Nem volt szűz,
és nem bújtak ki még
egészen a bölcsességfogai.
Fehér fátyol kúszott utána,
lábáról a magzatvíz
a zavaros és bölcs Dunába folyt.
Százharminchárom könnyes-büszke
atyai szempár kísérte léptét,
öltönyük szép volt és vasmeleg.
Az oltár szárnyaira fektette két térdét,
lassan nyílni kezdett köztük az évgyűrű,
légző márvány lett a teste és felrepedt,
ahogy a vályogházak falai.
Akkor megragadták.
lágy volt a penge, és könyörtelenül
hajnalt hasított az égre.
Magasba tartották a kimetszett szívhangot,
a sikolyra visszhangot vertek a pezsgőspoharak.
Boldog lakomát ültek az atyák.
Keselyűk köröztek az Országház fölött
a hűvös szélcsendben.
Ladányi Anna
