EFOTT szakmai gyakorlati felhívás!

2018-ban az ELTE lesz az EFOTT házigazdája. Az ELTE HÖK és a BEAC szervezésében valósulnak meg az EFOTT sportprogramjai.

Az ELTE PPK ESI és 120 éves Budapesti Egyetemi Atlétikai Club sportszervező/rekreációs szakos hallgatók számára szakmai gyakorlati lehetőséget hirdet 20 fő részére, az EFOTT fesztivál sportaktivitásainak szervezésére.
Feladat leírás: 
– sportállomások, helyszínek berendezése, kialakítása
– sportprogramok szervezése 10:00-17:00 között a fesztivál minden napján, az adott sportprogram vezetőjének beosztása alapján.
– A kijelölt sportállomáson az érdeklődő, sportolni szándékozó fesztiválozók sportolásának elősegítése.
– a sportprogramok kommunikációja, népszerűsítése a rendezvényen. A kijelölt állomásokon való feladatvégzés mellett, elvégzi azokat a helyszíni feladatokat (étel, védőital eljuttatása egyik pontból a másikba, aktivitáshoz szükséges eszközök mozgatása, pakolása) amiket a sportprogram vezetője meghatároz.
– Sport Sziget program rövid leírása: Napközben a sportszigeten és a tóparton is számtalan program közül lehetett választani a fesztiválozóknak, amelyek aktív kitöltő időt biztosítottak a koncertekig. A programok között szerepel egy 5vös 5próba akadályfutó verseny, lasertag, extrém íjászat, kviddics, illetve az EFOTT legerősebb embere verseny.

A szakmai gyakorlaton résztvevő hallgatók a fesztiválon hetijegyet kapnak, campingjeggyel, illetve napi kétszeri étkezést.

Helyszín: EFOTT Fesztivál – Velence
Időpont: leérkezés a fesztivál területére: 2018. július 11.
Szakmai gyakorlat ideje: 2018. július 12. – 2018. július 15.

A program jellegére való tekintettel a jelentkező hallgatók közül a feladatokra legalkalmasabb 20 főt választanak ki a szervezők!
A jelentkezéshez küldd el neved, e-mail címed, telefonszámod, önéletrajzod és motivációs leveled Takács Rékának, a szervezes@beac.elte.hu címre. A legjobb jelentkezők közül személyes találkozó alkalmával választjuk ki a 20 fő gyakornokot.

Várjuk jelentkezéseteket!