Olyan akarok lenni

Olyan nyomot akarok majd hagyni mely léptem után virágozni kezd, nem mocsarasodni. Olyat ami szép zöldellő jövőt hoz. Olyat amiben van remény, és építeni lehet rá. Nem pedig olyat mely nyomban minden lény belesüpped, s elnyeli a maga szomorúságával. Boldogan fognak majd egy napon reményeim szerint megfordulni azután a virág után. Az után a bizonyos virág után melyhez nekem is közöm van. De én még sem akarok mást, csak, hogy jó legyen. Nem kell semmi, sem ajándék vagy meglepetés. Csak azt szeretném, hogy újra ragyogni lássam két szép szemed, s mosolyod világítsa az eget. Hogy keresd azt aki én vagyok, és ne csak az árnyékod után kaphassak. Nem az akarok lenni aki majd eszébe jut valakinek ha meglátja a nevem, hanem mikor eszébe jutok meglássa a nevem. Bármit megadnék azért, hogy érezzek, ezt te is tudod. De többé nem nekem kell tenni, nem tudok csak én tenni. Hiába teszek a világhoz valamit, annak is kell tennie az én énemhez valamit, hogy egész legyen a kettőből. Véges időm van, és én ezen röpke percek alatt akarok okosat mondani. Olyat ami talán egy nap használ majd és megérted azt is amit én nem érthettem meg. Talán visszajátszahatod majd a megannyi életet, és megtalálod a hibáinkat amik elvetve a történetekben ragadtak. Csakhogy ez nekem nem elég. Nekem az itt és most az ami számít. Nem érdekel mi lesz holnap és azután. Képtelen vagyok várni, várakozással tölteni majdnem minden percét az életnek. Tudni akarom, hogy van értelme ha már várok. Tudni akarom, hogy egy perc sem hull el fölöslegesen, s mindegyiknek egytől egyig megvan a maga értelme. Nem fogom hagyni őket csak úgy kicsúszni a kezeim közül. Ha mást nem, ezen idő alatt figyelemért küzdök, hogy valamitől különlegeset tudjak adni, egy példát tudjak nyújtani. Példákat amiket nem szabad követni, és olyanokat amik talán jól fognak jönni egy szép napon. Mankót adni helyzetekhez amikbe másoknak nem volt része. Törődést adni mindazoknak akik nem kapják meg azt, vagy rádöbbenteni azokat, hogy igenis kapnak, akik azt hiszik, hogy nem kapnak. Persze az ilyen emberek akik segíteni akarnak, szerintem a legeslegbensőjükben ugyanúgy arra várnak, hogy valaki megmentse őket. És az a valaki vagy eljön, vagy nem. Arra kérlek hát, hogy légy boldog. Csak egy mosolyt kérek, és meg leszek mentve. Ne engedd, hogy az ami volt, az a csoda szertefoszoljék, mentsd meg! A kedvemért! Mert nem tudok mindent egyedül megtenni. Hibázhatok, szenvedhetek, és bűnhődhetek mint megannyi ember ezen a földön, de ki kell egyszer jönnie mindenkinek a csapdából. Kell egy kéz amibe majd kapaszodhatsz, kinek szemébe nézve visszatalálsz oda ahol élsz, visszatalálsz ahhoz aki vagy. Rájössz arra, hogy minden a leges legnagyobb rendben van, s semmi sincs még veszve. Csak látnám, hogy minden rendben van, és újra rám mosolyogsz. Ha tudnám, hogy emlékszik az ember arra ami rég volt, s jó volt, s tud azért élni még… Ha tudnám mi az ami megment bárkit, s felkarol akkor, ha éppen az akinek a másikat kéne nem kap észbe… Talán ebből a cselekedetből is egy nap virág lesz, egy olyan mi mindent kibírhat.

Csak “mindig a fénybe nézz, mert annál szebbet sosem láttál! Mindig a fénybe érsz, ha fel tudsz állni mikor elbuktál. Még bírnod kell, nem felejthetetd el, hogy az a nyughatatlan szív lobog benned!” – Ákos

Mihalecz Imola