Sportreferens kerestetik!

 

PÁLYÁZATI KIÍRÁS

Az ELTE PPK Hallgatói Önkormányzata pályázatot ír ki a sportreferensi tisztség betöltésére.
Ha érdekel a közélet, szeretnél részt venni a rendezvények szervezésében, és segítenél a sportügyek intézésében akkor ne habozz, és jelentkezz!

A sportreferens a rendezvényszervező bizottság tagja az ELTE PPK Hallgatói Önkormányzatában. A kari sportélet szervezése mellett részt vesz az egyetemi és kari sportbizottságok munkájában, valamint kapcsolatot tart az egyetemi sportlétesítmények vezetőivel. Törekszik a hallgatók egyetemi sportolási lehetőségeinek bővítésére. Folyamatosan informálja a hallgatókat a kari, egyetemi, országos sportrendezvényekről, valamint azok látogatási lehetőségeiről. Végül, de nem utolsó sorban pedig népszerűsíti a kari sportpályázatot, illetve részt vesz ennek az elbírálásában is.

Jelentkezni az alábbi címekre küldött motivációs levéllel lehet (mind a háromra):
elnok@ppkhok.elte.hu
eb@ppkhok.elte.hu
rendezveny@ppkhok.elte.hu

A motivációs levél tartalmazza a neved, szakod, tanulmányaid kezdeti évét, az elkövetkezendő évre vonatkozó terveidet, elképzeléseidet, valamint azt, hogy miért te lennél a legmegfelelőbb erre a tisztségre. Emellett a kérdésre a választ, hogyan oldanád meg, milyen helyszíneken szerveznéd a programokat, ha a BEAC foglalt? Terjedelme kb. 1500 karakter legyen.

Pályázási időszak: 2018. november 18. 18:00 – 2018. november 25. 23:59

Legyél Te is a kari sportélet aktív szervezője!

Képtalálat a következőre: „sportrendezvény”