Ideális idő volt a randihoz, ezer ágra sütött a nap. A párom, Tomi rákulcsolta kezét az enyémre és ez azt jelentette, hogy elindult a séta a félsziget belsejébe. A mai világban (2024-et írunk) igencsak érdekes időjárási anomáliák ütik fel a fejüket, ám ez a szép májusi nap olyan volt, amilyennek lennie kellett. Gyönyörű, színes virágok nyíltak, szívem szerint egy csokorba gyűjtöttem volna őket. De azzal is megelégedtem volna, ha elterülhetek rajtuk. Tágra nyitott szemmel és orral szívtam be magamba a májust és éppen engedtem volna a kísértésnek, de Tomi visszahúzott: „Eszedbe ne jusson!” – kiáltott. Lebiggyesztettem a számat, nagyon vágytam egy nárcisz csokorra. Hosszú pilláimon keresztül, alulról fürkésztem a kedves úriemberre, a hatást azzal fokoztam, hogy kissé oldalra billentettem a fejem. Szemei körül összegyűltek a nevetőráncok és szemét forgatva továbbmentünk. Gyorsabban sétáltunk, mint a randi elején, ekkor ráeszméltem, hogy egy eldugott kis virágos bódé felé tartunk. Tomi a fekete vödrökbe állított csokrokat nézegette: megsimította a virágok szirmait, közelebb hajolt és megszagolta őket. Nagyobbra nyitotta szemeit és apró mosolyra húzódott a szája. Megtalálta a tökéleteset. Kiemelte a vödörből a kiválasztott darabot és boldogan az eladónak nyújtotta át, majd a bankkártyáját mutatta fel, hogy azzal óhajt fizetni. Fizetés után intettünk az eladónak, ő pedig még rám is kacsintott. Hoppá! Megnéztem az új szerzeményemet és elgondolkoztam azon, hogy vajon a nők miért szeretik annyira a virágokat. Felnéztem, mire ő felhúzta a szemöldökét és kérdőn biccentett egyet. Kuncogva emeltem meg a csokromat, mint örömöm kitüntetett tárgyát. Megláttam egy padot, a partneremre néztem, követte a tekintetemet, én pedig a padra mutattam. Összekulcsoltuk a kezünket, ő pedig a hajamba bújtatta arcát: tetszett neki az illata. Egy másik pár előtt sikerült lehuppanni a padra, ők is odatartottak éppen. A pár női tagjával néhány másodpercig pislogás nélkül néztünk egymás szemébe, a számat féloldalas mosolyra húztam. „Einstand!” – huppantam le büszkén. A rázkódó kezemre pillantottam le; a drága viccesnek találta a helyzet tettetett komolyságát. Mit tehettem, játékosan oldalba böktem a könyökömmel és vele együtt nevettem. A vállára hajtottam a fejem, a kellemes májusi meleg és langyos szellő elszenderített. Arra ébredtem, hogy keltegetnek, az arcomat simogatják. Bágyadtan felnéztem a csokibarna szempárra, mire ő az órájára mutatott. Idő volt. Lassan elindultunk hazafelé, egymásba karoltunk és csókot váltottunk. Huncut szemekkel lenézett rám és így szólt:
- Jó kis randi volt, mi?
- Nem volt rossz. – nevettem fel őszintén.
Bene Dóri
