A tánc, ami mindent jelent – Interjú Szőke Duduval

Tánc – biztos vagyok benne, hogy ez a szó mindenkiben asszociációs hullámot indít el. Emlék egy átbulizott éjszakáról. Videó egy régi versenyről. Egy tiktok videó elkészítése. Lehet, hogy egyeseknek fanyar élmény jut eszünkbe, például mikor szalagavatón még a legegyszerűbb mozdulatokat sem tudták elsajátítani, holott a többség már a következő lépéssort gyakorolta. A lényeg, hogy mindannyiunknak van valami megmagyarázhatatlan kötődése ehhez a művészeti ághoz, amit talán nem is tudunk szavakba önteni.

A tánchoz kapcsolódó érzéseket, és a nyomot, amit bennünk hagy, Szőke Duduval, volt ELTE PPK-s hallgatóval próbáltuk megfejteni egy interjú során. Dudunak egész életében fontos szerepet töltött be ez a tevékenység. Olyannyira, hogy mára már oktatóvá nőtte ki magát. Beszélgettünk a kezdetekről, félelmekről és jövőbeli tervekről.

Mióta táncolsz és miért kezdted el?

A szüleim 4-5 éves koromban beírattak táncolni. Mikor általános iskolába mentem természetes volt, hogy folytatni fogom. Ezt egy Alapfokú Művészeti Iskolában tettem meg, ami nagyon jó alapokat adott. Megismerkedtem több stílussal, sok edzésünk volt, sokat jártunk versenyezni. Nagyon megszerettem, és megtaláltam magam abban, hogy táncokat készítettem magamnak és a csapattársaimnak. Persze voltak olykor nehézségek, amikor abba is akartam hagyni, de aztán anyukám bíztatására szerencsére ez nem történt meg.

Milyen stílusban táncolsz?

A modern táncot tartom fő stílusomnak, azon belül is a modern jazz-t, emellett tagja vagyok egy kortárs táncműhelynek. Elkezdtem hip-hopozni is egy éve, hogy olyan területeken is fejlesszem magam, ami még új, vagy nem az erősségem. A több stílus együtt nagyon jó hatással van rám, amikor pedig órákat tartok, akkor vegyítek mindent, amit eddigi életem során tanultam.

Mit jelent neked a tánc?

Mindent. Rengeteget tanultam általa. Persze minden sporttevékenység közben tanul az ember magáról, meg a világról. A tánc nekem egyrészt kitartást és önismeretet ad. Már csinálom azért egy ideje, emiatt úgy érzem, hogy bele tudom adni az érzéseimet, és meg tudok élni olyan dolgokat a tánc által, amiket másképp nem. Lelkileg ez egy nagyon jó eszköz tud lenni arra, hogy ha bármi bajom van, azt nem elnyomom, hanem megélem inkább, kitáncolom magamból. Így hamarabb túl tudom magam tenni egy nehezebb időszakon.

Másrészt a nőiség szempontjából is nagyon sokat ad nekem. Feszegetem a határaimat minden stílusban, minden területen, de nekem a nőiség területe az, amivel az évek során meggyűlt a bajom. Úgy érzem, hogy a tánc az, ahol igazán meg tudom ezt élni, ahol nőnek érzem magam. Hatalmas magabiztosságot és önbizalmat ad. Mindezek mellett pedig tényleg rengeteg dolgot. Ez egy önkifejezés is nekem, alkotás, feltöltődés

Mi volt az oka annak, hogy elkezdtél tanítani?

Ez egy nagyon érdekes sztori. Már kiskorom óta az életem része, hogy táncokat találok ki, de nem volt a fejemben soha, hogy nekem ezzel komolyabban kellene foglalkoznom. Pedig ott volt az orrom előtt.

Az, hogy elkezdtem oktatni, 2017-ben kezdődött. Adódott egy lehetőség, hogy egy egyesületnél pompomos táncot tanítsak kisiskolás lányoknak, és felkészítsem őket kézilabda meccsekre szurkolói táncokkal. Akkor még nagyon féltem, de éreztem, hogy ezt nagy hiba lenne kihagynom. Az edzőm is sokat bíztatott, úgyhogy elvállaltam. Ez egy mérföldkő volt számomra akkor, és azóta is tanítom őket. Egytől egyig hozzánőttek a szívemhez.

A táncoktatás eleinte még nem a fő tevékenységeim között szerepelt. Leginkább rendezvényszervezéssel foglalkoztam az egyetem mellett. Aztán mikor jött a karantén, ezeket egyáltalán nem tudtam folytatni. Hirtelen megszűnt minden, nem volt semmim, nem tudtam mi lesz a jövőben. Teljesen összeomlottam, és hazaköltöztem.

Az ötlet, hogy a saját táncomat tanítsam abból alakult ki, hogy amikor már hetek óta otthon voltam, azt vettem észre, hogy reggeltől estig táncolok. Megállás nélkül. Visszagondolva, nem is értem, hogy csináltam ezt. Szerintem egyfajta öngyógyítás volt. Egyre jobban lettem, aztán arra gondoltam, hogy ezt az eszközt, amivel én kihúzom magam ebből, át akarom adni másnak is. Szerettem volna nekik is segíteni ezáltal. Írtam eleinte a barátnőimnek, hogy lenne-e kedvük eljönni hozzám táncolni online. Velük kezdtem, és elmondták, hogy tényleg sokat segítettem. Egyrészt túljutni a mélypontokon, továbbá abban, hogy nőnek érezzék magukat, és rengeteget nőtt az önbizalmuk is. Ez egy olyan visszajelzés volt, ami után azt éreztem, hogy nem akarom abbahagyni. Ennek már 1 éve. Azóta egyre többen vesznek részt a táncos kurzusaimon, teljesen kezdőként és haladóként is. Nagyon jó érzés, hogy tudok adni nekik, és imádom minden percét.

Mi a fő célod, mi az, amit szeretnél, hogy a táncosaid megtanuljanak?

Szeretném, hogy az érzelmeiket, amik nap mint nap bennük vannak, meg tudják élni a táncban. Legyen az pozitív vagy negatív. Ezekre nem mindig hagyunk magunknak időt, teret. Erre nagyon jó lehetőség a táncóra, a tánc pedig egy eszköz hozzá, amihez bármikor lehet nyúlni.

Amit még különösen fontosnak tartok, az az önelfogadás. Van, akinek jön magától, és van, akinek meg kell tanulnia. A tánc által kijönnek a belső érzések, felszínre kerül minden, amit az ember magáról gondol, vagy amit épp nem. Ha ezek közt van negatív, és segítünk rajta a táncban, azt az élet más területeire is át lehet vinni. Például, hogy hogyan kezeljük azt, ha valami nem elsőre sikerül, hogyan szeressük a testünket és önmagunkat, akkor is, ha nem vagyunk „tökéletesek”.

A másik nem is cél, hanem inkább következmény: az önbizalom erősítése. Csodálatos látni, ahogy a táncosaim időről időre egyre inkább meg merik mutatni magukat, táncolnak, érzik, hogy nem kell megfelelni, és folyamatosan oldódnak a gátlásaik. Szerintem ezek felbecsülhetetlen dolgok.

Hogyan néz ki egy kurzus felépítése?

Az elmúlt egy év kísérletezés volt, hogyan lenne a legjobb a résztvevőknek. Kértem, és a mai napig kérek visszajelzéseket. Ezáltal alakult ki a felépítése az egésznek. Voltak eleinte 3, 4, majd 6 hetes kurzusok. Most épp 12 heteset tartok. Ennyi idő alatt csodát tudnak tenni magukkal testileg, lelkileg. Minden héten más stílust és más koreográfiát tanulunk, és idővel visszatérünk a korábbi táncokhoz is, hogy mindenki láthassa magán a fejlődést.

A kurzusok felépítését mindig az érzések felől közelítem meg. Van olyan hét, amikor mélyebb érzések, mélyebb tánc van. Van, hogy könnyedebb, elengedősebb. Van benne nőiesebb vonal is, ami hol csajosabb. Egyszer a finomságé és a kecsességé a főszerep,  máskor egy kimértebb, erőt sugárzó táncot tanulunk. Ez a változatosság tartogat bőven kihívásokat, de épp ez a szép benne, és hogy mindenki meg tudja találni magát valamelyikben.

Mik a hosszútávú terveid, mit szeretnél elérni a jövőben?

Érdekes, hogy én sosem tudtam, hogy mit szeretnék hosszútávon. Mikor egyetemre mentem az volt bennem, hogy ezt meg azt szeretem csinálni, jól hangzik, szóval baj nem lehet, megyek oda. Mindig csak megragadtam a lehetőségeket, de hosszútávon nem tudtam, hogy mit akarok. Mikor tavaly „Dududance” fantázianévvel elkezdtem az oktatást, akkor éreztem, hogy „na igen, ez vagyok, végre tudom, mit szeretnék”. Abszolút ebben képzelem el az életem. Szeretném azt, hogy állandó csoportjaim legyenek, ha már élőben is lehet oktatni. Gyerekek és felnőttek is. Szeretném azt folytatni, amit elkezdtem, csak kibővítve. Hosszú út lesz, sok munkával, de szeretném minél többek életének szerves részévé tenni a táncot, és jó lenne, ha ez kinőné magát egy táncegyesület szintjére. Olyan közösséget szeretnék létrehozni, ahova jó tartozni. Nagyon sok ötletem van a közel és távoli jövőre is, persze ebben a helyzetben nehéz tervezni, de álmodozni azért kell.

Mit üzennél azoknak, akik gondolkodnak azon, hogy elkezdjenek táncolni, de félnek belevágni?

Nagyon sok mindent. Egyrészt, hogy kezdjék el! Én azt mondanám, hogy, ha valaki szemezik vele, és csak az tartja vissza, hogy fél, mindenképp érdemes belevágni. A tánc pontosan azokban a dolgokban tud hosszútávon segíteni, ami miatt fél elkezdeni, vagy ami visszatartja.

A tánccal elég sok dolog felszínre kerül. Érzések, amik benne lakoznak. Lehet, hogy találkozik azzal, hogy nem elégedett a testével, nem érzi magát eléggé nőiesnek. Onnantól viszont, hogy ezekkel szembenéz, lehet rajta változtatni.

Én úgy fogom fel a táncot, hogy ez egy eszköz. Eszköz nagyon sok mindenre, hogy legyőzzük a félelmeinket, többek legyünk, nőjön az önbizalmunk, legyőzzük a gátlásokat. Nincs olyan, hogy “túl késő” vagy hogy “nem neki való”. Kellő gyakorlással, idővel és türelemmel el lehet jutni mindenkinek oda, ahova ezzel szeretne. Ehhez viszont felül kell kerekedni a félelmeken. A félelem nem fog megszűnni magától, viszont eldöntheti, hogy hagyja-e, hogy ez befolyásolja. Ha ennek ellenére is elkezdi, akkor megteszi az első lépést afelé, hogy máshogy tudjon nézni a táncra és saját magára. Ez egyáltalán nem könnyű, de ha az ember képes ezt meglépni, az egy olyan alapot ad, amire lehet építkezni. Meg fogja látni, hogy ha sokszor nem is megy könnyen, bízni kell benne, kitartani, és meg fogja érni. Mert én szentül hiszem, hogy a tánc mindenkié.

Szőke Dudu Dududance kezdeményezése a közelmúltban lett egy éves. Az évforduló tiszteletére készült egy inspiráló, őszinte összefoglaló videó, amit ezen a linken tudtok megnézni.

A cikkben található képek Szőke Dudu archívumából származnak.

Ongai Kata