszakadt sebére húzom a kabátot,
s várom, hogy valaki végre adjon ennem!
Mag Viki
