Ajánló a Frida Kahlo fotógyűjteménye című kiállításról

Mindennapjainkban jelentős szerepet játszik a popkultúra, melyen belül olyan meghatározó alakokat is találunk, akik nevére kétségtelenül felkapjuk a fejünket, akár írókról, költőkről, énekesekről, színészekről vagy képzőművészekről legyen szó.

Frida Kahlo neve, különösen az utóbbi években, vitathatatlanul a tömegkultúra szerves részévé vált: az arcának vagy az alkotásainak másával ellátott ruhákat hordunk, készítenek róla szóló filmeket, írnak vele kapcsolatos könyveket vagy éppen dalszövegekben említik őt. Kevesen vannak, akik ne ismernék fel az egyik fényképét, festményét vagy akik ne figyelnének fel, amikor elhangzik valahol a neve.

Így nem csoda, hogy amikor a Mai Manó Ház bejelentette, hogy kiállítás nyílik náluk Frida Kahlo fotógyűjteménye címmel, az sokak érdeklődését felkeltette. A mexikói művésznő 1954-es halála után az általa gyűjtött fényképek az otthonában maradtak, melyeket férje, Diego Rivera kérésére egy ideig elzártak a közönség elől. Végül 2003-ban nyitották meg az archívumot, melyből aztán ez a kiállítás is létrejöhetett. Itt a művésznő fotógyűjteménye kerül bemutatásra. A Fridát ábrázoló képeken túl, a fényképein barátai, kedvenc tárgyai és eseményei jelennek meg. Szeretném, ha tudnátok, hogy itt nem a művész festményeivel találkozhattok és nem is a művészetéről lesz szó. A tárlat maga az ember, Frida Kahlo bemutatására tesz kísérletet. Érdemes lehet ilyen szemlélettel végighaladni a fényképeken – tulajdonosuk számára mindegyik igazán fontos volt.

Nem kell se kétségbe esnie, se biográfiai gyorstalpalót keresnie annak, aki meg szeretné tekinteni a tárlatot és kevésbé jártas Frida Kahlo életével kapcsolatban. Rögtön az első szobában egy idővonalat láthatunk, ahol a mexikói művésznő életének fontosabb évszámai vannak kiemelve rövid leírásokkal. Ez a megoldás többek között segít abban, hogy már a fotók megtekintése előtt belevessük magunkat egy másik korba, egy másik országba, egy másik ember világába. Ráadásul ennek hatására a képek is több értelmet nyernek, el tudjuk őket majd helyezni időben, történelmi kontextusban és Frida életében is.

Maga a kiállítás két szinten helyezkedik el és összesen hat szobából áll. Nem időrendben követi végig a művésznő életét, hanem minden szoba egy-egy téma köré épül. Nekem ez a megoldás azért is tetszett, mert a kiállítás lényege nem Frida életrajzának a bemutatása hanem, hogy fényképein keresztül betekintést adjon az életébe, a gondolataiba és életszakaszaiba. A képeken túl különböző idézetek is olvashatók a szobák falain, melyek közül több a művésznőtől, néhányuk pedig a hozzá közel álló emberektől származik.

Az első szoba a Gyökerek nevet viseli, ahol láthatjuk, hogy mekkora szerepe volt Frida Kahlo életében a családjának. Láthatjuk, hogy különösen sok képet őrzött meg többek között az édesapjáról és az édesanyjáról. A második téma a szinte kihagyhatatlan Casa Azul, vagyis  A Kék Ház, amely kétségtelenül nagy hatással volt Frida életére és művészetére. A harmadik szoba tematikáját a Politika, forradalmak és Diego felsorolással írják körül. Érdemes megfigyelni, hogy ez a három fogalom mennyire összefügg egymással. A negyedik terem címe a Megtört test, amely téma a művésznő életének minden területét meghatározta és végigkísérte. Például, hatévesen járványos gyermekbénulásban betegedett meg, aminek következtében deformálódott a jobb lába, illetve tizennyolc éves korában egy buszbalesetet is szenvedett, amelynek többek között gerincsérülés lett a következménye. Az utolsó előtti szoba Frida szeretteiről szól, ahol bepillantást nyerhetünk baráti körébe, valamint ismerőseivel és szeretőivel való kapcsolatába. Végül, a Fotográfia téma keretein belül, egy kisebb szeletet kaphatunk abból is, hogy a festészet mellett Frida életében a fotográfia szintén fontos szerepet játszott.

A képeket illetően, ahogy a kiállításon az egyik teremben írják, Frida Kahlo igyekezett tudatosan kialakítani egy erőteljes identitást önmagáról. A beállított fényképein megfigyelhetünk olyan hasonlóságokat, mint az átható tekintet (általában egyenesen a kamerába néz) vagy az, hogy sokszor katonás pózt vesz fel. Ennek ellenére, bőséggel láthatunk olyan pillanatképeket is, amikor sikerült egy önfeledt, fesztelenül viselkedő Fridát megörökíteni; ezeket, szerintem, különösen érdekes lehet megvizsgálni.

Még érdekes lehet említést tenni arról, hogy a művésznő nem csak megőrizte a fotóit, hanem jelzéseket is hagyott rajtuk. Néhányra csak a dátumokat és a rajta szereplők neveit írta fel, de vannak olyanok is, ahol pár mondatot is vet a hátoldalra, rajta hagyja a rúzsnyomát vagy akár valakiket bekarikáz rajtuk. A legmeglepőbbek viszont azok a képek, amikről Frida kivág bizonyos embereket, néha csak a fejüket, de néha az egész alakokat. Érdekes lehet megnézni, hogy melyik fényképeken kiket szeretne eltüntetni, különös tekintettel azokra, ahol önmagát távolítja el. Mégis megtartotta ezeket a szétvágott fotókat, ezzel talán még jobban hangsúlyozva a kivágott alakok jelentőségét.

A tulajdonos képeken hagyott nyomainak köszönhetően, érződik egyfajta realisztikusság, ami körbelengi az egész tárlatot, ezzel segítve, hogy a látogatók minél inkább beleéljék magukat Frida mindennapjaiba. A fotók alatt a készítő és a rajtuk szereplők nevei is fel vannak tüntetve, valamint mindenhol találhatóak leírások és magyarázatok a látottakhoz, ezzel segítve a körülmények megértését.

Hogy kinek ajánlanám a tárlatot? Azoknak mindenképp, akik többet szeretnének megtudni Frida Kahloról a művein és az alapvető életrajzi adatokon túlmenően; akiket érdekel a nemzetközileg elismert művész mögött maga az ember és az ő élete; akik érzik magukban a kedvet és a vágyat, hogy egy óra erejéig a fényképeken keresztül elmélyüljenek Frida Kahlo világában.

“Ezért olyan csodálatos a halál. Mert nem létezik, mert csak azok halhatnak meg, akik soha nem éltek.” 

– Frida Kahlo, a falakon található idézetek egyike


Néhány tipp, hogy mire érdemes odafigyelnetek, mik azok, amiken elgondolkodhattok a kiállítás megtekintése során, ha a jövőben újra megtekinthető lesz a tárlat:

  • Ha észrevesztek olyan képet, ami valamiért “kilóg a sorból”, akkor tűnődjetek el azon, hogy Frida miért tarthatta meg őket, mit jelentett számára, hogyan kapcsolódik az adott szoba témájához.
  • Ahogy mentek körbe, találgassatok, hogy melyik fotók bírhattak a legnagyobb jelentőséggel Frida számára és vajon miért.
  • A fiatalkorában szenvedett balesetét a művész egyszer sem festette meg, azonban játékfigurákkal rekonstruálta azt, ami az egyik fényképen is meg van örökítve, ezt szerintem mindenképpen érdemes megkeresni.
  • A fényképeknél, ahol sikerült kideríteni, odaírják, hogy ki készítette azokat. Érdekes megnézni, hogy Frida hogyan viselkedik, mennyire oldott vagy éppen feszült az egyes emberek által alkotott felvételeken. 
  • Figyeljétek meg a művésznő saját jelzéseit a képeken: a szövegeket, a bekarikázásokat és a kivágásokat.


Egyéb tudnivalók

  • Van lehetőség az ingyenes ruhatár használatára.
  • Fénykép és videó nem készíthető a tárlatról.
  • A kisebb képekhez kapunk nagyítót a kiállítás elején.
  • A Mai Manó Ház nem akadálymentes, több lépcsőt is meg kell mászni.

A fotókiállítás nagy népszerűségnek örvendett és várhatóan hamarosan vissza fog térni a Mai Manó házba!

Kálmán Dorci