Mázsás súly nehezedik szívére,
hitetlenkedve temeti arcát tenyerébe.
Halott világának egyetlen értelme,
mostanra szinte értelmetlen létezése,
mert hát kicsit ő is meghalt vele.
Lelkük együtt baktat át az ismeretlenbe,
teste még marad,
rengeteg még számára a feladat.
Lelketlenül “létezik”,
esténként virraszt, gyertyalángnál
elmélkedik.
A hiány megette
azt a cseppnyi életet belőle,
mely a kínzó űr mellett valahol ott lapult benne.
Teste még marad,
de benne már élet alig akad,
s mikor nem „létezik” többé,
múzsája lelkével összefonódva,
együtt tényleg léteznek.
Ezt nevezik végtelen szerelemnek.
Turda Noémi
