Rovat: Szak-Mai
![](http://ppkhok.elte.hu/wp-content/uploads/2020/07/Ig2.0-1024x1024.png)
Mérő László az Emberi gondolkodás nevű óráján (és az Érzelmek logikája c. könyvében) részletesen beszél az intelligenciatesztek kialakulásáról. Többek közt azt is megemlíti, hogy az intelligenciatesztek feladványai „magukat válogatták be a tesztbe”, vagyis a tesztet senki sem szerkesztette meg, hanem az emberek döntései szerint kerültek be azok a kérdések, amelyek alapján intelligensnek ítélnek meg valakit. Az egyik példa ennek szemléltetésére az a kérdés, hogy „mi a közös ezekben: deszka – alkohol?”. Többféle válasz született erre a feladványra, például az, hogy „mindkettőben szerepel A-betű”, és hogy „mindkettő éghető/szerves anyag” (ez utóbbi került végül a tesztbe, mert a természettudományos válasz jobban előjelezte azt, hogy a környezete mennyire tartja intelligensnek az adott személyt).
Az egyike azon válaszoknak, amik nem kerültek be a végleges tesztbe, az, hogy az alkohol és a deszka azért hasonlítanak, mert „mindkettő fejbever”.
Ez a kapocs nem csak itt, de a mostani cikkben szereplő két, Ignobel-díjjal jutalmazott kutatás között is fennáll. Nagy vonalakban arról lesz szó, hogy miért nem ver fejbe az, aminek kéne; illetve az, ami fejbe szokott verni, mi egyébre használható még.
Az első Ignobel-díjas publikációban, amit itt bemutatok, amerikai kutatók válaszoltak arra, hogy vajon a fakopáncsok miért nem kapnak fejfájást; a másodikban pedig egy mexikói kutatócsoport kísérletezett azzal, hogy elő lehet-e állítani gyémántot tequilából.
Kezdjük is a fakopáncsokkal!
Európában, Ázsiában és Észak-Afrikában gyakran hallani a harkályfélék rendjébe tartozó nagy fakopáncs szorgos kopogtatását a fákon. Táplálék után kutatnak és lyukakat vájnak a kéregbe a fészkeléshez. Talán számunkra annyira megszokott lehet már a fák doktorának gondolata, hogy fel se merül, hogy miért nem fájdul meg a harkály feje a nagy kopácsolásban.
Azonban amerikai kutatók feltették maguknak ezt a fontos kérdést. Megmérték, hogy a fakopáncs egyes alfajai képesek hússzor koppintani a kérgen másodpercenként, és nagyjából 12 000-szer ütik csőrüket a kéreghez naponta. Ez igen nagy terhelést jelent, akkorát, hogy érthetetlen, miért nem ugrik ki a fakopáncsok szeme a szemüregükből, és miért nem szenvednek agyrázkódást. Mi lehet a megoldás erre a rejtélyre?
A rövid válasz: evolúció. Mivel a fákon való kopácsolás életük fontos velejárója, ehhez adaptálódtak, és kész.
A hosszú válasz az, hogy a harkályok vastag, csontos koponyával rendelkeznek, továbbá csontjuk szivacsosabb szerkezetű. Ez abban segít, hogy a harkály jobban tompítsa az ütéseket, amiket a kopácsolás okoz.
Ráadásul a harkály az ütés előtti milliszekundumban megfeszíti azokat az erős izmokat, amik az állkapcsát a koponyájához rögzítik. Ez a pillanatnyi megfeszítés rejti magában a fakopáncs sikerességének kulcsát: a megfeszített izmok illetve az agytömegének és az agyfelületének kis aránya miatt nem szenved belső vérzéseket sem agyrázkódást, illetve a retinájuk sem válik le ami – ha mi ütögetnénk a fejünket egy sikertelen vizsgaidőszak után, teszem azt, egy téglafalhoz – valószínűleg bekövetkezne, ha mi, emberek próbálkoznánk hasonló mutatvánnyal.
E fontos kérdés megválaszolására a kutatók 2006-ban kaptak madártani Ignobelt.
Érdekesség, hogy noha a fakopáncs a fák doktoraként híresült el a köztudatban, nem csak a fakéregben mélyen megbúvó hernyókkal táplálkozik (ezt a testméretéhez képest döbbenetesen hosszú, 10 centis nyelvével tudja megtenni) hanem az is előfordul, hogy az énekesmadarak fészkeit feltörve a fiókákat is felfalja, sőt, néha azért váj lyukakat a fákba, hogy az azokból kiserkenő nedvet felszívhassa.
Na és mi a helyzet a tequila-gyémántokkal?
Egy szép napon Miguel Apatiga, mexikói kutató egy kis üveg silver tequilával sétált be a munkahelyére, ahol csapatával azon kísérleteztek, hogy milyen anyagok lehetnének a megfelelőek gyémántok előállítására. Organikus anyagokkal – mint az etanol – kísérleteztek. Mesterségesen akarták megalkotni ezt a drágakövet, hogy kielégíthessék a növekvő igényt a gyémánt, mint vágóeszközök, sugárzásdetektorok, nagy teljesítményű félvezetők illetve optikai-elektronikai eszközök készítéséhez szükséges anyag iránt.
A mexikói kutatók aznap rápillantottak az üveg tequilára, amit Apatiga hozott, és azonnal észrevették, hogy az üveg oldalán az éppen megfelelő arányok (40% etanol, 60% víz) szerepelnek a gyémánt előállításához. Eleinte még aggódtak, hogy a tequilában lévő más kémiai összetevők nem eredményeznek olyan tiszta és megfelelő keménységű gyémántot, mint amilyet elő szerettek volna állítani, de végül őket is meglepték az eredmények: sikerrel jártak. A tequila felhevítése meghozta a várt eredményt: 100-400 nanométeres gyémántfilmek jelentek meg a felszínen. A kutatók a felfedezésükért kémiai Ignobelben részesültek 2009-ben.
Azonban ez egy jóval bonyolultabb eljárás, mint amilyennek itt hangzik, így nem érdemes péntek este néhány öngyújtóval felszerelkezve a kocsmába indulni, hogy gyémántban fizethessük a következő kört: inkább maradjunk a jól bevált módszereknél.
Érdekel, hogy vajon mi a kapcsolat a nyálkagombák és a labirintusok közt? És a nyálkagombák, Magyarország és a vasútvonalak közt?
Kövesd a bejegyzéseket, és kiderül!
Itt olvashatsz a fakopáncsok forradalmi fejfájásgátló-metódusairól:
https://bjo.bmj.com/content/86/8/843.full
Itt pedig, ha többet akarsz tudni arról, hogyan lesz a tequilából gyémántfúró: https://phys.org/news/2008-11-scientists-tequila-diamonds.html
https://arxiv.org/abs/0806.1485
Tóth Csenge