FIGYELEM! Felkavaró tartalom! Ha NEM szeretnél az öngyilkosság témaköréről olvasni, kattints egy másik cikkünkre!
Vannak témák, amikkel, ha szembe is találjuk magunkat, megjelenik bennünk a kényszer, hogy elforduljunk tőlük. Lehet, hogy úgy érezzük, az adott téma ellenkezik a világnézetünkkel, kellemetlennek tűnő kérdéseket ébreszt bennünk, vagy tabuként kezeljük: ezért a legegyszerűbb, ha egyáltalán nem is kezdeményezünk beszélgetést róla. Ilyen lehet egy betegség vagy egy megosztó politikai téma, vagy esetünkben a pszichés jóllét és lelki egészség kérdése.
Bár a múlt szigorú előítéleteit és erőteljesebb stigmáit már magunk mögött hagytuk – napjainkra az emberek egyre inkább ki merik mondani a nehézségeiket és nem szégyellnek segítséget kérni – ez a folyamat lassú és közel sem univerzális.
A Védőháló az öngyilkosság témájában született színmű, amelynek célja pontosan az, hogy egy tabu témát közelebb hozzon a nézőkhöz, és szabad beszélgetést indítson róla. Az előadást Alberti Zsófi rendezte és 2025-ben mutatták be először. Az első felvonás fordított időrendben jeleníti meg Péter (Endrődy Krisztián) öngyilkosságát, a környezetére való hatás bemutatásától kezdve a cselekedethez vezető események gyökeréig. A második felvonás egészen rendhagyó módon, egy beszélgetésre hívja a közönséget, a rendezővel és egy, a témában jártas pszichológussal (Bérdi Márk, Alapítvány az Öngyilkosság Ellen kuratóriumi tagja). Ez lehetővé teszi, hogy a nézők reflektáljanak a látottakra, értelmezzék a darab apró mozzanatainak jelentőségét, és saját tapasztalataikat és meglátásaikat is belevigyék a diskurzusba.
Az előadás kiemelkedő munkát végez abban, hogy különböző perspektívákat tárjon a néző elé. A cselekmény egy influenszerrel, Ancival (Edvi Henrietta) indul, aki tanúja volt Péter öngyilkosságának. A karakter egy kisarkított képet fest az egocentrikus tartalomgyártóról, akinek fontosabb a megjelenés és a hírnév, mint az őszinteség és a nyílt együttérzés. Ahelyett, hogy részvétet vagy empátiát mutatna az elhunyt hozzátartozói felé, Anci haragot és frusztrációt él át, a történteket pedig egy rászabott próbatételként értelmezi, amelyben ő válik az áldozattá. Ez nem azt jelenti, hogy ő a külvilággal szemben teljes mértékben érzéketlen lenne, csak nem tud kilépni a saját buborékából. Az ő szenvedése is érvényes, ahogy Péteré, és az özvegy Orsié (Radnay Csilla) is.
Felmerül az egyéni felelősség kérdése, mind Anci kommunikációjával, mind Orsi szerepével kapcsolatban, azonban ez nyitott marad a közönség értelmezésére. Nem az a lényeg, hogy áldozatokat vagy felelősöket jelöljünk meg a kérdésben, mert az igazság mindig a két nézőpont közé kerül. Az élet ilyen, konfliktusokba kerülünk és csalódásokat élünk át. Nem foghatunk egy ilyen eseményt senkire, ennél sokkal komplexebbek a mögötte húzódó okok.
A címadó védőháló egy fizikai akadály, amit Anci kezdeményezésére az öngyilkosság helyszínére, két épület közé helyeznek fel, hogy többé senki se tudjon leugrani a hírhedt irodaház tetejéről. Maga a védőháló koncepciója egyrészt megalapozott, nem ez volt az első öngyilkosság, amit a helyszínen követtek el, ugyanakkor abszurd is. Részben a róla való kommunikáció által válik azzá, amely univerzális megoldásként tünteti fel az ötletet: azonban nyilvánvaló, hogy a helyszín csak eszköz, nem maga az ok, ami az embereket öngyilkosságra készteti. Másrészről azt az érzést kelti a nézőben, hogy a háló nem is az öngyilkosságot elkövetők, hanem inkább a kezdeményező Anci védelmében kerül fel, hogy ne kelljen hasonlót látnia. Ez párhuzamba hozható azzal, ahogy a mindennapokban kezeljük a problémákat. Ha valaki segítségért fordul hozzánk, könnyebb, ha arra törekszünk, hogy a problémától minél gyorsabban megszabaduljunk, mint, ha rászánjuk az időd, és megpróbálnánk megérteni.
Nagyon érdekes aspektusa az előadásnak, hogy bár a tragédiához vezető konfliktusoknak tanúi vagyunk, nem történik olyan esemény a darabban, ami annak közvetlen indikátora lenne. Ez a történetvezetés nem véletlen, a rendező arra próbál ezáltal reflektálni, hogy az öngyilkosságnak gyakran nincsenek jól megfogható előjelei. Már csak azért sem, mert a személy sokszor tudatosan nem osztja meg senkivel. Ennek ellenére, ahogyan azt az előadáson Bérdi Márk pszichológus is kifejtette, van négy olyan faktor, amely nagyban megnöveli az öngyilkosság kockázatát; ezek az elszigetelődés, a reménytelenség érzése, a személy tehernek érzi magát a környezete számára és végül, van módszere a kivitelezésre. Ezek az apró mozzanatok felfedezhetőek a színdarab cselekménye során.
Egy másik ok, amiért különösen nehéz az öngyilkosság témájáról beszélni, szintén szemléltetve van a színdarabban. Utalás történik arra, hogy Péter feleségének édesapja is öngyilkosságban vesztette életét. Itt jelentős az a narratíva, ami a halott apa körül jelenik meg a szereplők között. Ha csak egy rövid dialógus erejéig is, de úgy tűnik, mintha a halálának ténye megszépítené az emlékét és magaslatba emelné a személyét. Ez a fajta elbeszélésmód egyfajta pozitív színben tüntetheti fel a cselekedetet. Itt nem a tett említése, hanem a mögöttes üzenet problémás.
Ha érzékeny témával találkozunk, hajlamosak vagyunk inkább kevesebbet vagy semmit nem mondani, mert ki tudja mit fog üzenni mások számára az, amit és ahogyan mondunk. Mindezek ellenére a hallgatás nem megoldás. Bármennyire is ijesztő az a gondolat, hogy a téma említése negatív gondolatokat ültethet egy másik személy fejébe, még erősebb a nyílt kommunikációnak a pozitív ereje, amely teret ad másoknak is az őszinteségre és lehetőséget a segítség kérésre. Azáltal, hogy beszélünk egy témáról az emberek közösséget találhatnak benne, rájöhetnek, hogy nincsenek egyedül a problémájukkal, hogy számíthatnak másokra (ezzel tulajdonképpen kiiktatva a korábban említett elszigetelődés tényezőt) és hogy van lehetőségük a gyógyulásra (eltüntetve a reménytelenség érzését is).
A művészet ennek egy csatornája, általa anélkül beszélhetünk belső tartalmakról, hogy azokat szó szerint kimondanánk, komoly és nehéz témákat tehetünk könnyed vagy komikus kontextusba, amely segíthet ezeknek a súlyát egy kicsit levenni a vállunkról.
Az írásom által szeretném én is átadni ezt az üzenetet: beszélni egymással és odafigyelni a másikra önmagában gyógyító erejű. Mindenkit arra buzdítok, hogy merjen őszinte lenni saját problémáival kapcsolatban, és hogy nyitottan és elfogadóan forduljon a környezetében élők felé.
Árki Eszter
Ha úgy érzed, segítségre van szükséged, vagy beszélni szeretnél valakivel a problémáidról, de nincs kihez fordulnod, hívd az alábbi telefonszámokat: 116-111 (Kék Vonal) vagy 116-123 (Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetsége)!
Nem vagy egyedül!
