Elnöki bemutatkozás

Sziasztok!

Lillik Dóra vagyok, mesterképzésen, társadalom- és szervezet pszichológiát tanulok. A Hallgatói Önkormányzatnak 2020 óta vagyok tagja, idén május 13-án pedig a hallgatók által megválasztásra kerültem a kari HÖK elnökének, ezúton is szeretném megköszönni támogatásotokat.

A PPK-n tanulmányaimat 2020-ban kezdtem meg, pszichológia alapképzésen. Ezalatt a négy év alatt számos területen próbálhattam ki magam az egyetem keretein belül, elsősorban a HÖK és Animátori kör tagjaként.  Az ötödik félévemben Erasmus+ programon keresztül Berlinben, a Freie Universität-en tanultam egy szemesztert, ami egy régi álmom volt. Érdeklődésem fókuszában a társadalmi aktivizmus és felelősségvállalás, a közösségek építése  áll, tanulmányaim és eddigi munkáim során is ezekkel a kérdésekkel foglalkoztam. 

Mint elnök, elsődleges feladataim közé tartozik a HÖK munkájának stratégiai koordinációja és vezetése. Ezen felül munkakörömbe tartozik a kapcsolattartás az egyetem különböző szervezeteivel, mint a kar vezetésével és az EHÖK-kel. Bízom benne, hogy eddigi tapasztalataim mint pályázati referens, későbbiekben mint a Külügyi bizottság elnöke, segítenek majd abban, hogy ezt a feladatot a lehető legjobban lássam el. 

A következő évben szeretném, hogy a munkánk átláthatóvá váljon számotokra, ezt pedig Hallgatói Fórummal, havi szintű rövid beszámolókkal és a HÖK működéséről szóló tájékoztatóanyaggal tervezzük elérni. Az érdekképviselet egyik alapvető pillérének a tájékoztatást tartom, hogy a hallgatók minél hamarabb értesüljenek a rájuk vonatkozó információkról és lehetőségekről, ennek érdekében tervezzük a Kommunikációs Bizottsággal közösségi média felületeink arculatának fejlesztését és a honlapunk újragondolását.  Az utóbbi tanévben a külföldi hallgatók érdekképviseletét szerveztem, és az eddig megkezdett munkát a Külügyi Bizottság segítségével szeretném folytatni, hogy a hallgatóink minél könnyebben váljanak a kari hallgatói élet szerves részévé. 

Amennyiben kérdésetek van felém, keressetek bizalommal az elnok@ppkhok.elte.hu e-mail címen!