A Pszichoterápia szakfolyóirat 15. Konferenciáján jártunk az ELTE Illyés Sándor Szakkollégium jóvoltából. Minden ehhez hasonló rendezvény rendelkezik egyfajta saját, egyedi atmoszférával, amit tovább erősített a helyszín. A MOM Park Kulturális Központja remek alapot nyújtott az esemény hangulatához, hiszen egy galériáról, színházról is beszélünk egyben, lehetetlen volt eltekinteni ennek művészeti vonatkozásától.
A konferencia a Kölcsönösség, egyenlőség és a hatalom fogalmi háromszög köré szerveződött. Dr. Tiringer István pszichoterapeuta, pszichiáter rövid köszöntője után – melyben emlékeztette a hallgatóságot a téma relevanciájára, és az arról való előadások igényére a tavalyi rendezvényen – Tóth Árpád, a Csíkszerda kórusközösség művészeti vezetője vette át a szót. Ebben a dinamikus, humoros és rendkívül szórakoztató kezdő előadásban az önkéntes szervezetekben felmerülő problémákat, helyzeteket mutatta be, különös tekintettel arra, mit tehet hozzá a rengeteg különböző egyéniség, ám a fő téma a vezetési kompetenciák voltak. A konkrét példák, élethelyzetek és képek még személyesebbé tették az előadást, ezt az érzést pedig tovább fokozta a végén egy amerikai népdal megtanulása, melyen keresztül modellezte a vezetői szerep sajátosságait. Élmény volt hallgatni az egyre bátrabb közönséget, majd végül a hat külön szólamú előadást – a saját szánkból!
Ezt követően a szekciókra került a sor. Számos érdekes absztrakt közül végül a „Life-coaching vagy pszichoterápia? Hol a határ?” előadást választottuk. Mondanom sem kell, az ambivalens témaválasztás a meg nem szűnő kérdéseknél is visszaköszönt. Dr. Bátfai László – aki maga is mind pszichoterapeuta, mind szupervizor-coach dolgozik – azonban jól állta a sarat, megismertette velünk a coach-felfogás (emberek képességéről való pozitív, célirányú gondolkodás) és pszichoterápiás patológiaközpontú módszerei közötti különbséget. A szekció másik előadása dr. Székely Zsófia- a KRE BTK Tanárképző központjának oktatója – “Méltányos lehetőségek a képződésben?” című kérdésfelvetése volt. Pszichológus hallgatóként az elevenembe talált: nyilván tudjuk, melyik képzés mennyi ideig tart és mennyibe kerül, ahogy azt is tudjuk, hosszú az út odáig, amíg ténylegesen pszichológusok leszünk. Ám gyakorló, képzett és elismert pszichológusoktól hallani erről, az ő problémáikról és meglátásaikról ezzel kapcsolatban elgondolkodtató volt.
A szombati nap hasonló felosztásban zajlott. Elsőként az “Ellenállás kezelése a rövidterápiakban című “módszertani sokszemközt” hallgathattuk meg. Itt Bokor László moderálásában Szélesiné dr. Ferencz Edit mutatta be egy páciensének esetét. Egy 21 éves ikerfiú terápiáján keresztül mutatta meg, hogy kezelik a gyakorlatban az ellenállást. Mint egy másik résztvevő, Bálint Andrea sématerapeuta mondta “Az ellenállás a piros fonal a terápiában, amit el kell csípni és követni kell”, arra utalva, hogy az amögött rejlő okok akár a páciens problémáinak gyökerei is lehetnek. Különösen a rövidterápiáknál – az említett eset is 15 alkalom volt – fontos ezek azonnali kezelése, a jelek gyors felismerése, melyek a kezelés minden stádiumában máshogy jelennek meg, kezdve a késésektől a „házi feladat” elmulasztásáig.
Azt ezt követő blokkban két PPK-s oktató is előadott. Az első Kissné Viszket Mónika egyetemi adjunktus volt a Pszichológiai Tanácsadás Tanszékről, ő a pszichológiai tanácsadás alapprotokoljának bemutatására vállalkozott, mely idén jelenik meg. Kiemelte, bemutatta pontjait, és mindenkit biztatott arra, hogy gondolják át akár az evidensnek tűnő pontokat is. A következő dr. Kaló Zsuzsa, szintén a Pszichológiai Tanácsadás Tanszékről, témája pedig A lányokkal és nőkkel való pszichológiai gyakorlat irányelvei voltak. Ehhez segítségül hívta az APA 2007-ben megfogalmazott pontjait, és a lehető legszélesebb spektrumon mutatta be, mit is jelent pszichológusként a női nemmel foglalkozni. Szó esett a rehabilitációs intézetek hozzáállásáról, akik nem tizenéves lányok igényeire vannak kialakítva, hanem az egyre ritkább heroinfüggő férfiakra, mely ellenkezik a statisztikai adatokkal. A következő előadó pedig ennek pont a fordítottját hozta: Szemán Dénes a Fiúkkal és a férfiakkal való pszichológiai gyakorlat irányelveivel foglalkozott, és viccesen jellemezte a maszkulin hangulatot: „Az a férfi, aki nem nő”, valamint ennek káros hatásait a férfiak érzelmi világára. Szó esett továbbá a státusz- és a keménységnormáról a Gender Role Conflict (O’Neil, 1995) kapcsán, de ezen kívül számos más szociálpszichológiai kutatást és sémát is említett.
Mint a bevezetőben említettem, a konferencián megjelent a művészet is, nem csupán a helyszínválasztás kapcsán: a pénteki nap zárásaként a HAB acapella biztosította a színvonalas szórakozást, emelett művészet- és zeneterápiás előadás is szerepelt a palettán. Összefoglalva hálás vagyok a lehetőségért, hogy részt vehettem a konferencián, és mindenkinek ajánlom, hogy amennyiben teheti, járjon el ehhez hasonló eseményekre. Egyrészt erősíti a hivatástudatot és a szakmaiságot, másrészt motiválni tud a nyakunkon lévő vizsgaszezonra is.
Készítette: Zelena Dorina Lilla