Hét perc nem elég


Biztos másokat is foglalkoztat a kérdés, miért találjuk szembe magunkat a hűtőben idegen gyerekek fényképeivel. A válasz roppant egyszerű: a tejes kartonra nyomtatott képek célja megtalálni az eltűnt kiskorúakat, hiszen lehet, hogy pont az adott tejet kortyolgató embernek tűnik ismerősnek az arc. Ennél azonban többről van szó: az Ezer Lámpás Éjszakája Alapítvány szerint mindez megelőzhető lenne, ha a szülők, gondviselők több időt töltenének gyermekeikkel. Hogy pontosan minél is többet? Hét percnél.

Az alapítvány oldalán ugyanis ez a hazai statisztikák által alátámasztott szám szerepel. Naponta hét percet törődnek a gyerekekkel egy átlag háztartásban: ide tartozik nem csupán a közös játék, a beszélgetés, de a veszekedés, a szidás és más, kevésbé örömteli interakció is. Ha ez megdöbbentő szám volt, akkor jöjjenek a friss hírek: Magyarországon jelenleg 3362 személy van eltűntként nyilvántartva a police.hu hivatalos adatai szerint. Ebből 2418 kiskorú (1). Az Ezer Lámpás Éjszakája alapítvány tehát nem csupán azért fogott össze a Mizó tejjel, hogy felhívják a figyelmet erre az igen is valós jelenségre, hanem csökkenteni is kívánják ezt a számot. És miért pont egy tejes kartonon? Erre az 1979-es Amerikában kell keresnünk a választ.

Etan Patz

Etan Patz volt az első gyermek, aki felkerült a tejes dobozokra. Hírnevét azonban nem élhette meg: a frissen lezárt nyomozás megállapította, hogy még aznap gyilkosság áldozata lett. A 38 évig tartó ügy felkavarta a korabeli médiákat: Ronald Reagan 1985-ben eltűnésének napját, május 25-öt tette az Eltűnt gyerekek világnapjává, valamint ekkor indultak útnak az első ilyen típusú alapítványok. Ugyanabban az évben a New York Times már arról cikkezett, hogy az emberekre nincs többé akkora hatással az eltűnt gyerekek látványa (2). Ennek ellenére a 80-as évek végén és a 90-es évek elején a „milk carton kids”, azaz a tejes karton gyerekek töretlen sikerrel özönlötték el a mindennapos termékek felületét. Ott voltak a telefonkönyvekben, a pizzás dobozokon, a bevásárló zacskókon, a számlákon, a tévében, plakátokon… Egyszóval mindenhol.

(1) Augusztus 19-i információk alapján, a police.hu nyilvántartása szerint
(2) https://www.theatlantic.com/technology/archive/2017/02/when-bad-news-was-printed-on-milk-cartons/516675/

“milk carton kids”

A folyamat azonban nem állt meg itt. Hogy fenntartsák az emberek érdeklődését – valamint az általános pozitív életszemléletüket a sok rossz hír után – a tejes dobozokon nemsokára megjelentek az örömhírek is. Csodálatos egymásra találások, újraegyesült családok és boldog arcok néztek szemközt az olvasókkal. A folyamatnak látszólag semmi nem szabhatott határt – kivéve a profit. Az eleinte nagylelkű platformok – elsősorban tehát a tejüzemek – a reklámjaik helyére vágták a lassan napilapnak is beillő cikkeket. Ma már persze elképzelhetetlen, hogy a kartonon látott porszívómárkáért menjünk a közeli hipermarketbe. Hazánkban nem is igazán terjedt el ez a fajta marketing, ellentétben az Egyesült Államokkal. Amint azonban lecsengeni látszott a „folyamat”, tehát a gyerekek eltűnése, pontosabban a rájuk irányuló figyelem, a New York Times fel is vetette, hogy csupán pár évet jósol a „tejes gyerekeknek”. A probléma azonban nem szűnt meg. A nyilvános körözés alatt álló kiskorúak, vagy eltűntek száma továbbra is emelkedett – és ezt a boldog befejezésű történetek sem enyhítették. Újabb eszköz kellett.

1996 januárjában újabb eltűnés rázta meg a közvéleményt: a kilenc éves Amber Hagerman-t a szomszéd szeme láttára tuszkolták be egy autóba. A tettes mind a mai napig ismeretlen. A szülők ezúttal is minden lehetőséget megragadtak gyermekük megtalálására, ám a keresés sikertelennek bizonyult: csupán a holttestet sikerült azonosítani. A kislányról nevezték el azonban az AMBER Alert szervezetet, mely egyben egy mozaikszó is Amerika elveszett gyermekeinek keresésére. A cél ugyanaz: felhívni a figyelmet és megtalálni a gyerekeket, mindezt azonban egy jóval modernebb felületen: az óriáskivetítőkön, később pedig telefonos üzenetekben.

Tejes kartonok, óriáskivetítők, telefonok… mi jöhet még? Hogy a boldog, vagy legalábbis kevésbé tragikus történetekben se szenvedjünk hiányt, Caroline B. Cooney egy rendhagyó regénysorozattal örvendeztette meg a nagyközönséget. Ez volt a magyar fordítást nem kapó Janie sorozat. A The Face on the Milk Carton (1990), avagy Az arc a tejes dobozon egy tizenöt éves lány történetét dolgozza fel, ahogy rájön, miért is szerepel – más névvel ugyan – de kiskora óta az eltűntek között. A regény számos folytatást megélt, a legutóbbi, mely már a felnőttkorba nyúlik, 2013-as kiadású. Érdekességként említhető még Usher popszáma is, mely ugyan nem kötődik szorosan a témához, de valóban szerepel a szövegében benne az eltűnteket ábrázoló tejeskartonok (Usher: Milk Carton).

Hazánkban jelenleg a bevezetőben említett Ezer Lámpás Alapítvány a legfontosabb eltűnt gyerekekkel foglalkozó szervezet. Itthon még a „tejes gyerekek” is viszonylag új jelenségnek számítanak. Pedig maguk az eltűnések nem azok. Nem írunk róla könyveket, és nem éneklünk dalokat, ám a lényeg ugyan az marad. Oda kell figyelnünk a körülöttünk élő emberekre, ismerőseinkre, szeretteinkre. Hét perc nem elég.

Források:
http://www.police.hu/hirek-es-informaciok/nyilvanos-korozesek#
http://ezerlampasejszakaja.hu/
https://www.veol.hu/hirek/zacher-gabor-keves-a-napi-7-perc-csaladon-beluli-kommunikacio-1567960/
https://www.theatlantic.com/technology/archive/2017/02/when-bad-news-was-printed-on-milk-cartons/516675/
http://www.slate.com/articles/news_and_politics/explainer/2012/04/etan_patz_case_why_did_dairies_put_missing_children_on_their_milk_cartons_.html?via=gdpr-consent
https://index.hu/kulfold/2017/02/16/etan_patz_new_york_eltunt_gyerek_gyilkossag_itelet/

Képek:
https://pixabay.com/
Wikipédia

Készítette: Zelena Dorina Lilla