Prométheusz

Álmatlan éjszakák gyötörtek,
látomások, s szikrázó gondolatok.
Az Idő fogy, zajosan ketyeg,
szomjas vagyok, tudni akarok.
Számunkra Isten a tudomány…
Nehezedik a kereszt embereink hátán.
 
Tudásunk a végtelenig juttatott,
s kihívtuk Istent kockázni.
Fejünkben forgatjuk a világot,
s „Győzünk!” – mindenki ezt hiszi.
Teremtett világodat Bölcs Öreg,
egy gombnyomással rengetem meg.
 
Bűnös gondolatok, végtelen gőg –
a teremtmény felülmúlja mesterét?
Szenvedés várja a zendülőt,
ki nem féli lelkét s Istenét.
Homlokommal földet kéne érintenem,
hogy alávetettségem teljes legyen.
 
Meghajlok, de nem teljesen.
Nem lehetek néma, egyszerű bárány.
A szabadság dacol bennem,
s ez emészt fel a tudás oltárán.
Fenntarthatok egy utolsó szót
akár Istennel szemben is – igaz, Jób?

Forrás: https://pin.it/5pT6aVE

Álmatlan éjszakák gyötörnek,
holott alkotásunk csoda.
Falba pirított, ártatlan holttestek,
én lettem a Halál, világok pusztítója.
Naiv voltam s nem kellek már,
eltipornak, akár az elszívott cigarettát.
 
Nem én dobtam le, nem én adtam
parancsot rá! Nem én használtam fel,
nem én fejlesztem már! Fojtogatott
az idő, a kötelességemet tettem csupán…
 
Kit ámítok, újra megtenném – tudós vagyok.
Még akkor is, ha örökké kísértenek a sikolyok.

 

Czingráber Péter